3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Minden eddiginél több forrás áll rendelkezésre a kiemelt turisztikai térségek fejlesztésére 2020-ig.

A már elfogadott kormánydöntés értelmében a Balatonnál 367 milliárd, Sopron és térségében 60 milliárd, míg a Felső-Tisza vidékén 100 milliárd forint értékben valósulnak meg fejlesztések – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója. Guller Zoltán szerint további kiemelt turisztikai térségek létrehozására tesznek javaslatot, köztük például s Dunakanyar környékére is.

A területi operatív program keretében még további 102 milliárd forint áll rendelkezésre turisztikai fejlesztésekre a mostani uniós ciklusban. A turizmus Magyarország GDP-jének 10 százalékát adja és mintegy 350 ezer embernek ad munkát, így minden egyes fejlesztés jelentősen növeli a munkahelyek számát az adott térségben – tette hozzá.

Élménypontok – nem csak Budapesten

Guller Zoltán szerint nem több turistára van szükség, hanem a meglévő látogatók nagyobb költekezésére és hosszabb tartózkodására. Így a fejlesztésben egyre nagyobb hangsúlyt kap a desztináció alapú szemlélet, ami azt jelenti, hogy egyes kiemelt úti célokon attrakciókat és élménypontokat alakítsanak ki.

A tervek szerint a kiemelt területek saját márkával rendelkeznek majd, a marketing- és reklámtevékenységet pedig a turisztikai ügynökség térségi szervezete fogja majd össze. Az ügynökség megszüntetné a túlzott főváros centrikusságot is. Három nagy attrakciós park megvalósítására látnak lehetőséget az országban, a főváros környékén, a keleti országrészben, és a nyugati országrészben a Balaton környékén.

Az Ügynökség vezérigazgatója elmondta: A balatoni térség fejlesztésére például mintegy 17 milliárd forint áll rendelkezésre és azt az ötletet valósítják meg, ami hosszú távon fenntartható. Guller Zoltán szerint már megvalósítás előtt áll számos fejlesztés a Balatonnál – idén nyárra 56 strand újul meg, egy strandon átlagosan 40 millió forintot fordítanak a színvonal növelésére. A hosszú távú tervek között szerepel az is, hogy csak elektromos motorral felszerelt hajók közlekedhessenek a tavon.

Bekavar az Airbnb

A vezérigazgató szerint a szállásközvetítő cég tisztességtelen versenyt generál, ami nem csak adózási, de biztonsági problémákat is felvet. Kezelni kell a helyzetet, az idegenforgalmi adó kötelezőbefizetése lenne a minimum. A turisztikai ügynökség ősszel tesz javaslatot a kormányban ez ügyben. A sharing economy cég körül felvetődött problémákról már többször is írtunk, ide kattintva megtekintheted.

Az Uber sorsára jut a lakásbérlők réme? Mi lesz az Airbnb-vel? Újra és újra felmerül, hogy valamilyen módon Magyarországon is szabályozni kell a lakáskiadást forradalmasító sharing economy-cég, az Airbnb működését. Csak találgatni lehet, hogy milyen nemzetközi példákat követhet majd a magyar megoldás, de ha felmerül a téma, sokan asszociálnak egyből az Uberre, amely a jogszabályi környezet rugalmatlansága miatt kivonult az országból. Tovább a videóhoz>>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Miért pont az Aldi vagy a többi diszkont? Megvan az új varázsszó
Buksza blog | 2024. május 9. 19:03
Az Aldi azon áruházláncok között lesz, amelyek jól jönnek majd ki abból az időszakból, amelyben az inflációval küszködő vásárlók sokkal jobban megnézik, mit vásárolnak a boltokban.
Vásárló Az elképzelhetetlent kínálja a svájci bicska új változata
Buksza blog | 2024. május 9. 15:13
A svájci bicska mögött 140 éves múlt áll, ám a fejlesztése soha nem áll meg egy pillanatra sem. Más kérdés, hogy amire a gyártó most készül, az igencsak meglepő változást hoz a bicska történetében.
Vásárló Kitalálja, mennyivel olcsóbb ugyanaz a magyar tészta Romániában, mint nálunk?
Privátbankár.hu | 2024. május 9. 06:35
Bődületes a különbség - miért vásárolna itthon az, aki Romániában is megteheti?
Vásárló Ezért kellett új ellenséget keresnie a kormánynak: sosem láttunk még ilyet a magyar boltokban
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2024. május 9. 05:36
A Privátbankár Árkosár-felmérések bő 17 éves történetének legnagyobb éves árcsökkenését mértük a hazai hipermarketekben májusban - igaz, az áresés mértéke messze-messze elmarad a korábban látott óriási áremelkedésektől. Jó hír, hogy végre havi szinten is értelmezhető árcsökkenés történt az élelmiszerek frontján. Megnéztük azt is, hol a legolcsóbb a spárga, a párizsi és a csirkemáj.
Vásárló Újabb pofont kapnak a termékzsugorítók
Buksza blog | 2024. május 7. 11:11
Méretes bírságra számíthat az a gyártó Dél-Koreában, amelyik titokban próbálja csökkenteni termékei megszokott mennyiségét ugyanazért az árért.
Vásárló Az Aldi közelebb menne a vevőkhöz, miközben a Lidl ünnepel
Buksza blog | 2024. május 7. 07:48
Az Aldi egyik legjobb terjeszkedési döntése az volt, amikor a cég vezetősége úgy határozott, hogy partra szállnak Nagy-Britanniában. A „hódítást” a helyi lakosok bevonásával akarják kiterjeszteni.
Vásárló Örömhírt kaptak a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 13:24
Szerdától a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is tovább csökken.
Vásárló Készítsd fel a bőröd speciális krémekkel a szoláriumozásra!
Márkázott tartalom | 2024. május 3. 08:43
Itt a jó idő, előkerülnek a szekrényekből a rövidebb ruhák, pólók és lassan már a fürdőruhákra is szükség lesz. Ha egészséges, szép, barna bőrszínnel szeretnél ezekben a ruhadarabokban megjelenni, látogass el alkalmanként a szoláriumba! Azonban úgy, mint a napozásnál, itt is oda kell figyelni néhány alapszabályra! 
Vásárló Hogyan hat a fizikai teljesítményre az alvás hiánya?
Márkázott tartalom | 2024. május 2. 14:23
A fizikai és mentális egészség fenntartásához nélkülözhetetlen a kellő mennyiségű és minőségű alvás. Kutatások bizonyítják, hogy frissen tartja a memóriát, szabályozza az érzelmeket, javítja az anyagcsere-folyamatokat, erősíti az immunrendszert.
Vásárló Megérkeztek az esős hónapok, milyen gumiabroncsot válasszunk?
Márkázott tartalom | 2024. május 2. 14:15
Már látótávolságban a nyár, betört a tavasz, ami magával is hozta a szeszélyes időjárást. Egyik nap még tűző napsütés van, másnap pedig hosszú órákon keresztül esik az eső. A nyár eleje pedig mindig a viharokról szól, ami azt jelenti, hogy az autósoknak gyakran kell nedves körülmények között vezetni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG