2p
A csok után itt a nok, egyelőre nehéz kiigazodni az új támogatási formán.

Komoly saját erőnél és jövedelemnél éri meg elsősorban a hamarosan létrehozandó nemzeti otthonteremtési közösségek (nok) tagjává válni, hiszen így maximalizálható az állami támogatás, és oldható meg a gyors lakáshoz jutás - írja a Világgazdaság.

A 30 százalékos, de évi legfeljebb 300 ezer – 10 év alatt 3 millió – forintos állami támogatás elérése ugyanis azt feltételezi, hogy a közösség tagjának havi 83,3 ezer forint befizetését vállalnia kell. 
Emellett a lakáshoz jutás sorrendjét a már teljesített befizetések összege is befolyásolja, vagyis minél nagyobb a befizetés, illetve önrész, annál nagyobb az esélye, hogy valaki az elsők között lakáshoz jusson - írja a lap.

Miért éri meg a nok?

A 83 ezer forintos befizetésre kevesen lesznek képesek - hívja fel a figyelmet a hvg.hu cikke is. De akkor miért lesz érdemes mégis ezt a megoldást választani?

A portál cikke szerint jelentősen magasabb támogatás fejében erős korlátozásként érvényesül, hogy a nokban gyűlő megtakarítások kizárólag új építésű lakóingatlan megvásárlására fordíthatók. Ezzel szemben az ltp esetében használt lakást is vásárolhatunk, felújíthatunk, bővíthetünk, sőt lakáscélú hitel törlesztésére is felhasználhatjuk a megtakarításunkat.

A nok szemben a csokkal nem követeli meg, hogy az ingatlan megszerzését követően életvitelszerűen be kell költöznie a tulajdonosnak. Ebből adódóan a bérbeadás nem zárható ki.

Megéri többet fizetni?

A törvényjavaslat értelmében, ha valaki extra befizetést is teljesít, akkor a többiek elé kerül a kiválasztási folyamatban, azaz előbb vehet lakást. Ebből adódóan elvileg megéri minél gyorsabban, minél többet befizetni. A csavar ott jön, hogy az állami támogatás összege maximált, így könnyen oda juthatunk, hogy kamatmentesen és állami támogatás nélkül áll a pénzünk a közösség kasszájában - írja a hvg.hu.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Figyelem nyugdíjasok! Előbb hozza a postás a 13. és a 14. havi nyugdíjat
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:21
Korábban, már péntektől kezdik kézbesíteni a februári dupla nyugdíj és a 14. havi első negyedét a posta.
Személyes pénzügyek Évek óta stagnálnak a lakásfelújítási várakozások
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 11:26
A lakosság lakásfelújítási és korszerűsítési szándékai az elmúlt három évben csak enyhe hullámzást mutattak, határozott tendenciát nem. GKI 2026. januári lakossági felmérése szerint a következő egy évben a válaszolók 6 százaléka biztosan, 18 százaléka valószínűleg nagyobb összeget fog költeni lakóingatlanára.
Személyes pénzügyek Ha ezt nem felejti el, akár a bankoláson is spórolhat
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 11:07
Érdemes alaposan körülnézni a piacon.
Személyes pénzügyek Nem csak a munkáshitel és babaváró, de a személyi hitel is szűkebbre fogta decemberben
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 17:21
A személyi hitelek harmadik leggyengébb hónapja volt tavaly.
Személyes pénzügyek Ezt a napot kell beírnia a naptárba a nyugdíjasoknak
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 19:59
Két napon érkezik az utalás.
Személyes pénzügyek Egyre nagyobb a verseny a személyi kölcsönöknél – melyik a legjobb ajánlat?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 16:38
Több bank is változtatott személyi kölcsönének kondícióin a napokban.
Személyes pénzügyek Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:11
A Mastercard Európában elsőként vezeti be az UEFA Champions League digitális passion kártyát az OTP Bankkal együttműködésben.
Személyes pénzügyek Igazából nem is vehetünk fel több pénzt vasárnaptól ingyenesen?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 08:44
A szám nőtt, de ha arányosan nézzük, egész más a helyzet.
Személyes pénzügyek Ezt kell tennie, hogy ne bukjon a vasárnapi nagy változáson
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 16:09
Február 1-jétől duplázódik az az összeg, amelyet ingyen fel lehet venni az ATM-kből, de vannak buktatók.
Személyes pénzügyek Lehet 150 ezerrel több? Vasárnaptól duplaannyi pénzt vehetünk fel az ATM-ekből
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 14:51
Február 1-jétől az ingyenes készpénzfelvétel felső határa 300 ezer forintra nő, összesen ennyit lehet havonta kétszer kivenni az automatákból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG