5p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A finomra hangolt kommunikációs fogások helyett egy az egyben letámadta Demján Sándor üzletember Spéder Zoltánt és azzal vádolja, "kiszipolyozzák" a takarékokat. A szövetkezeti integráció tagjai ezt nem hagyták annyiban, cáfolják Demján állításait. Közben farvízen felúszva a Bankszövetség is azt állítja: a takarékokhoz húz a kormány szíve a bankokkal szemben.

Egymásnak esett Demján Sándor milliárdos üzletember és a TakarékBank: Demján nem kevesebbet állított keddi, Orbán Viktornak címzett nyílt levelében, mint azt, hogy teljesen mások a számok a takarékintegrációnál, mint amiről a miniszterelnököt tájékoztatták, leginkább azért, mert a Spéder Zoltánhoz tartozó FHB többmilliárdos veszteségét a takarékokkal tüntetik el. Demján levelére aztán válaszolt a TakarékBank és a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete, cáfolva az állításokat, de beszállt a csörtébe a Bankszövetség is, amelynek vezetője, Patai Mihály váltig állítja, hogy kormány kedvez bizonyos érdekcsoportoknak.

Besegítenek

De kezdjük az elején: Demján, aki az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnökeként írt, azt állítja, hogy az integrációs célok finoman szólva is kisiklottak, Orbánt pedig félretájékoztatják a takarékszektor pénzügyi adatait illetően.

A levélben azt írja "a Takarékszövetkezetek mérlegfőösszege jelentősen csökkent, nyeresége + 10 milliárd forintról - 2 milliárd forint veszteségbe fordult."

Demján szerint ugyanakkor a Spéder Zoltánhoz kerülő TakarékBank tizenhatszorosára növelte a nyereségét, a szintén hozzá tartozó integrációs tag FHB viszont tízmilliárdos veszteséggel húzza le a szektor teljesítményét. Azzal folytatja, hogy az FHB 2015 második felében 30 milliárd forintos tőkehiánnyal küzdött, ennek pótlására pedig határidőt állapított meg a bankfelügyelet. Demján szerint ezt a lyukat piacról nem tudta volna betömni az FHB ezért

"Spéder Zoltán, az FHB és a TakarékBank meghatározó tulajdonosa a takarékszövetkezeti szektorra gyakorolt helyzeténél fogva arra kényszerített bizonyos szövetkezeteket, hogy a fenti tőkeemelést hajtsák végre úgy, hogy a névérték hétszeresén vegyenek új részvényeket."

Ezzel az FHB megmenekült. Demján azzal vádolja Spédert, hogy "céghálót" szőnek a takarékok köré "parazitaként szívják el erőforrásaikat". A betéteket a Diófa Alapkezelő alapjaiba irányítják, az alapkezelő pedig a piaci ár háromszorosát, 3,5 százalékot számol fel a kezelésre - írják. A levél szerint Spéder arra készül, hogy a Takarékszövetkezetekkel vásároltassa fel az FHB részvényeit, ezzel finanszírozva a többmilliárdos veszteséget. Demján Sándor a levél végén arra kéri a miniszterelnököt, hogy ne hagyja "százharmincezer részjegytulajdonos kisemmizését".

Demján nem mond igazat, minden rendben

Nem telt bele sok idő, és már jött is a válasz a Takarékbanktól.

Sajnos Demján Sándor ismét tanúbizonyságát adta annak, hogy még mindig nincs tisztában az általa korábban kihasznált szektor pénzügyi folyamataival, fejlődésével és tényleges számaival - írják közleményükben.

A pénzintézet pontról pontra próbálta cáfolni Demján állításait. Mint írják,

  • az integráció jól megy, a törvényben meghatározott keretek között érik el a célokat
  • a mérlegfőösszeg most 2400 milliárd forint, az ügyfelek pedig biztonságban vannak
  • a szektor egyszer sem ért el 10 milliárdos eredményt, de kétmilliárdos veszteséget sem
  • a Takarékbank 2014-ben 2 milliárdos, míg 2015-ben 3,2 milliárdos adózott eredményt ért el, nem növelte tizenhatszorosára a nyereségét
  • az FHB semmilyen hatással nem volt a tavalyi eredményre.

A takarékok is beszálltak, és a 87 tagból 80 által aláírt levelet juttattak el válaszul:

Mély megdöbbenéssel és felháborodással olvastuk a tegnapi napon közzétett nyílt levelét, amelyben számos, nyilvánvalóan alaptalan, minden szakmaiságot nélkülöző, a valóságtól elrugaszkodott állítást, hazugságot fogalmazott meg a takarékszövetkezetek eredményeivel és a teljes takarékszövetkezeti szektor teljesítményével kapcsolatban.

[...]

Ami még fájóbb, hogy nyílt levelében foglalt állításaiból az következik, Ön lenézi, az önálló véleményalkotásra és az abból következő önálló döntéshozatalra képtelennek tartja a takarékszövetkezeteket. Ezt nemcsak megalázónak tartjuk, hanem annak újabb visszaigazolásának tekintjük, hogy Ön – az Ön által vezetett Szervezettel együtt – soha nem tekintette partnernek a szövetkezeti hitelintézeteket.

[...]

Ha valaki megpróbálja félretájékoztatni Orbán Viktor Miniszterelnök urat a Takarékbank és a takarékszövetkezeti szektor ügyében az éppen Ön, a nyílt levelében megfogalmazott alaptalan vádaskodásokkal és hazugságokkal!

- írják a TakarékBank állításait is visszhangzó posztban.

A szomorú harmadik

Szerdán viszont beszálltak a csetepatéba azok is, akiknek legjobban fáj a szövetkezeti integráció: Patai Mihály, a Bankszövetség vezetője még Demján előtt öt nappal írt levelet a kormánynak, ám azt csak a balhé kirobbanása után szivárogtatta ki a hvg.hu. Patai azt írja, hogy a kormány részrehajló, a bankokat háttérbe szorítják a takarékokkal szemben, ez pedig torzítja a versenyt, aminek az ügyfél látja kárát és a hitelezést sem tudja beindítani a bankszektor, pedig ezért mindent megtenne a kormány.

A Bankszövetség elnöke konkrétan megnevezi a problémákat:

  • a bankadó nem sújtja úgy az integráció tagjait, mint a bankokat
  • nem csak a Magyar Nemzeti Bank gyakorolja a felügyeleti jogokat a tagok felett
  • verseny nélküli előnyökhöz jut a Takarékbank a szövetkezetben
  • a takarékszövetkezeti integráció tagjainak kötelezettségeiért integráción kívüli bankoknak kell néha helyt állniuk.

Patai Mihály is nekimegy az Integrációnak: "fontosnak tartjuk, hogy a létrejött integrációk az eredeti céljuknak megfelelően működjenek. A takarékszövetkezeti integráció ne terjedjen ki a takarékszövetkezeti múlttal nem rendelkező kereskedelmi bankokra..." - áll a levélrészlet a hvg cikkében, amely kimondatlanul is (az egyébként Bankszövetség-tag) FHB-ra utal, amelynek intézetei beléptek az integrációba.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani. 
Pénzügyi szektor Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 10:56
A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség.
Pénzügyi szektor Olvad a bankszektor nyeresége, viszi a pénzt a sok adó
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 08:27
Az 1500 milliárdos profitból csaknem 500 milliárd volt az osztalék, ami nagyrészt külföldről jött. A maradék 1000 milliárdos idehaza megtermelet nyereséghez hasonló nagyságrendű összeget fizettek be a bankok mindenféle különadó címén az államkasszába – írja az Mfor.hu. 
Pénzügyi szektor Budapest Mészáros Lőrinc bankjától is vesz fel hitelt
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 17:37
15 milliárd forintot ad márciusban.
Pénzügyi szektor Adatvédelmi szakértő: így lehet a határon nagy értékkel átutazni
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 16:30
Az Ausztriából Ukrajnába tartó, hatalmas készpénzt és aranyat szállító konvoj ügye újra ráirányította a figyelmet arra, milyen szigorú szabályok vonatkoznak a pénz határon átnyúló mozgatására. Az Európai Unióban 10 ezer euró felett kötelező bejelenteni a készpénzt az EU külső határán, és a hatóságoknak meg kell adni a pénz eredetét és a szállítás célját – mondta Dr. Tóth Judit Lenke adatvédelmi szakjogász, a pénzmosás elleni eljárások szakértője. 
Pénzügyi szektor Elindult a jelentkezés a tavasz legizgalmasabb pénzügyi versenyére
Kormos Olga | 2026. március 6. 15:15
Március 15-ig jelentkezhetnek a gimnáziumokban tanuló diákok az immár hatodik alkalommal zajló Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyre – hangzott el csütörtökön a szervezők és a támogatók képviselői által tartott sajtótájékoztatón. A négyfős csapatok három fordulóban mérik össze a tudásukat, ebből az első kettő online zajlik, a május 13-i országos döntőn viszont már személyesen vehetnek részt a vármegyei fordulók győztesei, Budapesten.
Pénzügyi szektor Gigászi nyereséggel zárták az évet a biztosítók
Herman Bernadett | 2026. március 6. 14:20
Megszedték magukat tavaly a magyarországi biztosítók. Rekordnyereséget értek el, az életbiztosítási díjbevétel megugrott, a PMÁP-os kamatesőn is sokat nyertek. 
Pénzügyi szektor Bizakodik a jövőben az OTP, bár az adóterhek tovább nőnek
Herman Bernadett | 2026. március 6. 10:43
A hitelállomány 15 százalékkal bővült talaly, a nyereség is nagyobb lett, kivéve Magyarországon, ahol egyre nagyobbak az adóterhek. 
Pénzügyi szektor Beolvadt a MagNet Bankba az egyik legkisebb hazai bank
Privátbankár.hu | 2026. március 3. 12:05
A Polgári Bank integrációja a MagNet harmadik nagy akvizíciója.
Pénzügyi szektor A különadók sem ártottak a CIG Pannóniának
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 08:28
Kiemelkedő nyereséggel zárta 2025-öt a cég. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG