1p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Lapértesülések szerint az INA olajtársaság felügyelőbizottságának négy horvát tagja levélben arra kérte a horvát kormányt, hogy a vállalatnál uralkodó állapotok miatt menessze Áldott Zoltánt, az igazgatóság elnökét. A horvátok attól félnek, a Mol a teljes cégre "ráteheti a kezét".

A levél egyik aláírója, Davor Stern megerősítette, hogy küldtek a kormánynak egy levelet az INA-nál kialakult rossz helyzettel összefüggésben, de annak tartalmáról nem kívánt nyilatkozni, mondván, nem akar a sajtón keresztül üzengetni a "tulajdonosnak", amelyet képvisel a cégnél.

A Novi List című horvát lap úgy tudja, hogy a levél szerzői arra figyelmeztetik a kormányt: a vállalatnál uralkodó állapotok miatt elérkezett az idő, hogy kérjék Áldott Zoltán menesztését. Szerintük a kormánynak meg kell kezdenie a tárgyalásokat a Mollal a részvényesi szerződés módosításáról, tekintettel arra, hogy mindössze 2,4 százalékkal kevesebb INA-részvénye van, mint a Molnak - amely nem szerezte még az 50 százalékos részesedést az INA-ban -, s mégsincs semmilyen vállalatirányítási joga, nem tud befolyást gyakorolni az INA-ban zajló dolgokra.

Áldott Zoltán (Fotó: INA)

 

A Központi Nyomozó Főügyészség januárban bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást az úgynevezett Mol-INA-ügyben. A beszerzett bizonyítékok egyértelműen cáfolták azon két horvát állampolgár tanúvallomását, akiknek a vallomására alapítva kérte a horvát ügyészség a Mol vezérigazgatója kihallgatását.

Részletek és az ügy háttere >>

A levél elküldésére a horvát sajtó szerint az adott okot, hogy május végén a felügyelőbizottság ülésén a Mol képviselői szorgalmazták: vitassák meg azokat a nyilatkozatokat, amelyeket az igazgatóság és a felügyelőbizottság tagjai tettek, tanúskodva az Ivo Sanader volt kormányfő ellen folyó, az INA "átvételével" kapcsolatos korrupciós perben.

A Vecernji List című napilap szerint a felügyelőbizottság horvát tagjai levelükben arra figyelmeztetnek, hogy "katasztrofális következményei" lesznek annak, ha a kormány sürgősen nem kezd tárgyalásokat a részvényesi szerződés módosításáról. Szerintük a 2009-es megállapodás függeléke révén a Mol "bármit megtehet az INA-ban, amit csak akar", továbbá beavatkozhat bírósági eljárásokba, sértegetheti a horvát igazságszolgáltatást és a tőkepiaci felügyeletet (HANFA), illetve az igazgatóbizottság és a felügyelőbizottság horvát tagjait.

A levél aláírói szerint a Mol távolról sem teljesítette a részvényesi megállapodásból eredő kötelezettségeit, s kihasználva a helyzetét szándékosan akadályozzák az INA fejlődését és működését. A Vecernji List szerint a levél legmegdöbbentőbb része mégis az, amely az ellenséges felvásárlás veszélyére figyelmeztet: a Mol kihasználva az INA rossz anyagi helyzetét teljesen ráteheti a kezét a horvát vállalatra, hasonlóan ahhoz, mint amikor 2008-ban, piaci kamatozású hitelt adva, a cég megmentésének látszatát keltette, és átvette az INA irányítását.

A hírrel kapcsolatosan Slavko Linic pénzügyminiszter közölte, hogy "nyilvánvalóan komoly tárgyalásokra van szükség a Mollal a cég vezetéséről". "Elég volt az INA elhanyagolásából, amely horvát vállalatként csakugyan jelentős szereplő lehetne a térségben" - idézte a Jutarnji List a pénzügyminisztert.


A levél egyik aláírója, Davor Stern megerősítette, hogy küldtek a kormánynak egy levelet az INA-nál kialakult rossz helyzettel összefüggésben, de annak tartalmáról nem kívánt nyilatkozni, mondván, nem akar a sajtón keresztül üzengetni a "tulajdonosnak", amelyet képvisel a cégnél.
A Novi List című horvát lap úgy tudja, hogy a levél szerzői arra figyelmeztetik a kormányt: a vállalatnál uralkodó állapotok miatt elérkezett az idő, hogy kérjék Áldott Zoltán menesztését. Szerintük a kormánynak meg kell kezdenie a tárgyalásokat a Mollal a részvényesi szerződés módosításáról, tekintettel arra, hogy mindössze 2,4 százalékkal kevesebb INA-részvénye van, mint a Molnak - amely nem szerezte még az 50 százalékos részesedést az INA-ban -, s még sincs semmilyen vállalatirányítási joga, nem tud befolyást gyakorolni az INA-ban zajló dolgokra.
A levél elküldésére a horvát sajtó szerint az adott okot, hogy május végén a felügyelőbizottság ülésén a Mol képviselői szorgalmazták: vitassák meg azokat a nyilatkozatokat, amelyeket az igazgatóság és a felügyelőbizottság tagjai tettek, tanúskodva az Ivo Sanader volt kormányfő ellen folyó, az INA "átvételével" kapcsolatos korrupciós perben.
A Vecernji List című napilap szerint a felügyelőbizottság horvát tagjai levelükben arra figyelmeztetnek, hogy "katasztrofális következményei" lesznek annak, ha a kormány sürgősen nem kezd tárgyalásokat a részvényesi szerződés módosításáról. Szerintük a 2009-es megállapodás függeléke révén a Mol "bármit megtehet az INA-ban, amit csak akar", továbbá beavatkozhat bírósági eljárásokba, sértegetheti a horvát igazságszolgáltatást és a tőkepiaci felügyeletet (HANFA), illetve az igazgatóbizottság és a felügyelőbizottság horvát tagjait.
A levél aláírói szerint a Mol távolról sem teljesítette a részvényesi megállapodásból eredő kötelezettségeit, s kihasználva a helyzetét szándékosan akadályozzák az INA fejlődését és működését. A Vecernji List szerint a levél legmegdöbbentőbb része mégis az, amely az ellenséges felvásárlás veszélyére figyelmeztet: a Mol kihasználva az INA rossz anyagi helyzetét teljesen ráteheti a kezét a horvát vállalatra, hasonlóan ahhoz, mint amikor 2008-ban, piaci kamatozású hitelt adva, a cég megmentésének látszatát keltette, és átvette az INA irányítását.
A hírrel kapcsolatosan Slavko Linic pénzügyminiszter közölte, hogy "nyilvánvalóan komoly tárgyalásokra van szükség a Mollal a cég vezetéséről". "Elég volt az INA elhanyagolásából, amely horvát vállalatként csakugyan jelentős szereplő lehetne a térségben" - idézte a Jutarnji List a pénzügyminisztert.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40370 40270 40830 -0,98% 0 0 11 250 580 950 HUF 2026-06-08 17:05:05
MOL 3936 3918 4024 +0,72% 0 0 1 747 937 360 HUF 2026-06-08 17:05:28
MTELEKOM 2650 2602 2660 +0,61% 0 0 1 301 825 704 HUF 2026-06-08 17:05:53
RICHTER 12140 11810 12140 +1,85% 0 0 2 471 500 290 HUF 2026-06-08 17:05:47
OPUS 401 395 410 -0,50% 0 0 144 237 248 HUF 2026-06-08 17:05:23
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megnyugodhatunk: így adják most az eurót
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 18:35
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Zárásra is sikerült lenyomnia Európát a BUX-nak
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 17:25
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 39,44 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 133 710,40 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Megtolták a technológiai cégek az amerikai tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 15:52
Az irányadó New York-i tőzsdeindexek emelkedéssel nyitották a hétfői kereskedést.
Részvény / Deviza / Áru Eddig verjük a német és a francia tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 14:58
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6 pontos nyitás után tovább emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Megsorozták a papírokat a pesti börzén hétfő délelőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 12:19
Csak a Mol maradt ki a szórásból.
Részvény / Deviza / Áru Nagy a baj: 4000 dollárig zuhanhat az arany a profik szerint
Czwick Dávid | 2026. június 8. 10:36
Noha az elmúlt időszakban sokszor tündökölt a legfényesebb nemesfém, az Arany Világtanács legfrissebb figyelmeztetése szerint hidegzuhany érheti a befektetőket. A technikai elemzések alapján gyülekeznek a sötét fellegek a ragyogó termék felett. Komolyabb eladási hullám is kibontakozhat az arany kurzusánál, ez pedig kritikus árszintekig nyomhatja le az árakat a piacon. Hol lehet a vége? Mit látnak a szakértők? Íme a válaszok.
Részvény / Deviza / Áru Nagy a baj Nyugat-Európában, a BUX is lejtőre kerülhet?
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:33
Jelentős veszteségek nyitáskor.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az olaj ára hétfő reggel
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:19
Az iráni rakétákkal együtt emelkedik az olaj ára.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint hétfő reggel? Mutatjuk
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 06:39
Itt vannak a legfrissebb árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Fekete napja volt az Egyesült Államoknak, egyre messzebb kerül Trump álma
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 09:45
Jelentős csökkenéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG