4p
Elemzők szerint eltart még egy ideig mire az iráni olajtermelés újra belendül, de tartósan alacsony olajárakat hozhat magával.
Bécsben tárgyaltak az atomprogramról. Fotó: EPA/GEORG HOCHMUTH

Londoni elemzői vélemények szerint az iráni atomprogramról elért megállapodás nyomán jövőre megkezdődhet ugyan az iráni nyersolajtermelés növekedése, de valószínűleg hosszú évekbe telik, mire Irán vissza tudja emelni kitermelését a szankciók előtti szintekre. Egyes házak várakozásai szerint mindazonáltal a megállapodás így is tartósan alacsony olajárakat eredményezhet.

Ömleni fog az iráni olaj?

A Fitch Ratings elemzői szerint Irán jelenleg napi 1,1 millió hordó olajat termel a szankciók foganatosítása előtt mért 2,5 millió hordós csúcs helyett. A cég szerint, ha elkezdődik a szankciók feloldása, Irán emelheti kitermelését, de éppen az eddigi szankciók miatt valószínű, hogy termelőkapacitásának csak egy részét tudja ismét munkába állítani érdemi beruházások nélkül.

A Fitch becslése alapján jövőre a szankciók szigorítása óta elvesztett napi 1,4 millió hordós kitermelési kapacitásnak - vagyis a jelenlegi szint és a szankciók előtti csúcs különbségének - nem egészen a felével növekedhet az iráni nyersolajtermelés.

A kiesés fennmaradó részének ledolgozásához a Fitch Ratings szakértői szerint jelentős beruházásokra és szakértelemre lesz szükség, és Irán ehhez valószínűleg nemzetközi olajtársaságok partneri együttműködését kéri majd. Az ilyen fejlesztési programok elfogadása azonban rendszerint hosszú hónapokat, végrehajtásuk pedig gyakran éveket vesz igénybe, mivel az olajcégek és a velük tárgyaló kormányok is a maguk szempontjából a lehető legjobb feltételek elérésére törekszenek - áll a hitelminősítő keddi londoni elemzésében.

Könnyű lesz büntetni Iránt

Ráadásul az iráni nukleáris fejlesztés korlátozásáról és ellenőrzéséről most létrejött egyezmény nyitva hagyja a szankciók újbóli bevezetésének lehetőségét arra az esetre, ha Irán nem teljesíti vállalásait. E bizonytalansági tényező miatt valószínűtlen, hogy a nemzetközi olajipari vállalatok sietve lekötnék egyébként is feszített beruházási költségvetésük jelentős hányadát iráni fejlesztési programokra, függetlenül az elérhető előnyöktől - jósolták a Fitch londoni elemzői.

A ház szerint a piacon jövőre várhatóan megjelenő pótlólagos iráni olaj valószínűleg késlelteti valamelyest az olajárak visszaerősödését, de a Fitch szakértői így is a nyersolaj drágulásával számolnak 2016-ban, a kereslet növekedése és az olajárak tavalyi összeomlása után visszafogott kitermelési beruházások miatt.

A Fitch Ratings elemzőinek előrejelzése szerint azonban két-három évig biztosan eltart, mire a globális alaptípusnak tekintett Brent olajfajta hordónkénti ára visszatér a 80 dollár körüli szintekre. A cég szerint a fő bizonytalansági tényező az Irán által tárolt 40 millió hordó olajkészlet, de a hitelminősítő arra számít, hogy Irán - éppen az elérhető ár maximalizálása végett - ezt a mennyiséget csak fokozatosan engedi rá a piacra.

Nem nagyon megy felfelé az olajár mostanában

Az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) az iráni olajkínálat ennél robusztusabb ütemű felfutására számít.

A ház keddi helyzetértékelése szerint mivel a termelésből kivont iráni olajkutakat a szankciók szigorítása után rendezett körülmények közepette zárták le, ezeknek a mezőknek az újbóli megnyitása néhány hónapon belül érezhetően megemelheti a globális kínálatot. Ráadásul Iránnak jelentős tartalékolt készletei is vannak, amelyeket szinte azonnal a piacra tud vinni.

A CEBR londoni elemzői ennek alapján azzal számolnak, hogy jóllehet a Brent magához tér valamelyest az iráni atomprogramról kötött megállapodás bejelentése utáni árfolyamveszteségekből, hordónkénti ára azonban az idei év hátralévő részében is 60 dollár körüli szinteken marad.

A Brent havi árfolyamának alakulása.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46920 46700 46970 +0,45% 0 0 10 397 770 940 HUF 2026-07-03 17:08:42
MOL 3910 3820 3918 +2,89% 0 0 2 808 960 828 HUF 2026-07-03 17:05:23
MTELEKOM 2670 2650 2694 +0,38% 0 0 438 635 596 HUF 2026-07-03 17:05:01
RICHTER 12190 12060 12220 +0,66% 0 0 791 966 800 HUF 2026-07-03 17:10:36
OPUS 366 355 366 +0,27% 0 0 16 492 829 HUF 2026-07-03 17:05:01
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nincsenek szavak arra, ami Budapesten történik
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 10:22
Növekvő forgalom mellett csúcsot döntött a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Szilvásat játszottak a forinttal – ennyit ér
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 11:47
Nem akármilyen fordulatot vett a kereskedés a pénteki nap végén.
Részvény / Deviza / Áru Megint történelmi csúcsra pörgött a pesti tőzsde és az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1330,64 pontos, 0,94 százalékos emelkedéssel 143 072,29 pontos történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Most érdemes szaladni a váltókhoz, ha külföldre megy nyaralni
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:41
Enyhe erősödést ért el pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Elismerést érdemel a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,28 pontos nyitás után kissé emelkedett péntek délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Európa felforr, de vannak, akik egy rakás pénzt keresnek ezen
Czwick Dávid | 2026. július 3. 10:34
Izzasztó, sőt inkább elviselhetetlen, embert próbáló hőkupola alatt szenvedett Európa az elmúlt napokban. Lényegében tehetetlenül nézi a lakosság, hogy érkezik-e az újabb, ehhez hasonló extrém periódus. Van azonban egy nemzetközi kör, amelyik nem pusztán passzívan szemléli a folyamatokat, hanem sok pénzt keres a forró európai hőhullámokon, jól irányzott, stratégiai ágazatok képviselőinek értékpapírjaiba forgatva a tőkéjét.  
Részvény / Deviza / Áru Nem tartanak ivószünetet az európai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:28
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 0,3 százalékos pluszban nyitott. Nyugat-Európa is emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru Örülni fog, ha meglátja a forint pénteki kezdését: így adják most az eurót
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:35
Minimálisan drágult a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Hetek óta nem látott formát mutat az arany
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 06:58
Vegyesen zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. Az árzsiai börzék is felemásan teljesítenek, enyhén emelkednek az olajárak. Az arany hetek óta nem látott bombaformában.
Részvény / Deviza / Áru Felcsillanhat a szeme – ezt mutatta csütörtökön a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 18:38
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG