2p
Pluszban is zárt Sanghaj ezek után, Európa pedig ma újra nekiszalad a tegnap kudarcba fulladt emelkedésnek. Amerika tegnap zárva volt, kíváncsiak leszünk, hogy ébrednek, a határidők alapján jobb lábbal. A Mol kapott egy kurdisztáni pofont, az olaj megint esik, a svájci frank gyengül.

A Goldman Sach szerint Kína eddig 240 milliárd dollárt költött részvényvásárlásra, amióta a lufi kipukkadt és az árak zuhanni kezdtek. A teljes közkézhányad 9,2 százalékát vásárolták fel, emellett korlátozták a többségi tulajdonosok eladásait, és vételre köteleztek egyes állami cégeket. Így sikerült a piacot 40 százalékkal a teteje alatt stabilizálni egyelőre.

Ma a Sanghaj Kompozit mindenesetre 3 százalékot emelkedett, 3170 ponton zárt. Ennél nagyobbat, 5 százalékot ment a B-részvények mutatója, 300 pont fölött fejezte be a kereskedést.

Ezzel együtt Hongkongban is összejött egy közel 4 százalékos rali, viszont a Nikkei még a kínai öröm előtt zárt nagy eséssel, értéke 2,5 százalékkal 17 500 pontig süllyedt. A tetőhöz képest ez elég komoly megroppanás, ráadásul új mélypontokat üt a 2 héttel ezelőttihez képest, ami a többi nagy indexre nem jellemző.

Nikkei, 5 hónap

Amerika tegnap szünetelt a Labor Day miatt, így Európa is csak egy szerény kísérletet tett arra, hogy a nagy támasz szintekről felpattanjanak az indexek, mindenekelőtt a DAX. Ez tegnap harmatosra sikerült, viszont ma újra nekilendültek a piacok, ezúttal úgy tűnik, már nagyobb sikerrel. A DAX közel 2 százalékos emelkedéssel 10 300 pontig jutott, de Párizs és London sem marad el ettől érdemben. A DAX, úgy tűnik, kialakított egy kis csatornát a 10 ezer pontos kerek szint és 10 400 között.

 

 

A BUX gyengén kezdett, de ez kizárólag a Mol számlájára írható, melyet egy kurdisztáni hír miatt a kereskedés elején 3 százalékkal ütöttek lejjebb. A reakció túlzottnak tűnik, egy kurdisztáni kút nem tűnik olyan döntő dolognak, ami a cég helyzetén lényegesen változtat. Az OTP minimális mértékben 0,2 százalékkal emelkedik, a Richter ugyanennyit csökken.

Az olajár a múlt heti rali után megint érdemben esett, a magasan 50 dollár fölött tetőző Brent már csak 48 dolláron áll, a WTI 44-en. Az arany alig mozdul, 1120 dollárt ér. A valutapiacok nyugodtak, de említésre méltó a svájci frank gyengülése: 1,09-et adnak belőle egy euróért.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45530 45500 46250 -1,24% 45500 45530 904 369 560 HUF 2026-07-22 09:36:38
MOL 4330 4298 4346 +0,05% 4332 4334 154 295 846 HUF 2026-07-22 09:36:42
MTELEKOM 2668 2662 2678 +0,15% 2662 2668 10 358 898 HUF 2026-07-22 09:33:18
RICHTER 11850 11790 11870 +0,59% 11820 11840 106 622 300 HUF 2026-07-22 09:36:04
OPUS 364 358 365 +1,53% 360 364 590 500 HUF 2026-07-22 09:35:10
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Biztatóan indította a napot a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 09:42
Értéke a keddi záró értékéhez képest alig változott.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat? Hirtelen nagyot gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 07:25
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 06:25
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot mentek az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:20
Ágazati szinten kiemelkedtek a félvezető részvények.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedésben itthon a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 15:13
A részvénypiac forgalma fél háromig 19,6 milliárd forint volt.
Részvény / Deviza / Áru Megvették az OTP újabb nagy dobását a pesti kereskedők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:14
Izgalomból és forgalomból is kijut a mai nap a pesti parketten.
Részvény / Deviza / Áru Ez nem vetítés: hatalmasat ralizik a csillagokat is lehozó mozióriás
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 11:27
Zabolázatlan vágtába kezdett a friss riportot követően.
Részvény / Deviza / Áru Ez most a legutáltabb szektor? Nyolc részvény 73 százalékos veszteséggel
Eidenpenz József | 2026. július 21. 10:18
​Számos kriptovaluta-vállalat igyekszik a hagyományos tőzsdékre, az IPO-k azonban nem garantálják a sikert, a részvényárfolyam emelkedését, sőt. A piac jelenleg nem hajlandó túl jó árat fizetni a blokkláncról, a tokenizációról és az új pénzügyi infrastruktúráról szóló hangzatos történetekért. Olcsó vagy kerülendő?
Részvény / Deviza / Áru Mire várnak? Ténferegnek az európai pénzgyárak
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 09:41
Nem igazán találják az irányt Európa főbb piacai a keddi nyitáskor.
Részvény / Deviza / Áru Mi történik? A forintot mintha satuba fogták volna
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 07:33
Nincs sok jó abban, ahogy az újabb keddi napon rajtolt a magyar fizetőeszköz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG