3p
Szigorodnak a bennfentes kereskedéssel, piacmanipulálással kapcsolatos szankciók, büntetőfeljelentések jöhetnek, sőt letöltendő szabadságvesztésre is számítani kell. Igen ám, de sokszor nehéz meghúzni, hol a határ a normál tájékoztatás és a visszaélés között. Fórumozók, újságírók, gatyát felkötni!

Változik a felügyeleti szabályozás a tőkepiaci visszaélésekről szóló rendeletek tekintetében, egyúttal szigorodik és kiterjed a büntetőjogi felelősség is. Innentől kezdve börtönbe is lehet kerülni, információterjesztők, sőt dezinformálók, fecsegők vigyázzanak, ha ők maguk vagy valaki más az információjuk alapján nyerészkedik a tőzsdén, akár hűvösre is kerülhet. A bennfentes kereskedésre és a tőkepiaci csalásra ez a szabályozás nagyjából eddig is megvolt (bár sokszor elmaradt a szankció) de a piacbefolyásolásra nem, és ez most változik.

Változott a világ

Az MNB július elejétől új rendeletet és irányelvet alkalmaz (MAR és MAD 2), ezek megfelelnek az Európai Uniós direktíváknak. Kétségtelen, hogy az elektronikus kereskedés által megnövekedett a piaci manipuláció szerepe (ezt neveztük az elektronikus kereskedés hajnalán egérvirtuózkodásnak), így ezt a szabályozásnak is követni kell.

Az információ idő előtti megosztása, szivárogtatása is sokkal egyszerűbb, és sokkal hatékonyabb lett. Régen legfeljebb szóbeszéd útján terjedhetett az ilyen infó, esetleg megjelent a másnapi újságban, de addigra már többnyire nem is volt bennfentes. Most elég egy tőzsdei fórumon bedobni egy információt vagy álinformációt, és máris nagy tömegeket lehet elérni, félrevezetni vele. Értelemszerűen ugyanezt még inkább meg lehet tenni az elektronikus sajtóban.

Kibocsátók, kiszivárogtatók

A leglényegesebb bennfentes kereskedési illetve információkezelési problémák persze leginkább maguknál a kibocsátó cégeknél merülhetnek fel, és ott el is várható, hogy ezeket szigorúan, a szabályoknak megfelelően kezeljék. Sokkal nehezebb ügy, ha egy magánszemély, mondjuk spekuláns hall valamit, aminek nem is igazán ismeri a forrását, így nem is gondolja, hogy az titkos vagy megtévesztő információ lehet, és az valahol leírja, akárcsak egy internetes chatfórumon.

A bennfentes kereskedelem legsúlyosabb esete, ha a tőzsdére bevezetett részvénytársaságnál meglévő információt valaki a közzététel előtt felhasználja, és ennek alapján köt a piacon. Mostantól hasonlóan szankcionálandó lesz a bennfentes információk jogosulatlan közzététele, vagyis kiszivárogtatása is. Ez eddig nem volt büntetendő, de most már akár szabadságvesztéssel is szankcionálható. Az is bűncselekmény lesz, ha valaki hamis információ terjesztésével próbál haszonra szert tenni (ír egy cikket, blogot hamis információval) és ez alapján kereskedik.

A szankciók

A szankciók lehetnek súlyos pénzbírság (az ügylettel szerzett haszon mértéke, ami forintban milliárdos nagyságrendű is lehet): magánszemélyeknél legfeljebb 5 millió euró (másfél milliárd forint), gazdasági társaság esetében 15 millió euró (4,5-5 milliárd forint). Emellett akár szabadságvesztésre is ítélhetik az elkövetőt, melynek bennfentes kereskedés esetében maximálisan kiszabható tétele 4 év lesz, bennfentes információk jogosulatlan közzététele esetén maximum 2 év.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46400 45360 46440 +0,65% 0 0 12 060 933 980 HUF 2026-07-22 17:10:21
MOL 4400 4298 4400 +1,66% 0 0 3 214 582 948 HUF 2026-07-22 17:08:38
MTELEKOM 2652 2640 2678 -0,45% 0 0 675 373 242 HUF 2026-07-22 17:11:31
RICHTER 11740 11650 11870 -0,34% 0 0 2 123 529 820 HUF 2026-07-22 17:06:01
OPUS 361 358 367 +0,70% 0 0 7 251 421 HUF 2026-07-22 17:05:23
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Döntött a Mol: nem működteti tovább az Új Európa Alapítványt
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 19:13
42,9 millió részvény kerülhet vissza a céghez.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírta tartani magát a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 18:34
Újra gyengült a hazai fizetőeszköz.
Részvény / Deviza / Áru Soha nem zárt még ilyen magasan a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 18:29
Új történelmi rekordot állított fel a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Megugrott az olaj, drágul a gáz és az arany
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 16:02
Miközben vegyesen nyitottak a tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Elromlott a hangulat a pesti börzén
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 14:43
Leginkább az OTP húzza vissza az indexet.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre a Telekom a nap nyertese a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:59
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 4,45 pontos nyitás után csökkent szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Peking készül valamire: egy vagyont érhet a „kicsi ezüst”, ha ezt meglépik 
Czwick Dávid | 2026. július 22. 10:11
Nagy tervet szőtt Kína a következő öt évre, mely alaposan felforgathatja az elmúlt hónapokban jócskán lesajnált nemesfém kilátásait. A távol-keleti ország már így is vezető szereppel rendelkezik a platina globális piacán; ezt a dominanciát pedig tovább erősítheti a szuperhatalom jól felfogott stratégiai víziója, ami jelentősen felverheti a megugró kereslet miatt a nemesfém világpiaci jegyzését. Úgy tűnik tehát, hogy miközben mindenki az arany és az ezüst döcögős piaci teljesítményével van elfoglalva, a felszín alatt masszív piaci folyamatok kezdődtek el, melyek helyzetbe hozhatják a platinát. 
Részvény / Deviza / Áru Biztatóan indította a napot a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 09:42
Értéke a keddi záró értékéhez képest alig változott.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat? Hirtelen nagyot gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 07:25
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 06:25
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG