4p
Az OTP közgyűlésének vendégeként beszédet tartott Varga Mihály pénzügyminiszter, akit Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója köszöntött. A köszöntés vicces volt: bátornak nevezte Varga Mihályt, hogy az elmúlt évek kormányzati politikája után el mert jönni egy banki közgyűlésre, tréfásan kérte a részvényeseket, hogy ne bántsák.

Köszönet az OTP-nek

A pénzügyminiszter azzal kezdte beszédét, hogy most már azért nem kell olyan nagy bátorság egy banki közgyűlésre menni, pláne ha jó híreket mondhat. A bankoknak és a kormánynak közös céljai vannak, mégpedig a gazdaság előrelendítése. Megköszönte, hogy az OTP több dologban segített a mindenkori kormánynak, egyszer még 2008-ban, amikor az OTP magatartása megsegítette a válságon való átevickélést, másodszor a deviza jelzáloghitelek kivezetésével.

Varga Mihály szerint egyúttal egyre közelebb kerülünk ahhoz a célhoz, hogy a magyar államadósság minél nagyobb hányada legyen magyar kézben, miközben diverzifikáljuk is az adósságot: ennek része volt a jüankötvény kibocsátása. Részleteket erről itt olvashat >>>>

További feladatok

További feladatuk, hogy tudják a növekedést támogatni, a hitelezést bővíteni. A kormány célja az, hogy érezzék a bankok, gazdasági résztvevők és a lakosság egyaránt, hogy a magyar gazdaság egyre kiszámíthatóbb pályán halad, melynek része az adócsökkentés, az államadósság csökkentése, költségvetési-, és államháztartási hiány folyamatos mérséklése. Jövőre már 3 százalékos növekedést várnak, eközben a gazdaság fehéredik is, így többletbevételek generálódnak. Az a kérdés, a kormány mire fordítsa ezt a pénzt.

Négy terület

Négy terület mellett döntött a kormány. Egyrészt csökkenteni kell a hiányt és az adósságot, olyan költségvetést nyújt be, amely az állam működésében nullszaldós lesz, hiány csak a fejlesztésekből adódhat. A második irány: bérfelzárkóztatás, bérkonvergencia. A gazdasági növekedésből az emberek is kérik a részüket, teljesen jogosan. Folytatódik a pedagógusok, kormánytisztviselők, majd a többi állami terület dolgozóinak béremelése.

A harmadik az adócsökkentések területe: tavaly az szja 16-ról 15-re csökkent, most az ÁFA egyes területeken fog mérséklődni: 2017-ben egyes alapvető élelmiszerek, tej, tojás, baromfihús. A negyedik terület a beruházások. A magánterületek beruházásai mellett az államra is szükség van: Paks 2, Városliget, úszó VB, Vár felújítása, otthonteremtés támogatása. Utóbbira jövőre 100 milliárdos keretnövelés lesz. És itt jön be a bankok szerepe: növekvő hitelezést vár tőlük a kormány. Az OTP 2015-ben nyereséggel zárt, a hitelezés növekszik.

Nyereséges bankok, kormányvállalások

Végül a miniszter feltette a kérdést: ha részvényes lenne, és ilyen minőségben venne részt a közgyűlésen, mire számíthatna? Tegnap a Reuters anyagát olvasta, ezek szerint a hazai bankok úgy tervezik, hogy 2016-ban nyereségesek lesznek. Ehhez a kormány leginkább a kiszámíthatósággal tud hozzájárulni. Ennek része, hogy 2105 februárjában az EBRD-vel megállapodott a kormány, hogy vállalja a bankadó csökkentését 2016-ra és 2017-re. 2016-ra ezt teljesítette, felére csökkentette. 17-re is ezt tervezik, de ennek mértékéről még nem tud beszélni.

Az EBRD felé a kormány még két vállalást tett: egyrészt a bankokban meglévő állami részt 3 év alatt értékesítik, ezt már lényegében le is bonyolították. Eladták az OTP részesedést, az MKB és Budapest Bank eladása is zajlik, az MKB eladása rövidesen lezárul, a Budapest Banké remélhetőleg decemberig lezárul. A harmadik vállalás: az állam 15 százalékos részesedést vesz az Erste Bankban, egyidejűleg másik 15 százalékot az EBRD .

Készpénz, feketegazdaság

Varga Mihály megköszönte, hogy a bankok partnerek voltak a gazdaság stabilizálásában, most már a közös cél a gazdasági növekedés további növelése. Végül még egy kérdést megemlített: a készpénzforgalom ügyét. Minden országban, ahol sok a készpénz, ott nagy a feketegazdaság. Ezért az a cél, hogy csökkenjen a készpénzhasználat, növekedjen az elektronikus fizetések aránya. Mérlegelik a terminálok kiépítésének költségeinek csökkentését, így bővülhet az elfogadóhelyek száma.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 36590 36590 36880 -0,57% 0 0 5 291 055 900 HUF 2026-01-09 17:05:22
MOL 3200 3112 3200 +2,83% 0 0 3 159 148 922 HUF 2026-01-09 17:05:14
MTELEKOM 1862 1834 1864 +1,20% 0 0 516 758 220 HUF 2026-01-09 17:10:55
RICHTER 10280 10210 10340 0,00% 0 0 948 649 560 HUF 2026-01-09 17:05:23
OPUS 555 546 557 +1,65% 0 0 94 489 066 HUF 2026-01-09 17:05:27
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fagyási sérüléseket szenvedett a forint
Privátbankár.hu | 2026. január 10. 10:11
A hazai fizetőeszköz gyengébben zárta január első teljes üzleti hetét, mint ahogyan nyitotta.
Részvény / Deviza / Áru Az új év első hete is óriási rekordot hozott a londoni tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. január 10. 08:42
Tízezer pont feletti rekordon zárta az idei első teljes kereskedési hetet a Londoni Értéktőzsde FTSE 100-as indexe.
Részvény / Deviza / Áru Nem húzott jégeralsót a forint
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 19:41
A bankközi piacon a magyar fizetőeszköz árfolyama kissé gyengült a pénteki kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Hihetetlenül erősödött a Mol
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 17:45
A BUX 600,54 pontos, 0,52 százalékos emelkedéssel, 116 510,12 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru A gyenge foglalkoztatási adatok visszafogták a New York-i nyitást
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 15:50
Pénteken inkább emelkedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék, miután megismerték a friss foglalkoztatási adatokat.
Részvény / Deviza / Áru Padlógázzal emelkedik a Mol
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 14:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,64 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Inog a forint, stabil a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 11:57
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a plusz 0,64 pontos nyitás után emelkedett pénteken délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Óvatosan bizakodó a tőzsde, a forint viszont megtört
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 09:25
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 0,64 pontos emelkedéssel 115 910,22 ponton nyitott pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Vállveregetést érdemel ma reggel a forint
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 07:23
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Már a sorsdöntő napra figyelt a Wall Street
Imre Lőrinc | 2026. január 9. 06:17
Vegyesen zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG