2p
A múlt héten gyengélkedő Konzum és Opus erős támaszról pattantak fel, a Mol is erősödik. Akad egy patinás részvény, ami 9 éves mélyponton van: a General Electric.

Az április csúcs óta tartó, gyorsuló esés során a Konzum és az Opus erős támaszhoz érkezett, és onnan most nagyot is pattannak a részvények. A folyamat már tegnap megindult, ma a Konzum újabb 3 százalékot erősödik 2700 forintig, az Opus 1,3 százalékot 543 forintig.

Konzum

A Mol közel fél százalékkal van feljebb 2854 forinton, a Telekom fél százalékot emelkedik 405 forintig, a Richter épp hogy csak a tegnapi záróár felett van 5110 forinton, az OTP 9855 forint. A BUX 0,3 százalékkal emelkedik 35 880 pontig.

Miközben Amerikában 9 és fél éve zajlik a részvénypiaci rali, van egy cég a nagyobbak közül, amelyik nem szerepel fényesen, sőt, most a részvény árfolyama egyenesen 2009-es értékére esett, a válság utáni szintre. Ez a General Electric, ami 2016-ig folyamatosan emelkedett, stabil, biztonságos iparág papírjaként, de aztán 30 dolláros csúcsáról gyorsan süllyedni kezdett. A cég eredményei elég gyengék, elemzők szerint túl sok iparágban próbálkozik a konglomerátum. Tegnap 3,5 százalékot esett a papír 11,74 dollárig, miután az előző két tőzsdenap is az eladók voltak többségben.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40360 40310 41750 -3,10% 0 0 18 792 332 350 HUF 2026-02-05 17:05:13
MOL 3980 3976 4128 -3,16% 0 0 7 016 371 074 HUF 2026-02-05 17:06:03
MTELEKOM 1976 1976 2040 -2,42% 0 0 1 342 444 978 HUF 2026-02-05 17:14:38
RICHTER 11330 11320 11550 -1,39% 0 0 2 634 569 080 HUF 2026-02-05 17:07:26
OPUS 549 546 551 -0,18% 0 0 116 826 429 HUF 2026-02-05 17:05:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Hihetetlen: a forint új csúcsra ugrott
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 18:39
2024-es rekordot döntött az euróval szemben.
Részvény / Deviza / Áru Zuhanórepülésben a pesti börze
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 17:36
Pirosba borult a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Esnek a világ tőzsdéi, az olaj és arany is gyengül
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:36
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok.
Részvény / Deviza / Áru Mészárszék után brutális fordulat: nézze, mi vár az aranyra a profik szerint
Czwick Dávid | 2026. február 5. 14:39
Szinte felfoghatatlan mennyiségű pénzösszeg füstölt el a nemesfémek piacán a múlt hónap végén kibontakozó masszív eladási hullám idején. A jelentős visszaesés időszerű volt, hiszen még a legelvakultabbak szerint is túlvettek voltak már a fémek. A vihar mostanra elülni látszik. Ezek után mi vár a legismertebb menekülőeszközként is ismert aranyra? 
Részvény / Deviza / Áru Megütötték a magyar tőzsdét, a Mol kapta a legnagyobbat
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:51
De a többi vezető papír sem lehet büszke a csütörtöki indulásra.
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdék botladoznak, a gáz drágul
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 10:19
Így nyitottak a piacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Ennyit ér a forint csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:24
Friss árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Nem zárult vidáman a szerda a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:08
Fel is volt út, de inkább lefele mozogtak az árak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptovaluta, arany, OTP-részvény: így forgatják a pénzt a magyar politikusok
Herman Bernadett | 2026. február 5. 05:44
Seszták Miklósnak és Rogán Antalnak van a legnagyobb értékpapír-megtakarítása, Szijjártó Péter kedveli a warrantokat, Gelencsér Ferenc pedig kriptózik a magyar képviselők közül. Három ellenzéki politikus is van, aki a mai napig megtartotta a magán-nyugdíjpénztári számláját – derül ki a vagyonnyilatkozatokból. 
Részvény / Deviza / Áru Szerencsére a forint nem indult olvadásnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 18:25
Erősödött kissé a főbb devizákkal szemben a forint árfolyama a kora reggeli jegyzéshez képest szerdán a bankközi piacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG