7p
Nem jogegységi, csak egyedi döntés várható ma a Kúrián a Kásler-ügyben. A lapunknak nyilatkozó Lehmann György úgy véli, az árfolyamrés kapcsán nem várható, hogy a taláros testület alapjaiban megváltoztatná tavaly nyári álláspontját, sokkal fontosabb kérdés, hogy miként foglalnak állást abban, milyen szintig mehet el a bíróság a szerződések utólagos módosítása terén.

Nem jogegységi, egyedi határozat születhet ma a Kúrián, ahol nyilvánosan tárgyalják a Kásler-ügyet. Kásler Árpád, a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke és felesége 2008-ban vett fel devizaalapú lakáshitelt.

A mostani pert azért indították, mert úgy vélik, tisztességtelen az, hogy a bank a kölcsön folyósításakor devizavételi, míg az aktuális törlesztőrészlet kiszámításánál devizaeladási árfolyamot alkalmazott, s így az úgynevezett árfolyamrés miatt akkor is többet fizetnek vissza az eredetileg felvett hitel kamatokkal növelt összegénél, ha a forint árfolyama a futamidő alatt végig nem változik.

Mint ismert, a Kúria az Európai Bíróság állásfoglalását kérte, amely április végén úgy foglalt állást, hogy megítélése szerint vizsgálható az árfolyamrésre vonatkozó szerződési feltétel, tekintve, hogy a bíróság megállapítása szerint ez a szerződési pont nem számít a szerződés elsődleges tárgyának, amely esetben kizárt a bírósági felülvizsgálat, hiszen azok a Polgári törvénykönyv 523. szakasza szerint a kölcsönszerződés létrejöttének kötelező elemei.

A Kúria már vizsgálta az árfolyamrést

A mostani döntés kapcsán szakértők emlékeztetnek arra, hogy Kúria tavaly nyáron már hozott egy döntést az árfolyamréssel kapcsolatban. Abban a döntésben a Kúria a bank álláspontjával szemben (az alperes akkor is, most is az OTP volt) azt mondta ki, hogy az árfolyamrés igenis költség és így tisztességtelennek minősítette a kölcsönszerződést amiatt, hogy a bank egyoldalúan megemelte az árfolyamrés mértékét.

Mindez annak fényében volt érdekes, hogy a hitelintézeti törvény szerint ha a szerződés bármely eleme tisztességtelen, akkor az egész szerződés semmissé válik. A bíróság ugyanakkor az átfogóbb, Ptk. szabályozást tekintette irányadónak és intézkedésével korrigálta a tisztességtelen feltételt, így visszaállítva az eredeti szerződést. Mindezt úgy, hogy kimondta: a banknak az árfolyamrés kiszélesítéséből származó többletbevételt vissza kell térítenie az adósnak.

A szerződések helyreállításának prioritását azóta a Kúria jogegységi döntése és a mostani Európai Bírósági határozat is kimondta. A tavaly nyári döntés fényében ugyanakkor most a Kúria saját határozataival menne szembe, ha tisztességtelennek mondaná ki az árfolyamrés alkalmazását, hiszen törvényi kötelessége lett volna ennek vizsgálata a tavalyi ítélet során – még akkor is, ha az akkori per nem az árfolyamrés intézményének egészének felülvizsgálatára indult.

Ugyancsak furcsa lenne az árfolyamrés teljes elmeszelésére annak fényében, hogy a Kúria jogegységi határozatában leszögezte, hogy a deviza alapú hitel-, kölcsön- és pénzügyi lízingszerződések devizaszerződések, ahol a felek a hitelezőnek és az adósnak a kölcsönszerződésből fakadó pénztartozását egyaránt devizában határozták meg (kirovó pénznem), és azt mindkét fél forintban volt köteles teljesíteni (lerovó pénznem).

A bank érvelése szerint az árfolyamrés a devizaváltással kapcsolatos költségeket fedezi, az ügyfelek pedig azzal, hogy a szerződésben a vételi és az eladási árfolyamok alkalmazására egyértelmű utalás található, kellő tájékoztatást kaptak erről – ráadásul az eltérő árfolyamok alkalmazása a mindennapi életben közismert a pénzváltás esetében.

A mai tárgyalás előtt épp ezért nem számít az árfolyamrés egészének eltörlésére dr. Léhmann György, egyéb ügyekben devizaadósokat képviselő ügyvéd sem. A tisztességtelenség vizsgálata kapcsán ugyanakkor szerinte új helyzetet hozhat az, ha valóban igaznak bizonyulnak azok a pletykák, amely szerint a felperesek a most perelt hitelük előtt már vettek fel devizahitelt, amellyel elszámoltak a korábbi bankkal szemben.

Meddig mehet el a bíróság?

Híreink szerint nem kizárt, hogy a korábbi bírósági hírekkel szemben a Kúria nem ősszel, hanem még a nyári szünet előtt meghozza a még nyitott jogegységi döntéseit a devizahiteles ügyekben. Teszi ezt a taláros testület azért, hogy végre tiszta játékteret biztosítson a kormánynak az új, átfogó szabályozás elkészítésére. Az érvek között ott szerepel természetesen az is, hogy a Kúria számára kezd kínos lenni, hogy lényegében minden oldalról a bíróságok felelősségéről beszélnek, holott minden fórumon jelezték – és ebben az Európai Bíróság is azonos állásponton van -, hogy a kérdés rendszerszintű megoldására alkalmatlanok az egyedi ügyekben dönteni hivatott bíróságok.

Lehmann György épp ezért sokkal inkább arra kíváncsi, hogy a Kúria miként foglal állást a mai – vagy későbbi jogegységi - döntésében azzal kapcsolatban, hogy a bíróság meddig mehet el a tisztességtelennek minősített szerződési pontok módosítása tekintetében.

Az ügyvéd szerint ugyanis ez lehet döntő az egyoldalú kamatemelések kapcsán: amennyiben ugyanis a bíróság az egyoldalú kamatemelések esetében azt tisztességtelennek mondja ki, olyan helyzet áll elő, amikor a szerződés kötelező elemei (kamatszámítás, kezelési költség meghatározás) esetében kerül sor tisztességtelenség kimondására, amit Lehmann szerint a törvény értelmében bírósági úton nem lehet módosítani. Ha viszont ez a helyzet áll elő, akkor az ügyvéd álláspontja szerint a jogszabály alapján kiüresedik a szerződés kamatokra vonatkozó passzusa és így a szerződés teljesíthetetlenné válik.

Az ilyen szerződés ugyanakkor az ügyvéd szerint nem semmis, vagyis elvben érvényes marad – erre alapozza azt a vélekedését, hogy így a bank és az ügyfél közötti egyezkedés ideje jön el. (Ha a szerződés semmissé válik, abban az esetben 8 napon belül teljes elszámolásra kötelezettek az ügyletben résztvevők, ami – miként a luxemburgi testület is megállapította – az ügyfelek döntő része számára gyakorlatilag teljesíthetetlen helyezetet okozna.)A helyzetet másképp értelmezi az egyik,

Lehmann által képviselt ügyféllel szemben pert vesztő bank, az Erste, amely szerint abban az esetben, ha a bíróság kimondja az egyoldalú kamatemelés tisztességtelenségét (jogszerűtlenségét), a szerződés eredeti formájában (eredeti kamatokkal, költségekkel) még érvényes lehet és alapja lehet az elszámolásnak. Az áprilisi Európai Bírósági döntés ráadásul sokak szerint némileg átírta azt a korábbi vélekedést, amit a testület korábban a Banco Espanyol ügyében hozott, amely azt mondta ki, hogy a szerződés kötelező elemeit a bíróság nem módosíthatja a szerződésben.

A mostani, a Kúriának megküldött anyag ugyanakkor ezt úgy árnyalja, hogy alapvető cél a szerződés életben tartása, épp ezért, ha az érvénytelennek mondott bármely szerződésrész valamely kiegészítő, hézagpótló (diszpozitív) ponttal felváltható, akkor ilyen lépésre van lehetőség. Amennyiben a tisztességtelennek mondott elem semmilyen diszpozitív szabályponttal nem orvosolható akkor és csak akkor mondható ki a (teljes) szerződés érvénytelensége. A bíróság mindezt az álláspontot épp annak fényében tette, hogy jelezze: sokkal komolyabb társadalmi érdek a szerződések életben tartása, mind a hitelek tömegének lejárttá tétele és az azonnali elszámolás.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG