3p
Pár éve a Facebook-vezér szerette volna megvenni az akkor útjára induló, és a fiatal felhasználók között rendkívül népszerű Snapchatet, de az azt üzemeltető Snap vezetője hárította a gáláns ajánlatot. Most úgy tűnik, mégis Zuckerberg nevet a végén, hogy az elhíresült plakátot idézzük.

Az ajánlati ár annak idején 3 milliárd dollár volt, igen csábító összeg egy olyan vállalkozásért, ami még kezdeti stádiumban van, és már egy óriás konkurens árnyékában kellene fejlődnie úgy, hogy sok költség vár még rá, a bevétel pedig távoli, a nyereségről nem is beszélve. Így végül a Snap a tőzsdei utat választotta, mondván, olyan kiváló a piaci hangulat, hogy mindent el lehet adni drágán az úri közönségnek.

Elszámították

Ez így is lett, 17 dolláron kibocsátás, kétségkívül így hirtelen 20 milliárd lett a kapitalizáció, ami lényegesen magasabb, mint a Zuckerberg-féle egykori ár 2013-ban, persze az is igaz, hogy azóta rengeteget kellett a cégre költeni. Mindennek viszont két esetben van értelme: ha a fő tulaj kiszáll, drágábban mint 4 éve tehette volna, vagy ha megtartja, és abban bízik, hogy cége gyorsan fog fejlődni, így komoly értéknövekedés lesz.

Nos a problémák mostanában kezdtek jelentkezni, amikor az ár teljesen logikusan visszaesett a kibocsátási értékre, de ott egy érdekes esemény történt: maga a kibocsátást szervező Morgan Stanley minősítette le a papírt, és ezzel alá is esett a kibocsátási árnak. A Morgan Stanley azzal indokolta a döntést, hogy az Instagram is bevezette azokat a lehetőségeket, amik a Snapchatet népszerűvé tették, főleg az ifjúság körében.

Lenyomja

Az Instagram fényképmegosztót 2012-ben vette meg 1 milliárd dollárért a Facebook, és hamar népszerű lett. Időközben továbbfejlesztették, most már mindazt tudja, amit a Snapchat, így népszerűsége igen gyorsan növekszik, gyakorlatilag ellehetetlenítve a Snapchatet. Az Instagram hatalmas előnye még, hogy miután a Facebook üzemelteti, reklámozói közvetetten hozzáférnek a Facebook immár 2 milliárd felhasználójához, ezért sokkal vonzóbb ott reklámozni, mint a Snapchaten.

Míg a Snapchatnek az első negyedévben 166 millió napi szintű felhasználója volt, addig az Instagramnak 700 millió. Igaz, hogy a Snapnél ez egy év alatt 36 százalékos növekedés, de az Instagram esetében még nagyobb: 500-ról 700 millióra nőtt a felhasználótábor, ami 40 százalék, ráadásul ez 10 hónap alatt következett be. A Facebook azt a taktikát követte, hogy a felhasználóinak üzeneteket küldött, melyik ismerősük van fenn az Instán, ahogy rövidítve nevezni szokták. Ez hatékony volt, sok felhasználót hozott.

A bank mindig nyer, mint a rulettben

Így a Morgan Stanley elismerte, hogy az Instagram győzött, vagyis sokkal károsabb lehet a Snapchat jövőjére nézve, mint a részvénykibocsátáskor gondolták, mindössze 4 hónapja. Az árazás persze Instagram nélkül is eszement volt, de hát a kibocsátást segítő befektetési bank szereti kihozni a piac által az adott pillanatban elérhető maximumot, ha másért nem, ügyfele igényének megfelelve.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46100 45520 46380 +3,02% 0 0 23 381 247 800 HUF 2026-07-21 17:14:07
MOL 4328 4184 4328 +2,46% 0 0 5 815 432 100 HUF 2026-07-21 17:09:22
MTELEKOM 2664 2622 2674 +1,06% 0 0 1 047 109 464 HUF 2026-07-21 17:07:17
RICHTER 11780 11780 11990 -1,26% 0 0 1 495 271 330 HUF 2026-07-21 17:05:02
OPUS 358 358 372 -3,50% 0 0 35 223 250 HUF 2026-07-21 17:08:32
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedésben itthon a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 15:13
A részvénypiac forgalma fél háromig 19,6 milliárd forint volt.
Részvény / Deviza / Áru Megvették az OTP újabb nagy dobását a pesti kereskedők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:14
Izgalomból és forgalomból is kijut a mai nap a pesti parketten.
Részvény / Deviza / Áru Ez nem vetítés: hatalmasat ralizik a csillagokat is lehozó mozióriás
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 11:27
Zabolázatlan vágtába kezdett a friss riportot követően.
Részvény / Deviza / Áru Ez most a legutáltabb szektor? Nyolc részvény 73 százalékos veszteséggel
Eidenpenz József | 2026. július 21. 10:18
​Számos kriptovaluta-vállalat igyekszik a hagyományos tőzsdékre, az IPO-k azonban nem garantálják a sikert, a részvényárfolyam emelkedését, sőt. A piac jelenleg nem hajlandó túl jó árat fizetni a blokkláncról, a tokenizációról és az új pénzügyi infrastruktúráról szóló hangzatos történetekért. Olcsó vagy kerülendő?
Részvény / Deviza / Áru Mire várnak? Ténferegnek az európai pénzgyárak
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 09:41
Nem igazán találják az irányt Európa főbb piacai a keddi nyitáskor.
Részvény / Deviza / Áru Mi történik? A forintot mintha satuba fogták volna
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 07:33
Nincs sok jó abban, ahogy az újabb keddi napon rajtolt a magyar fizetőeszköz.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak ezek az amerikai cégek a baljós árnyakra
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 07:02
A hétfői kereskedésben ennek a szektornak a képviselői minden rossz hírt le tudtak rázni magukról a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Szépen végigmasírozta a napot a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:15
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőn estére reggelhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Pörögtek a dollártízmilliárdok a világbajnokság alatt
Eidenpenz József | 2026. július 20. 19:02
A Polymarket és a Kalshi forgalma a világbajnokság miatt rekordokat döntött, ez volt a legnagyobb profitot hozó sportesemény eddig. A világbajnok csapatra 4,3 milliárd dollárnyi tipp született, de ezen kívül külön az egyes meccsekre, gólarányokra, góllövőkre és számos más dologra kötött üzletek értéke is hatalmas. Pedig csak a világbajnokság alatt két újabb országban tiltották le ezt a típusú fogadást.
Részvény / Deviza / Áru Nap végére elnyugodott a BÉT
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:06
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 619,56 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 141 600,83 ponton zárt hétfőn.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG