3p
Az itthon és még több mint 100 másik országban nemrég elindított Netflix szolgáltatása iránt nagy volt a lelkesedés, de nem ugrott rá a fél világ, nem jönnek az előfizetők olyan ütemben, ahogy várták. A konkurencia is megjelent, más is részt kér az internetes TV-tortából, a részvény úgy tűnik, komoly esés elé néz.
Forrás: Netflix

Amerikában mindenkinek van

Amikor nemrég itthon is megindult a Netflix szolgáltatása, óriási érdeklődés övezte, sokan várták. Előfizető ugyanakkor nem lett olyan sok, és ez nem csak nálunk van így, hanem világszerte. Összesen 4,5 millió Amerikán kívüli előfizető csatlakozott, ami elsőre nem tűnik kis számnak, de ahhoz képest, hogy hirtelen az emberiség felének elérhetővé vált a szolgáltatás, nem is nagy. Pláne, hogy a trendek alapján a következő negyedévre csak 2 milliós növekedést várnak a korábbi 3,5-tel szemben.

A részvény igen magas árazásának pedig épp az volt eddig az oka, hogy a befektetők elképzelték, amint a Netflix ugyanúgy letarolja a világot, mint Amerikát, és Facebook mennyiségű, milliárdos felhasználókörre tesz szert. Amerikában annyira népszerű lett a Netflix, hogy már 50 millió előfizető van, ami egy 320 milliós országban közelít a lehetséges maximumhoz. Ha azt számoljuk, hogy durván 100 millió háztartás lehet Amerikában, akkor látható, hogy minden másodikban van Netflix előfizetés.

Jönnek a többiek is

Amerikában tehát lassan már nincs hová nőni, így a világ további része jöhet szóba. Van viszont egy új tényező, amivel eddig nem igazán számoltak. Korábban a Netflix volt a netes tévézés szinte kizárólagos szolgáltatója, de szemben a Microsofttal és a Facebookkal, melyek saját területükön stabil monopolhelyzetet tudnak fenntartani, a Netflix esetében kezd felbukkanni a konkurencia. A cég vezetője a részvényeseknek írt levelében azt írja, hogy a Netflix csak egy kis hajó a szabadidős piac óriási tengerén, és említette a Hulut és az Amazont, mint konkurenciát.

A részvényeseknek biztos nem ezt szerették volna hallani, és valójában egyelőre a Netflix az igazán nagy hajó a tengeren, kétségkívül már nem az egyetlen. Most indítja el havidíjas szolgáltatását az Amazon, és a HBO is úgy döntött, hogy beszáll a versenybe. Masszívan szerzi az ügyfeleket a többi hagyományos TV-s társaság, köztük a Walt Disney által birtokolt Zulu is, melynek már 9 millió előfizetője van. Ráadásul még az Apple is jelezte, hogy beszáll. Az ügyfelek már átugorhatnak egyik hajóról a másikra.

Drága a papír

A részvényt úgy tűnik, megviseli a korábbinál lehangolóbb jövőkép. Pár hónapja már volt egy nagy visszaesés az árfolyamban 133-ról 80 dollárig, de az utóbbi két hónapban visszakapaszkodott 110-ig, mintegy az egész piacot követve. Tegnap este, az eredmény és a várakozások közzététele után a zárás utáni kereskedésben bő 10 százalékot esett a papír, 100 dollár alá. A papír meglehetősen drága fundamentális alapon: a részvényenkénti 1 dollár alatti nyereséghez képest a 100 dolláros árfolyam sokszoros nyereségnövekedést feltételez.

Netflix

A papír egyébként az elmúlt évek sikertörténete volt: 2012-es mélypontjáról 3 év alatt több mint 15-szörösére emelkedett. Azonban ezzel egyértelműen túlárazott lett, aki régóta ül a papíron, most ideje zsebre tenni a profitot.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG