5p
Janet Yellen még utoljára szépeket mondott az amerikai gazdaságról, de a várakozásokat ennek ellenére mégsem javították - az infláció rejtélyét pedig utódjának kell majd megoldania. A bankrészvényeket mindenesetre az egész világon adják, az OTP sem kivétel. A Mészáros-papírok ma egyelőre pihenőt tartanak, a forint ki se jött az ágyból.
Janet Yellen utolsó sajtótájékoztatóját tartotta - februárban jár le a mandátuma, Jerome Powell követi majd a Fed élén, a világ egyik legnagyobb befolyással járó pozíciójában. (A fotó november végi szenátusi meghallgatásán készült.) Fotó: EPA / Jim Lo Scalzo

Janet Yellen, utoljára - hozott is, meg nem is

A Fed szerdai bejelentése részben hozta a várakozásokat: az idén immár harmadszorra megemelték az alapkamatot az 1,25-1,50 százalék közötti sávba. Janet Yellen távozó Fed-elnök igazán szép képet festhetett utolsó sajtótájékoztatóján az amerikai gazdaságról: a növekedés stabil, az alapja nem az adósság fenntarthatatlan növekedése. A globális gazdaság is szépen bővül. Kevesebb dolog okozhat most álmatlanságot, mint korábban, meglehetősen hosszú időn át - így jó érzéseim vannak a gazdasági kilátásokkal kapcsolatban - fogalmazott Yellen.

Ami viszont sokaknak meglepetést okozott (főleg a fenti igen optimista nyilatkozat tükrében), hogy a Fed nem változtatott a következő évekre adott korábbi gazdasági előrejelzésein. Azzal együtt sem, hogy a Trump által nagy erőkkel keresztül vinni próbált adóreform a jelenlegi állás szerint a Fed várakozásai alapján is megdobhatja a következő év gazdasági teljesítményét - igaz, tartós javulást nem várnak tőle, a potenciális GDP-növekedési ráta 1,8 százalékon maradhat a Fed szerint. A Fehér Ház ezzel szemben 3-4 százalékos várható éves GDP-növekedésről beszél az adóreform kapcsán.

Az infláció még mindig egy rejtély

Yellen azért egy megoldandó problémát is hagy örökül utódjának, Jerome Powellnek: még mindig nem világos, hogy az egyre feszesebbé váló munkaerőpiac, a fokozódó munkaerőhiány ellenére miért ilyen alacsony még mindig az infláció. (A munkaerőhiánynak növekvő bérekhez kellene vezetnie, amit áremeléssel tudnának kigazdálkodni a cégek - ez az egész valamiért mégsem következik be, az infláció meg sem közelíti a Fed célját.) Ezt a rejtélyt Powellnek és csapatának kell kihámoznia.

A bankrészvényeket két kézzel adják

Az amerikai tőzsdeindexek közül a Dow reagált a legjobban a Fed-döntésre, újra történelmi csúcsra emelkedett az index, míg az S&P 500 indexet lehúzták a pénzügyi szektor pocsékul teljesítő részvényei.

Európában ma szintén a jegybank van a fókuszban: az EKB a várakozások szerint változatlanul hagyja az alapkamatot és továbbra sem zárja el a pénzcsapot - arról viszont elárulhatnak pár újabb részletet, hogyan építik majd le az eszközvásárlási programot. Egyelőre azonban tovább távolodott egymástól az amerikai és európai monetáris politika, szép szóval élve fokozódik a monetáris divergencia. A nyugat-európai tőzsdéket Amerikához hasonlóan a pénzügyi szektor részvényei húzzák le csütörtökön, a magyarázat egyelőre az, hogy a Fed ugyan emelt a kamatokon, de nem volt eléggé "héja", nem adta jelét fokozódó monetáris szigorításnak. A kereskedés kezdete után 1 órával a frankfurti DAX 0,1 százalékos csökkenésnél járt, hasonlóan a párizsi CAC40-hez.

A Mol még mindig hasít, Mészároséknál szünet van

Budapest tegnap is felülteljesítő volt, ma is dobogó-közelben van a BUX index Európában: egy óra alatt 0,3 százalékos emelkedés jött össze. Tegnaphoz hasonlóan ma is a Mol húzza az indexet, másfél százalékot emelkedett az első órában. A Richter ugyanekkor fél százalékos, a Magyar Telekom minimális forgalomban 1,1 százalékot erősödött. A világszerte a bankszektort sújtó eladási hullám az OTP-t sem kíméli, a tegnapi esés után ma is ez a leggyengébben teljesítő bluechip, egy óra alatt 0,7 százalékot veszített értékéből. Friss árfolyamok itt >>

A tegnapi nap sztárja, a limittel kiakasztott, immár a negyedik Mészáros-részvényként számon tartott CIG Pannónia ma egyelőre nem tud tovább erősödni, tegnapi záróértéke körül forog, forgalma a legnagyobb a teljes budapesti tőzsdén, lekörözi a bluechipeket, Az Opus 1,1, a Konzum pedig 2 százalékos veszteségben áll délelőtt, de ebben a körben akár órákon belül is láthatunk őrült mozgásokat.

Akik a csütörtök délelőttöt elbliccelik: forint, olaj, arany

A forint ma sem csinál semmit: 314-nél ragadt be az euró jegyzése. Talán az EKB 14:45-kor esedékes kamatdöntése illetve az ezt követő sajtótájékoztató beindíthat valami mozgást a devizapiacon.

Friss árfolyamok >>

Az olaj ára alig változik az elmúlt két nap esése után - a hír, hogy negyedik hete csökkennek az amerikai kőolajtartalékok (2015 októbere óta nem látott alacsony szintnél járunk), szinte meg sem mozdította a WTI olajfajta árát, 56,72 dollárnál járunk. A Brent ára 62,80 dollár körül ragadt be.

Az arany ára sem mozdul, 1254 dollárt kérnek egy unciáért.

Ma nem tépik a bitcoint (annyira)

A bitcoin tegnap 16 ezer dollár alá is benézett, ma viszont újra 2 százalékos emelkedésben van, így máris a 17 ezer dollárt közelíti a jegyzés.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 21700 21550 21810 +0,42% 0 0 4 053 878 930 HUF 2024-12-18 17:05:01
MOL 2692 2644 2702 +1,13% 0 0 2 171 209 664 HUF 2024-12-18 17:07:08
MTELEKOM 1276 1276 1292 -0,78% 0 0 219 509 812 HUF 2024-12-18 17:05:10
RICHTER 10510 10420 10590 +1,06% 0 0 965 770 820 HUF 2024-12-18 17:12:34
OPUS 502 501 509 -1,38% 0 0 79 116 081 HUF 2024-12-18 17:05:45
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Csak a szemét forgatja, ha meglátja, ami a forinttal történt
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 18:56
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A nemzetközi hangulat tükröződött a budapesti parketten is
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 18:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 414,11 pontos, 0,53 százalékos emelkedéssel, 79 243,31 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Nincs gáz, van gáz, mégis 410 felett áll az euró
Eidenpenz József | 2024. december 18. 12:47
Jó hangulatban várják a tőzsdék a szerda esti amerikai kamatdöntést, amely az év hátralevő részének legfontosabb eseménye. A BUX átlag feletti mértékben drágul, mindhárom vezető részvényünk szépen teljesít, a forint viszont gyengécske, ismét 410 felett áll az euró. Van elég gáz Európában, gigafúzió készül az autóiparban, 108 ezer dollár felett is járt a bitcoin.
Részvény / Deviza / Áru Tudomást sem vett a forint Matolcsy Györgyék döntéséről
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 18:21
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Ritka rossz kedv uralkodott a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 17:49
A vezető részvények mind vesztettek értékükből.
Részvény / Deviza / Áru Már megint gyengül a forint, csak óvatosan a részvényvételekkel!
Eidenpenz József | 2024. december 17. 12:28
Feszülten várják a piacok a szerdai Fed-kamatdöntést, az európai indexek enyhe optimizmussal, az amerikaiak és a BUX inkább pesszimistán. Megint drágul az euró az MNB-kamatdöntés előtt. Újabb szakember int a túlárazottnak látszó részvényektől. Áramlik a tőke a kriptókba.
Részvény / Deviza / Áru Úgy kóvályog a forint, mintha üllő esett volna a fejére
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 07:57
Ez nem egy nagy teljesítmény.
Részvény / Deviza / Áru Nagyobbat zuhant a Fidesz, mint a forint
Privátbankár.hu | 2024. december 16. 18:51
Hétfőn vegyesen alakult a forint árfolyama a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon. Az év eleje óta ugyanakkor mindegyikkel szemben gyengült a magyar fizetőeszköz.
Részvény / Deviza / Áru Múlt héten csúcson volt, hétfőn lekonyult a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2024. december 16. 18:01
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 445,29 pontos, 0,56 százalékos csökkenéssel 79 720,35 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru A forint sérülékenysége támaszthatja a kamatot, új csúcson a bitcoin
Eidenpenz József | 2024. december 16. 12:31
A gyengécske forint miatt nem számítanak kedden itthon kamatcsökkentésre az elemzők, főleg az amerikai Fed szerdai lépésére várnak a tőzsdék, és makroadatok is jönnek. Az amerikai tőzsdék megint emelkedhetnek, Európában viszont süllyedés jellemző. Már 106 ezer dollár felett is volt a bitcoin, a nagyoktól a kisbefektetők felé áramlik a készlet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG