4p
Az európai tőzsdék, főleg a londoni szép emelkedéssel ünnepelték a brit szavazás eredményét, a kereskedelmi háború forintjáról is érkeztek pozitív jelentések. A forint erős, a BUX is felment, főleg a Richter húzta. Miért aggódnak hát mégis a befektetők? Leginkább talán a skótok miatt.

Az európai indexek többsége fél-egy százalékkal is emelkedik ma, a brit mutató több mint egy százalékkal ment fel, miután két fontosabb jó hír is érkezett. Az amerikai-kínai készülő kereskedelmi megállapodásról határozottan pozitív nyilatkozatok hangzottak el. A brit választás pedig a konzervatívok abszolút többségét hozta. Ez megszüntet egy sor bizonytalanságot és növeli a rendezett, kölcsönös megállapodáson alapuló Brexit valószínűségét.

Az amerikai indexek viszont nulla körüli szintre csúsztak vissza az utóbbi órákban. A piac ugyanis nagyon óvatos, már-már szkeptikus a kereskedelmi tárgyalásokról jövő kaotikus és szeszélyes hírek miatt. De ebben a stagnálásban az is benne van, hogy az USA-ban már csütörtökön jó nagyot ugrottak az indexek a kereskedelmi téma miatt.

A magyar eszközök is jól teljesítettek. A BUX index 0,8 százalékkal ment fel, élen a Richterrel, amely 2,2 százalékot ugrott. A forint viszonylag erős maradt, 329,50 az euró.

További árfolyamok itt láthatók

Három éves csúcson a font

A brit FTSE 100 index emelkedése persze fontban értendő, így a font 1,3 százalék körüli drágulását is érdemes hozzáadni, ha euróban vagy dollárban számolunk. Amint a grafikonon látszik, a 2016 júniusi brit népszavazás óta az európai részvények (Stoxx600 index) és a brit részvények (FTSE 100) között kialakult egy rés. Az euróra átszámolt brit index feleakkorát, 12 százalékponttal kevesebbet emelkedett öt év alatt, mint az európai párja.

Kékkel az EuroStoxx 600, zölddel az FTSE 100 brit index euróra átszámolva. Piros nyíl jelzi a Brexit-népszavazást. (Forrás: Tradingview.com.)

Legalább kisebb a rossz

“Földcsuszamlásszerű konzervatív győzelem az exit pollok szerint, elmarad az államosító szocializmus, a piac ünnepel, hiszen 3 éves csúcson a font” – írta reggel Vakmajom, a Hold Alapkezelő vagyonkezelő menedzsere a Facebook-on. Szerinte akkora volt a volt a választás körüli pesszimizmus, hogy ennél sokkal pozitívabb forgatókönyv is bekövetkezhet.

“Egy koordinált Brexittel a britek tán megúszhatnák a több elemében a tervgazdaságra hajazó, készülő új európai zöld szabályozásokat, és emiatt nagyobb lehetne a gazdaság növekedési potenciálja, illetve megerősödhetne a tőkevonzó képessége, ami kompenzálhatná a kilépés kárait” – tette hozzá.

Széteshet az Egyesült Királyság

Az Equilor Befektetési Zrt. Hírlevele szerint a brit választási eredmény “egyértelmű és döntő felhatalmazást ad Johnsonnak, hogy vezesse ki az országot az Európai Unióból és a választók a szélsőséges baloldali populizmust is elutasították. Ugyan az Európai Unióból való kilépés egyszerűbb lett, Skócia helyzete jelentősen bonyolultabbá vált.”

Az SNP skót párt előretörésével megerősödhet a második skót referendum kiírásának igénye, ráadásul várhatóan Észak-Írország is speciális státuszt fog élvezni. “Így a Brexit akár az Egyesült Királyság széteséséhez is vezethet” – teszik hozzá.

Ősz hajszálaink

“Jó pár év, jó pár ősz hajszál, de mintha tényleg véget érne a két fő téma, ami foglalkoztatta a befektetőket az elmúlt években” – írta az Erste Befektetési Zrt. Az egyik, hogy Boris Johnson nyert, “nem is akárhogy, így jöhet a megállapodásos kilépés az EU-ból január vagy február 1-jén.” Utána pedig kezdődik az évekig tartó tárgyalássorozat.

A kiszivárgott hírek szerint pedig már fogalmazzák az amerikai-kínai megállapodás szövegét. “Persze ilyenre volt már példa – a fogalmazásra – az elmúlt évek során”, aztán a félreértések újabb csatákat hoztak. Így nem árt óvatosnak lenni – jegyzik meg.

A KBC Equitas szerint is lecsökkent a hard-Brexit valószínűsége a választási eredménnyel, az EU és az Egyesült Királyság közti kapcsolat szorossága pedig a kereskedelmi megállapodásokon fog múlni. Ők is nagy kérdésnek tartják Skócia helyzetét.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41980 41860 42300 +0,07% 41980 42000 1 368 724 580 HUF 2026-04-29 11:49:40
MOL 4000 3980 4084 -0,99% 4040 4050 564 447 692 HUF 2026-04-29 11:50:03
MTELEKOM 2496 2490 2506 +0,24% 2494 2498 154 249 690 HUF 2026-04-29 11:47:29
RICHTER 12830 12740 12900 +1,18% 12820 12850 241 575 670 HUF 2026-04-29 11:48:44
OPUS 287 285 290 -0,86% 285 287 9 651 628 HUF 2026-04-29 11:46:03
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Csak remélhetjük, hogy ez nem a vihar előtti csend a piacon
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 10:37
Toporgással indult a mai nap Európa-szerte.
Részvény / Deviza / Áru Sok cégnél még nem látszik a gödör alja, a tőzsde viszont nyerhet a kormányváltással – Interjú
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. április 29. 10:22
Gyorsan történelmi csúcsra emelkedett a Budapesti Értéktőzsde a Tisza Párt kétharmados választási győzelme után. Ám ez még mindig nem jelzi az összes pozitív várakozást a kormányváltással kapcsolatban – erről beszélt a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Zakár Tivadar, az Univerz Invest befektetési igazgatója. Vannak persze vesztesek is: azoknak a cégeknek a jövője, amelyek korábban jelentős állami hátszéllel tudtak növekedni, legalábbis bizonytalanná vált.
Részvény / Deviza / Áru Kihozták a sodrából a forintot, az utolsókat rúgja
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 07:16
Már nem maradt sok ideje, még most tudna lépni.
Részvény / Deviza / Áru Fokozódó izgalmak: nehéz volt jó lóra tenni New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 06:41
Mindenki feszülten várja az újabb piaci fejleményt.
Részvény / Deviza / Áru A forint is nyári hangulatba került
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 18:45
Erősödött a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Még a Richter-részvényekre is hatással volt az MCC-s bejelentés
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,99 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 132 855,51 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Nem mindenkinek indult jól a reggel a tengerentúlon sem
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:16
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Ismét a Mol húzza fel a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 15:21
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Riadót fújtak az olajpiac miatt: példátlan sokkot rebesget a szakértő
Czwick Dávid | 2026. április 28. 14:22
A Goldman Sachs csapata kiadta legfrissebb, optimistának nem nevezhető árelőrejelzését az olajpiaccal kapcsolatosan. Miért emlegetnek rendkívüli helyzetet? Hogyan érinti az elhúzódó, válságos helyzet a nyersanyag piacát és így az árakat? Ezekre is igyekszik válaszokat adni a neves bankház idei, negyedik negyedévre vonatkozó jelentése. A dokumentum egy fontos, kifejezetten fájó fejlemény, az újabb iráni-amerikai tárgyalások elmaradása ismeretében született, rányomva bélyegét a várható piaci helyzetre is.
Részvény / Deviza / Áru Jól pörögnek a milliárdok a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG