5p
Nem tűnik el, csak átalakul - nagyjából így jellemezhetjük az októberi “hirtelen halál” után feltámadó lakástakarék-piacot, amely jelentős kihívásokkal küszködik a megtakarítások új sztárja, a MÁP+ mellett. A Bank360 segítségével megnéztük, mit kínálnak most a szolgáltatók lakástakarék-fronton és mire elég ez más pénzügyi termékekkel szemben.
(Fotó: depositphotos.com)

Sok víz lefolyt a Dunán, amióta tavaly októberben váratlanul megvonták a 30 százalékos állami támogatást a lakástakarékoktól, ami viszont a mézesmadzagot jelentette nem csak a kispénzű megtakarítóknak, de a lakáscélú hozamvadászoknak is. Egy jól kifogott számlanyitási akcióval akár 12 százalékot is hozhatott a pénzünk, havonta pedig pár ezertől legfeljebb 20 000 forintig terjedő összeget tehettünk félre, hogy legyen egy kis segítségünk a lakásvásárláshoz.

Az állami támogatás eltűnésével viszont sejteni lehetett, hogy szép lassan a lakástakarékok is eltűnnek. Nem ez történt: mára három szereplő, a Fundamenta, az OTP és az Erste is kijött az új termékekkel, sőt, a napokban a jegybanki jóváhagyást is megkapta az Erste, hogy átvegye az Aegon Lakástakarék ügyfeleit, azaz bőven volt mozgás idén is a pénztárak körül.

De vajon újra szárnyal-e a lakásfőnix az állami segédlet nélkül is? Ennek jártunk utána a Bank360-nal.

Mindenkinél van valami újdonság

Az elmúlt hónapokban mindhárom pénztár új lakástakarék-termékeket fejlesztett. Ami maradt ugyanaz:

  • lakáscélra tehetünk félre
  • hitelt is vehetünk fel a megtakarítás mellé
  • támogatás helyett kamatbónuszt kapunk
  • továbbra is OBA-garancia védi a pénzünket

Több dolog változott ugyanakkor:

  • akár több szerződés is lehet a nevünkön
  • többet is félretehetünk, mint 20 000 forint havonta
  • változtak a megtakarítási időszakok
  • az elérhető maximális szerződéses összeg nőtt
  • alacsonyabb lett a hozam

Érzékelve, hogy a régi konstrukciók már elégtelenek egy magyarhoz hasonló ingatlanpiachoz, minden szolgáltató lehetővé tette, hogy több pénzt tegyünk félre és/vagy hosszabb ideig takarékoskodjunk: a Fundamentánál például már 16 év a leghosszabb megtakarítási időszak és akár 100 000 forintot is félretehetünk havonta (így a végén akár 50 000 000 forintunk is lehet), az Ersténél 40 000 forint a felső határ, az OTP-nél pedig 50 000 forint lehet a havi megtakarítás legfeljebb.

Mindhárom lakástakarék nyújt a befizetéseink mellé úgynevezett kamatbónuszt, amely a 30 százalékos állami támogatást hivatott pótolni, igaz, a Bank360 összehasonlítása szerint ez csak kevéssé sikerült. A már fentebb említett 10-12 százalékos hozamokhoz képest a mostani lakástakarékok EBKM-e nem éri el az évi 2,5 százalékot.

Ez jelentős probléma a kizárólag lakáscélra felhasználható LTP-knek akkor, amikor a szuperállampapír, azaz a MÁP+ 5 éves futamidő alatt kínál 4,95 százalékos hozamot, szabadon felhasználható, adómentes és futamidő alatt díjmentesen visszaváltható az addig elért hozamokkal együtt. De nem csak a MÁP+, hanem például az inflációt követő 3 és 5 éves Prémium Magyar Állampapír is jobb ajánlat 4,20 illetve 4,50 százalékos aktuális éves kamattal (igaz, érdemes azt is megjegyezni, hogy a friss papírok idő előtti visszaváltási díja a korábbi 1 százalékról 2 százalékra emelkedett, ezzel is a MÁP+ felé terelve a lakosságot). Ez pedig bizony azt jelenti, hogy csak megtakarítási szemszögből kevésbé kedvező a lakástakarék, ha ingatlancélunk van.

A hitel sem olyan csábító már?

A megtakarítás mellé felvehető hitel erős pontja az új termékeknek - véli a Bank360.

Egy lakástakarék-szerződéssel ugyanis hosszú évekre biztosíthatjuk magunknak az LTP-hitelek jelenleg igen kedvező kamatát, amely jó eséllyel már nem lesz elérhető 15-20 év múlva, egy esetleges kamatemelkedés után.

A  Fundamentánál például 9 év és 3 hónap megtakarítás után 7 és fél éves futamidővel vehetünk fel 6,3 millió forint lakáskölcsönt, amelynek a futamidő végéig 3,16 százalék a teljes hiteldíjmutatója. Természetesen a hosszú távú, 16 éves megtakarítás végén is vehetünk fel kölcsönt, amivel a szerződéses összeg (azaz a megtakarítás és a hitel összesen) akár 50 millió forint is lehet, ebben az esetben 5,66 százalékos THM-et biztosíthatunk évtizedekre. Az OTP Lakástakarék és az Erste Lakástakarék szintén kínál hiteleket, azonban az itt elérhető ajánlatoknál a Bank360 kalkulátorát használva találhatunk kedvezőbb piaci ajánlatot.

Ráadásul annak, aki hitelt keres, ott a CSOK és a babaváró 10 milliója. A CSOK-kal akár 15 millió forintot is felvehetünk garantáltan legfeljebb 3 százalékos kamat mellett, míg a babaváró hitel 10 milliója akár kamatmentes is lehet. Persze mindkét konstrukciónak igen komoly feltételei vannak, így a többgyermekesek, illetve a családot tervezők járhatnak a legjobban ezekkel az ajánlatokkal.

Nehéz fogást találni

Egyelőre tehát megtakarítás és hitel vonalon is vannak ma jobb ajánlatok, mint a lakástakarékok. Azok számára érdemes lehet megfontolni egy szerződés fenntartását, akik később, akár egy évtized múlva szeretnének kedvező kamatok mellett hitelt felvenni, hiszen számukra elérhető lesz egy ilyen lakáskölcsön a mostani ajánlatok szerint.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Újra védett árak vagy piaci árak? Hétfőn dől el a benzinkutak sorsa
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 19:50
Egyeztetést tart hétfőn a kormány a hazai üzemanyagellátás helyzetéről az iparág szereplőivel, köztük a Független Benzinkutak Szövetségének képviselőivel – erősítette meg a tárca és a szövetség.
Személyes pénzügyek Megússza a pénztárcánk a hétvégi kirándulást: nem változik a tankolás ára
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 17:49
Nem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás a hétvégén, így szombattól a benzin és a gázolaj ára is változatlan marad. A csütörtöki áremelés egyelőre nem gyűrűzött be a kiskereskedelmi árakba.
Személyes pénzügyek Milliárdok a párnacihában: a bankjegyek fele már 20 ezres
Herman Bernadett | 2026. július 21. 05:44
Történelmi csúcson jár a hazai készpénzállomány. A lakosság kedvenc címlete a 20 ezres, minden második bankjegyen Deák Ferenc portréja szerepel. A készpénzállomány folyamatos megújítása évente 18-20 milliárd forintba kerül az országnak. 
Személyes pénzügyek A hullazsákon nincsen zseb – haljunk meg inkább egy fillér nélkül?
Eidenpenz József | 2026. július 20. 14:29
A hagyományos befektetési tanácsadók azt javasolják, takarékoskodjunk agresszíven idős napjainkra, hogy ne szenvedjünk majd semmiben sem hiányt. Egy újabb iskola képviselői szerint viszont inkább addig is éljünk folyamatosan jól, ne takarékoskodjunk túl sokat sem. Mert annak sincs értelme, hogy felhalmozzunk egy vagyont, amit aztán már el sem tudunk költeni. Melyik iskolának van igaza?
Személyes pénzügyek Vigyázni kell az ingyenesnek hirdetett bankszámlákkal
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:42
Egyáltalán nem biztos, hogy a 0 forint az tényleg nulla forint.
Személyes pénzügyek A Revolut-felhasználók kérték – és meg is kapták a hasznos funkciót
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:41
Régóta hiányzott ez a funkció az alkalmazásból.
Személyes pénzügyek Most kell lekötni a pénzt: az állampapírokat is verik a bankbetétek kamatai
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 07:58
Hiába a kamatvágások, a bankoknál továbbra is röpködnek a 6-8 százalékos kamatok. De vajon meddig?
Személyes pénzügyek Vigyázzon! Már az állampapírjaira is fáj a kibercsalók foga
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 11:44
A jegybaknak kellett figyelmeztetnie az egyre mohóbb tolvajok miatt.
Személyes pénzügyek Akkora hitelt vesznek fel a magyarok, mint még soha
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 09:18
Vajon mindenki addig nyújtózkodik, amíg a takaró ér? Repkednek a rekordok.
Személyes pénzügyek Nem tudott fizetni? Akadt egy kis gond a bankkártyákkal
Privátbankár.hu | 2026. július 8. 11:38
Az OTP kártyáit technikai probléma érintette.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG