A Magyar Közút tavaly október végén indította az eljárást, amelyben 68 milliárd forint értékű vagyonára kért vagyonbiztosítást, továbbá 2500 járművére kötelező felelősség-, 600 járműre pedig casco biztosítást kellett vállalni. A csomag része volt az egymilliárd forintos kártérítési limittel határolt felelősségbiztosítás is.
A felhívásra a CIG Pannónia Zrt. a Generali Biztosítóval közösen, a Groupama-Garancia és az Allianz pedig önállóan tett ajánlatot. Az ajánlatkérő mindhármukat alkalmasnak minősítette a második fordulóbeli ajánlattételre. Az Allianz meggondolta magát, és nem tett ajánlatot.
A maradék két ajánlattevő közül a Groupama Garancia 644 millió, míg a CIG - ekkortól a határozat már nem szól a társ-ajánlattevő Generali Biztosítóról - 357 millió forintos ajánlatot tett. A tárgyalások után a végső ár a Groupama Garanciánál 208 millió, míg a CIG-nél 237 millió forint volt. Miután az ajánlatkérő a biztosítási díjat 400 millió forintra becsülte, magyarázatot tért a mindkét biztosítótól a kirívóan alacsony árra. A CIG 14 oldalon, míg a Groupama 1 oldalon indokolta az árat. Újabb felhívásra a Groupama is bővebben indokolt, de azt üzleti titoknak minősítette.
Ilyen előzmény után nyert az olcsóbb Groupama, de a döntést megtámadta a CIG. A KDB úgy vélte, hogy a Groupamához intézett magyarázat kérést az ajánlatkérő rossz jogszabály helyre hivatkozva tette. A másik probléma pedig az volt, hogy az olyan dokumentumot, amely szerepet játszik az ajánlat elbírálásában, nem lehet üzleti titokká nyilvánítani.
A KDB megsemmisítette a kirívóan alacsony árra kért magyarázattól kezdve a közbeszerzést, és arra hívta fel a Magyar Közút figyelmét, hogy ha folytatni akarja az eljárást,a akkor vizsgálja meg újra az ajánlatok érvényességét.
Miután a jogsértés reparálható - szerződéskötés még nem volt - a KDB nem szabott ki bírságot.
A kirívóan alacsony ajánlatra kért indoklás, majd annak a versenytárs elöli eltitkolása miatt a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) megsemmisítette a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kétfordulós, biztosításra kiírt közbeszerzésének eredményét.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Mennyit ér az ingatlanom? Rogán Antal ismerőse forgathatja fel a megyeszékhely lakáspiacát
6 órája
-
Donald Trump: „Csaknem két tucat tankhajót juttattunk át a Hormuzi-szoroson”
6 órája
-
Nem volt kedve elmozdulni ma a forintnak
6 órája
-
Nemsokára találkozhat az ukrán és a magyar miniszterelnök
7 órája
-
Lehangoltan zárt be szerdán este a BÉT
7 órája
-
Rég volt ilyen erős a forint: érdemes lehet devizában megtakarítani?
7 órája
-
Vitézy Dávid: „Benyújtottukk a helyreállítási alapra vonatkozó tervet”
7 órája
Mfor.hu Top24
- Még zsákolni kell? Ennyit ér a jó magyar forint
- Újabb durva csapást mértek Trump parancsa után Iránra
- Nem volt egyetértés a Monetáris Tanácsban az alapkamatról
- Többmilliós pert nyert Újbuda polgármestere
- Lesz mit vizsgálni: 40 milliárd forint ömlött a választásokig a közmédiára
- Bemondta: ezt teszik Magyar Péterék, hogy jöjjön a pénzeső Brüsszeltől
- Bezárhatják az Audi Arénát és más győri létesítményeket?
Biztosítás
Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás
Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás
Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás
Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás
A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás
Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás
A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás
Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás
Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás
Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
Heti top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Csúnyán néz ki a forint péntek estére 2026. június 5. 18:14
- Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható 2026. június 8. 13:45
Havi top
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
Friss
A 100 Leggazdagabb
-
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00 -
Örökölt milliárdok: Európa uralja a 30 alatti fiatal szupergazdagok listáját2026. május 21. 15:00 -
-
Nem hozta a rekordévet WhisperTon: közel 10 millióval csökkent a bevétele2026. május 20. 15:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Piac&Profit cikkei
-
Öt kategóriában hirdettek győztest a nyugdíjpénztári díjátadón
18:35
-
Rendkívül erős lett a forint, érdemes lehet devizában megtakarítani?
18:09
-
Díjeső a csúcsvagyonok világában: kihirdették a Klasszis-díjak győzteseit
17:56
-
Hold, K&H, Wood & Co. és Concorde: ők vitték el a legújabb innovációs díjakat
17:34
-
Milliárdok sorsa dőlt el: lejárt a gazdák egyik legfontosabb határideje
15:09
Turizmus Online cikkei
-
Új hosszú távú parkoló Ferihegyen
11:30
-
Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek
11:16
-
MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók
10:54
-
Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei
09:22
-
Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára
08:37
A vidék hírei
-
Eger megmozdul, jön a Mozgás Éjszakája június 12-én
16:11
-
Szent Iván-éji borpiknik és szabadtéri mozi várja a látogatókat Andornaktályán
13:50
-
KDNP: Megvédjük az egyházi iskolákat, ha a Tisza Párt hátrányosan érintené őket
12:43
-
Hofi: a nevetés alatt ott ült a félelem is
12:34
-
A legós polgármester távozását követelik a terpesiek
11:19
legolvasottabb
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó
2026. május 12. 13:37
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
top 24
-
Nem csak az Orbán-kormányokhoz szökött politikusok aggódhatnak az új kormány által indított eljárások miatt
2026. június 10. 05:44
-
Újra a fedélzeten a százados úr? Szabó Bence visszaszerel
2026. június 10. 12:19
-
Jókor szállt be Novák Katalin a családi bizniszbe
2026. június 10. 13:46
-
Havasi Bertalan csúnyán odaszúrt az elnöknek
2026. június 10. 09:18
-
Hatalmas leépítéssel 200 magyar kerülhet utcára a német multi kötelékéből
2026. június 10. 11:52
Az Egyesült Államok csaknem kéttucatnyi olajszállító tankhajót juttatott ki a Hormuzi-szoroson keresztül Irán tudta nélkül. 





