6p
Az első félév jobb lett a vártnál, minden szegmens jól teljesített - 2-ről 2,3 milliárd dollár fölé javították a 2017-re vonatkozó várakozásokat. A külső környezet javulása, az olajár emelkedése segíti leginkább a vállalatot, de a kiskereskedelem is csúcsra jár - ez a forgalom emelkedésének és a Fresh Cornerek kiépítésének is köszönhető.

A vártnál jobb lett az első félév - 2017 is sokkal jobban alakulhat

Minden üzleti terület növelte az eredmény-hozzájárulását, így az újrabeszerzési árakkal becsült „tiszta” EBITDA 23%-kal nőtt az előző év hasonló időszakához képest. A 192,7 milliárd forintos eredmény felülmúlja az elemzők által várt 177,9 milliárd forintot.

A társaság közleménye idézi Hernádi Zsolt, elnök-vezérigazgatót:

"2017-re vonatkozó újrabeszerzési árakkal becsült „tiszta” EBITDA előrejelzésünket (2 Mrd dollár fölötti várakozásról) jelentősen, 2,3 Mrd dollár fölé módosítottuk a csoport erős első féléves eredményének köszönhetően. Az eredmények egyben azt is bizonyítják, hogy a külső környezet változásainak ellenálló, integrált üzleti modellünk és magas minőségű eszközeinknek valóban jól működnek. A 2030-as stratégiánkban lefektetett, petrolkémiai üzletág fejlesztésére irányuló átfogó átalakítási folyamat mérföldkövéhez érkeztünk, nemrégiben kulcsfontosságú licensz-szerződéseket írtunk alá kiemelt projektünk, a poliol projekt kapcsán. A MOL 2030 stratégiánk fokozatos megvalósítása ugyanolyan fontos számunkra, mint meglévő eszközeink maximális megtérülésének biztosítása."

A vezérigazgató által említett 1 milliárdos poliol-beruházásról itt írtunk bővebben >>

Közel 2 ezer milliárd forintos árbevétel fél év alatt

Az értékesítés nettó árbevétele 1008,4 milliárd forint volt április-júniusban, ami 11 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi bázist. Az első hat hónapban a vállalat 1963,7 milliárd forint nettó árbevételt ért el, 22 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

A feldolgozás-kereskedelem (downstream) és a fogyasztói szolgáltatások üzletágak rekord eredményt értek el az első fél évben, miközben a kutatás-termelés (upstream) is növelte hozzájárulását a vállalatcsoport pénzügyi eredményeihez - olvasható a jelentésben.

Így teljesítettek az üzletágak

Az Upstream üzletág EBITDA-ja az első félévben 45%-ot javult év/év alapon, elsősorban a magasabb átlagos realizált szénhidrogénár következtében. Ennek hátterében a 30%-kal magasabb kőolajár és az alacsonyabb működési költségek állnak (év/év alapon a kitermelési egységköltség 6%-kal csökkent). A szegmens eredményét tovább javította, hogy a másodiknegyedév folyamán egy korábban Egyiptomban leírásra került 5,6 milliárd forintos követelés a kiegyenlítést követően visszaírásra került.
A Downstream üzletág újrabeszerzési árakkal becsült „tiszta” EBITDA-ja újra rekord szintet ért el az első félévsorán, és 186 Mrd Ft-ig szárnyalt, ami 8%-kal magasabb az előző év azonos időszakánál. Az emelkedéskizárólagos hajtómotorja a finomítás és kereskedelem szegmens volt, amit erősebb finomítói marginok,valamint az eszközök rendelkezésre állásának javulása támogatott. Ezzel párhuzamosan a petrolkémiahozzájárulása 20%-kal esett vissza év/év alapon, a szűkülő, bár még mindig kedvező árrések következtében.
A Gáz Midstream szegmens EBITDA-ja az első félévben növekedett, és félév végére 31 milliárd forintot ért el, ami 12%-kal magasabb év/év alapon, és elsősorban a lényegesen nagyobb volumennek és a magasabb kapacitásdíjaknak köszönhető.

Upstream

2017 első félévében az Upstream üzletág beruházásai 36 Mrd forintot tettek ki, ami jelentősen alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Jelentős beruházások voltak Magyarországon (36%), Horvátországban (29%) és az Északi-tengeri Régióban (28%).

Az Upstream szegmens főbb működési eredményei

Az Upstream szegmens termelése valamelyest csökkent (-4% év/év alapon, -2% negyedév/negyedév alapon), amielsősorban az alacsonyabb egyesült királysági termeléssel magyarázható.A KKE régióban számos lépést kezdeményeztek a termelési célok elérésének érdekében, beleértve kútmunkálatot, repesztést, termelésoptimalizálást, valamint az újonnan megszerzett kutatási koncessziók potenciáljának feltárását.

Downstream

A Downstream üzletág első hat hónapjának újrabeszerzési árakkal becsült EBITDA-ja 186 Mrd forintos szintet ért el– ami ismét rekord – 13 Mrd forinttal meghaladva az előző év azonos időszakának eredményét. A kiemelkedőeredmény hátterében az alábbi tényezők állnak:

(+) A Feldolgozás és Kereskedelem teljesítménye rekordszintet ért el. Az üzletág profitált a 0,8 dollár/hordómértékben növekedő komplex finomítói árrés változásból, amely így 6,5 dollár/hordót tett ki. A nagykereskedelmi árrés pozitív irányú változása és a 3%-kal bővülő értékesítés szintén támogatta a rekordszintű eredmény elérését.

(-) A Petrolkémia újrabeszerzési árakkal becsült EBITDA-ja 18 Mrd forinttal lett alacsonyabb, így 73 Mrd forint lett.Az integrált petrolkémiai árrés 117 EUR/t mértékben esett a 2016 első félévében látott iparági ciklus csúcshoz képest.Továbbá a EUR 3%-os gyengülése a dollárhoz képest szintén negatívan hatott.

Fogyasztói szolgáltatások

A kiskereskedelem EBITDA hozzájárulása az első félévben 18%-kal növekedett az előző év azonos időszakához képest.

A kimagasló teljesítményt elsősorban a közép-kelet-európai motorüzemanyag fogyasztás emelkedéséből eredő erőteljes értékesítés növekedés és az üzemanyag árrés további tágulása eredményezte. A nyereségesség emelkedést ezen felül támogatta a korábbi inorganikus növekedés, valamint a „Fresh Corner” koncepció kiépítésének folytatása a negyedév során, ami a nem- üzemanyag típusú értékesítés további növekedését hozta. A magyarországi és romániai kötelező minimálbérek megemelése azonban negatívan hatott az eredményre a negyedévben. A munkáltatói járulékok ezzel párhuzamos csökkenése nem volt elegendő ahhoz, hogy ellensúlyozza a magasabb működési költségeket, melyek a hálózat egyharmadát érintő bérnövekedésből eredtek.

A Fresh Cornerek folyamatos bővítésével kapcsolatos stratégiai beruházások a teljes CAPEX több mint kétharmadát tették ki a negyedév során.

A legjobban egyébként Magyarország teljesített: 21 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi értékesítés az első félévben a tavalyi első félévhez képest.

Kiskereskedelmi értékesítés

Gáz midstream

A szegmens első féléves EBITDA hozzájárulása az előző évhez képest 12%-ot nőtt és 30,8 Mrd forintot ért el.

A hazai szállításból származó árbevétel 2017 első félévében 14%-kal volt magasabb, amit a szállított mennyiség1 4%-os növekedése okozott. A hideg időjárás kedvező hatása jelentősebb volt, mint a tarifacsökkentésből eredő negatív hatás. A szállításból származó bevételek 2017 első félévében azonos szintet értek el mint egy évvel korábban, mivel a megnövekedett szállítási mennyiség kompenzálta az alacsonyabb tranzitárak negatív hatását.

2017 első félévében a működési költségek közel 4%-kal haladták meg a 2016-os szintet, mivel a szállító rendszer saját gázfelhasználásának a költsége a szállított mennyiség növekedésével arányosan emelkedett.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46020 45510 46340 -0,82% 0 0 11 560 182 840 HUF 2026-07-23 17:07:33
MOL 4448 4394 4464 +1,09% 0 0 5 693 246 564 HUF 2026-07-23 17:09:44
MTELEKOM 2614 2614 2650 -1,43% 0 0 1 160 004 786 HUF 2026-07-23 17:09:06
RICHTER 11650 11630 11810 -0,77% 0 0 2 245 060 360 HUF 2026-07-23 17:07:11
OPUS 359 358 369 -0,55% 0 0 12 449 790 HUF 2026-07-23 17:05:24
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lerajtolta a forint a legnagyobb devizákat pénteken
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:34
Mindhárom fő devizával szemben erősödött a forint, a dollár árfolyama 320 felé közelít.
Részvény / Deviza / Áru Nem ez volt Elon Musk napja a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 06:23
Mindhárom irányadó New York-i tőzsdeindex gyengült, a Tesla pedig különösen nagyot zuhant csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Trump gátlástalanul becsomagolta, majd egy kövér árcédulával piacra is dobja hatalmi játszmáit
Czwick Dávid | 2026. július 23. 19:46
Donald Trump amerikai elnök még a másodperc törtrészét is méregdrágán méri. Saját médiavállalata ugyanis kitalálta, hogyan lehetne még több pénzt kisajtolni a regnáló elnök kedvencévé vált közösségi oldalból. Ezt a felületet eleve a kényszer szülte, miután sorozatos, kétes megnyilvánulásai után annak idején Trumpot és fiókját korlátozták az X-en, vagyis az akkori Twitteren. A mostani „fejlesztés” viszont nem egyszerűen egy új termék, hanem egy eddig példátlan lépés egy végtelenül aggasztó irányba, mely a klasszikus tőzsdei működést és a kisbefektetők profitábilitását is zárójelbe teheti, a morális vetületről nem is beszélve.
Részvény / Deviza / Áru Nem tett csodát a forint, ennyit ér az euró csütörtökön
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 19:24
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A dráguló olaj mentette meg a Mol napját
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 17:51
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 589,38 pontos, 0,41 százalékos csökkenéssel 144 176,03 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Aggasztó áttörés: megint 100 dollár felett az olajár
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 15:32
Megint vadul száguldanak az olajárak: ez áll a háttérben.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Mol maradt talpon
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a plusz 5,09 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Megállíthatatlan olajárak: nagyon közel a 100 dolláros szint
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 11:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,09 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt. A világpiaci kőolajárak megállíthatatlanul menetelnek a 100 dollár irányába, a forint pedig gyengül.
Részvény / Deviza / Áru Kezdhetünk aggódni? Durván elszállt a földgáz ára Európában
Eidenpenz József | 2026. július 23. 10:13
Az energiahordozók újabb árrobbanásán belül a kőolaj kismiska, kemény világ jöhet a benzinvásárlókra, és vége lehet az olcsó gáz korának. Nemcsak Donald Trump a hibás, több ellentétes hatás ütközik, az AI lehet a fő mumus az energiapiacon. Drága gázzal indulhat majd a tél, és még sehol se vagyunk a 2022-es árakhoz képest. Hogyan lehet földgázba fektetni?
Részvény / Deviza / Áru Csak rossz híreink vannak a magyar piacról
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 09:29
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe (BUX) 0,1 százalékkal gyengült a csütörtöki nyitásban és 144 568 pontra került. Azt követően, hogy szerdán történelmi csúcson zárt a börze mutatója. A forint az olajpiaci sokk hatására tovább esett, egy euró már több mint 364 forintba kerül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG