3p
Új rekordokat hozott Amerikában is a mai kereskedés, elsősorban a félvezető-gyártókat veszik. A jó gyorsjelentések jelentettek fogódzót, vagy legalább ürügyet. A Tesla enélkül is képes száguldani, új hírek nélkül is hetek óta óriási emelkedést produkál. Az árfolyam már teljesen elrugaszkodott az elemzői céláraktól.

Vegyesen viselkedtek ma a tőzsdék, Európában pár ezrelékes esések, az USA-ban hasonló mértékű emelkedések figyelhetők meg az indexeknél. Az amerikai piac ezzel újabb rekordok felé tart. Főleg a technológiai részvények emelkednek, az IBM és a Netflix jó gyorsjelentése nyomán.

Itthon a BUX index egy százalékkal ment fel, az OTP, a Mol és a telekom is jól húzott. A Richter viszont a jó elemzői ajánlások ellenére kissé esett. A forint gyenge, megint a 337-es szintet ostromolja az euró, amely már többször megállította a forintgyengülést. (Talán az MNB segítségével, például a hétfői tenderrel.)

A Tesla elképesztő emelkedésen ment keresztül az utóbbi hónapokban, hetekben. A részvény a korábbi rossz hírek, botrányok, az értékesítéssel és gyártással kapcsolatos kételyek, rossz elemzői prognózisok nyomán tavaly év közepén 180 dollár alá is lesüllyedt. Ma a sokadik, nagyarányú száguldás közben 594,45 volt a maximuma. Most 590 körül tart, ez is hét százalékos napi ugrás.

További és frissebb árfolyamok itt láthatók

100 milliárd dollár

A részvénytársaság teljes, tőzsdei árfolyamon vett piaci értéke ezzel – az amerikai autógyárak történetében először – átlépte a százmilliárd dollárt. Már egy ideje többet ér, mint a Ford és a General Motors együttvéve – írta a Reuters.

Emlékeztetnek rá, hogy Elon Musk annak idején, 2018 augusztusában azt twittelte, hogy 420 dolláron kivezetné a részvényt a tőzsdéről, amihez már meg is vannak a megfelelő források. Ez később alaptalannak bizonyult, ami sok támadásnak és vizsgálatnak nyitott kaput. Ezt az árszintet a Tesla már decemberben átlépte.

Három pilléren áll a száguldás

A mostani száguldást az októberben közzétett, váratlanul nyereséget tartalmazó jelentés, a Shanghaiban létesített gyár meglepően gyors megnyitása és a legutóbbi eladási számok alapozták meg. Sok elemző már a negyedik negyedévtől is szép eredményeket vár. A gyorsjelentés várhatóan január 29-én jelenik meg.

Tesla-árfolyam (Tradingview.com)

Szerepet játszhatott az az öngerjesztő folyamat is, hogy egyre több shortos (árfolyam-esésre játszó befektető) zárta le pozícióit az emelkedés során. Ez további vételeket jelentett, ami újabb áremelkedést és még több shortzárást generálhatott.

Messze elszállt a célárak felett

A Nasdaq.com és a Shortsqueeze.com adatai szerint mintegy 26,3 millió részvényre van nyitva short pozíció. Ez nagyjából ugyanannyi, mint tavaly év végén, ám a nyáron még 40-44 millió között járt ez a szám. Azóta lassan csökkent. A Tesla kedvelt shortos célpont, Elon Musk is előszeretettel mondogat oda a részvény esésére fogadóknak.

Merre tovább? Az elemzők továbbra is nagyon megosztottak, van 60 és 600 dollár körüli célár is rá. Van, aki szerint a Tesla viselkedése teljesen nevetséges, mások szerint végre megkapja az őt illető megbecsülést, és van még bőven tér felfelé. Az elemzői ajánlások átlaga azonban a KBC Equitas múlt heti cikke szerint csak 342 dollár. Ez még az akkori, 500 dollár alatti árfolyam mellett is 29 százalékos, “historikusan nagyon nagy eltérés” volt.

Vagyis eléggé baljós jel. De a Tesla már többször csúnyán eltért a megszokott forgatókönyvektől.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41950 41500 42160 +0,53% 0 0 11 554 895 170 HUF 2026-04-28 17:05:09
MOL 4040 4040 4120 -0,05% 0 0 1 329 941 822 HUF 2026-04-28 17:05:25
MTELEKOM 2490 2480 2520 -0,24% 0 0 922 369 002 HUF 2026-04-28 17:12:06
RICHTER 12680 12600 13080 -2,61% 0 0 1 929 681 210 HUF 2026-04-28 17:05:22
OPUS 290 271 298 -3,01% 0 0 306 508 046 HUF 2026-04-28 17:06:31
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A forint is nyári hangulatba került
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 18:45
Erősödött a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Még a Richter-részvényekre is hatással volt az MCC-s bejelentés
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,99 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 132 855,51 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Nem mindenkinek indult jól a reggel a tengerentúlon sem
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:16
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Ismét a Mol húzza fel a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 15:21
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Riadót fújtak az olajpiac miatt: példátlan sokkot rebesget a szakértő
Czwick Dávid | 2026. április 28. 14:22
A Goldman Sachs csapata kiadta legfrissebb, optimistának nem nevezhető árelőrejelzését az olajpiaccal kapcsolatosan. Miért emlegetnek rendkívüli helyzetet? Hogyan érinti az elhúzódó, válságos helyzet a nyersanyag piacát és így az árakat? Ezekre is igyekszik válaszokat adni a neves bankház idei, negyedik negyedévre vonatkozó jelentése. A dokumentum egy fontos, kifejezetten fájó fejlemény, az újabb iráni-amerikai tárgyalások elmaradása ismeretében született, rányomva bélyegét a várható piaci helyzetre is.
Részvény / Deviza / Áru Jól pörögnek a milliárdok a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Beindult a kereskedés a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 09:19
A Mol fontos támaszt tört le 4100 forintnál.
Részvény / Deviza / Áru Új történelmi csúcsot ért el a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 08:56
A BÉT éves rendes közgyűlésén az adózott eredmény felhasználásáról és az osztalékfizetésről is határoztak, valamint megválasztották az igazgatóságot és a felügyelőbizottságot.
Részvény / Deviza / Áru Bárcsak mindig ilyen erős lett volna a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 07:24
Vegyesen mozgott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:22
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG