|
| Fotó: MTI/AP/Alekszandr Zemljianyicsenko |
A társaság igazgatóságának elnökhelyettese, Alexander Medvegyev a Világgazdaságnak adott interjújában mondta el, hogy a Gazprom vizsgálja a magyarországi üzleti lehetőségeket, elsősorban gáztárolásról zajlanak egyeztetések az MVM Csoporttal. Nem ez lenne az első alkalom egyébként, tavaly és tavalyelőtt már használták a magyar gáztározókat, amikor Magyarországnak többletgázra volt szüksége. A Gazprom továbbra is kész a szerződött mennyiségen felüli tételeket küldeni, fűzte hozzá Medvegyev.
Emellett az orosz társaság keresi a lehetőségeket a hazai villamosenergia-termelésben és a dunai cseppfolyós gáz (LNG) szállításában is. Erre azért is lenne szükség, mert meglátásuk szerint az európai közlekedés és szállítás gázigénye 10 éven belül évi 50 milliárd köbméterre emelkedhet, így a benzin és dízelárak mellett a gáz árának emelkedésére is számítanak.
Mi lesz a különböző áramlatokkal?
Az interjúban szó esett az Északi Áramlat II. és a Török Áramlat gázvezetékekről is. Előbbi kapcsán az elnökhelyettes elmondta: keményen dolgoznak az európai partnerekkel, hogy megtalálják azt az új finanszírozási modellt, amellyel a vezeték eredeti ütemezésében készülhet el. Európának azért van rá szüksége, mert a vezeték mintegy 2000 kilométerrel rövidebb lesz az Ukrajnán keresztüli útvonalnál, ráadásul minimalizálja a tranzitkockázatokat.
A Török Áramlat megépítését már ratifikálták a törökök, az első vezeték lefektetését is hamarosan ígérték, Európába azonban csak a második csövön érkezhet majd gáz, ezt még mélyreható tárgyalások előzik majd meg Medvegyev szerint.
Az új kormány folyamatosan költségvetési többleteket ér el, és megcélozta az euró bevezetését. Közben az MNB folyamatosan csökkenti az alapkamatot.



