1p
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 52 pontos csökkenéssel, 18 471 ponton nyitott pénteken.

Az 52 pontos esés 0,28 százalékos gyengülést jelent a tegnapi záráshoz képest.

Az újabb csomagra várnak

A kormány által bejelentendő új kiigazító csomag mozgathatja az árfolyamokat pénteken a Budapesti Értéktőzsdén - vélekedtek az MTI által megkérdezett piaci szakértők.

Gabler Gergely, az Equlior Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy bár a nemzetközi hangulat kedvező, a BUX gyengülhet a hét utolsó kereskedési napján azokra az értesülésekre, amelyek szerint a kormány megemelné a tranzakciós adót. Ez elsősorban az OTP árfolyamát húzhatja le, mivel egy ilyen intézkedés csökkentené a pénzintézet díj- és jutalékbevételeit - mondta a szakértő.

Az elemző szerint a magyar piac technikai szempontból is megérett a korrekcióra. Az OTP a BUX-ot is negatív tartományba viheti pénteken, annak ellenére is, hogy a többi nagyobb papírnál kis pluszt várható - mondta Gabler Gergely.

Balásy Zsolt, az MKB részvénystratégája szerint semmi nem változik a világban: "szinte teljes globális részvénypiaci rali, amiből a magyar piac szinte teljesen kimarad". Pénteken is néhány tized százalék pluszra készül Európa, ami vélhetően az OTP-nek segít majd valamelyest.

"A magyar részvényeknél ráadásul az újabb kidolgozás alatt álló megszorító csomag miatt lehet ismét aggódni egy kicsit" - írta a szakértő az az elemzésében. Friss árfolyamok >>

Az európai tőzsdék felfelé indultak, Tokió pedig több éves csúcsra ért. Részletek >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41650 41100 41890 +1,91% 0 0 20 534 784 660 HUF 2026-02-04 17:11:24
MOL 4110 3972 4128 +4,05% 0 0 7 330 659 780 HUF 2026-02-04 17:08:12
MTELEKOM 2025 2015 2060 -0,74% 0 0 1 105 325 035 HUF 2026-02-04 17:11:41
RICHTER 11490 11100 11580 +3,51% 0 0 5 480 016 110 HUF 2026-02-04 17:12:29
OPUS 550 545 555 0,00% 0 0 143 097 894 HUF 2026-02-04 17:05:18
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kriptovaluta, arany, OTP-részvény: így forgatják a pénzt a magyar politikusok
Herman Bernadett | 2026. február 5. 05:44
Seszták Miklósnak és Rogán Antalnak van a legnagyobb értékpapír-megtakarítása, Szijjártó Péter kedveli a warrantokat, Gelencsér Ferenc pedig kriptózik a magyar képviselők közül. Három ellenzéki politikus is van, aki a mai napig megtartotta a magán-nyugdíjpénztári számláját – derül ki a vagyonnyilatkozatokból. 
Részvény / Deviza / Áru Szerencsére a forint nem indult olvadásnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 18:25
Erősödött kissé a főbb devizákkal szemben a forint árfolyama a kora reggeli jegyzéshez képest szerdán a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Újabb történelmi csúcson a Budapesti Értéktőzsde
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 18:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3027,44 pontos, 2,32 százalékos emelkedéssel, 133 311,70 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan kezdték a tengerentúli tőzsdék a napot
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 16:03
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Nem lehet ok panaszra, a szépen hasítanak a vezető részvények
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 15:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 1,03 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Nagy napja van ma a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:01
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 1,03 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Így lehet Orbán Viktoron nyerészkedni a betiltott weboldalakon
Eidenpenz József | 2026. február 4. 11:41
Mennyi sansza van Orbán Viktornak választást nyerni, 43 vagy 49 százalék? Különböző fogadási oldalak más-más értékeket mutatnak, ami a kisbefektetőknek pénzkereseti, arbitrázslehetőséget jelenthet. Már ha nem Magyarországon élnek.
Részvény / Deviza / Áru Álmosan indult a nap a budapesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 09:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,03 pontos emelkedéssel, 130 285,29 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest minimálisan erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Félrenyeli a kávét, ha a forint árfolyamára néz
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 07:37
Nem igazán tudja a forint, hogy merre induljon. 
Részvény / Deviza / Áru Egymást érték a mínuszok az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 06:27
Rossz hangulatban telt el a keddi nap a New York-i tőzsdén.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG