Az új munka törvénykönyve (mt.) alapvetően megőrizte a már ismert és jól bevált atipikus foglalkoztatási formákat, de több új jogintézmény alapjait is lefektette - elemez Papp Anna Katalin, a Deloitte Legal hálózathoz tartozó ügyvédi iroda ügyvédje. A közlemény szerint ilyen a behívás alapján történő munkavégzés, a munkakör megosztására irányuló legalább háromoldalú munkaszerződés garanciális szabályainak megalkotása, vagy a több munkáltatóval megköthető munkaszerződés.
Van még bizonytalanság
Az első éves tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy sem a munkáltatói, sem a munkavállalói oldal nem aknázta ki az új foglalkoztatási formák nyújtotta rugalmasabb foglalkoztatási lehetőségeket.
A Deloitte Legal tapasztalatai szerint a munkáltatók kedvezően fogadták azt a lehetőséget, hogy a nem a munkáltatói jogkör gyakorlója által tett jognyilatkozatot utólag jóvá lehet hagyni, hiszen sokszor előfordul, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója - így például egy gazdasági vagy HR-vezető - akadályoztatása miatt nem tudott időben közölni jogszerűen egy nyilatkozatot.
Változott a fegyelmi rendszere
Nagy volt az érdeklődés a fegyelmi intézkedések alkalmazásának lehetőségivel kapcsolatban is. A munkáltatók azért is üdvözölték az újítást, mert munkavállalói kötelezettségszegés esetén eddig két véglet közül választhattak: a gyakorlatban kialakult szóbeli vagy írásbeli figyelmeztetést, vagy a munkaviszony megszüntetését.
A Deloite szerint az új törvény lehetővé teszi, hogy egy arányosított és fokozatos, mindkét félnek elfogadható belső fegyelmi rendszer jöhessen létre, amelynek eleme lehet a munkavállalót leginkább visszatartó munkabér-levonás is. A munka törvénykönyve ugyanakkor "mederbe tereli" a munkáltatói intézkedéseket azzal, hogy a kiszabható vagyoni hátrány mértékét a munkavállaló egyhavi alapbérében maximálja - vélekedik a Deloitte.
Nagy várakozás övezte a munka törvénykönyve kapcsán a felek eltérő megállapodásának lehetőségét, amit azonban az mt. főszabály szerint csak akkor enged, ha az a munkavállaló javára kedvezőbb rendelkezéseket tartalmaz. A gyakorlatban sokszor merül fel kérdésként, hogy mikor tekinthető hátrányosnak és így tiltottnak egy rendelkezés; erre viszont a Deloitte szerint várhatóan csak a bírói gyakorlat fog választ adni.
Nem volt minden zökkenőmentes
Papp Anna Katalin felidézte, hogy az egy órára járó alapbér és a távolléti díj számítása során 2013. január 1-jétől kell alkalmazni az új jogszabály által rögzített 174-es osztószámot. A vállalatok ekkor észlelték, hogy a fix átlagszámmal történő kalkuláció eltérő összegű távolléti díjat eredményez attól függően, hogy a munkavállaló melyik hónapban és milyen tartamú szabadságra megy.
Egységes joggyakorlat hiányában a tapasztalt bérszámfejtőket is nehéz feladat elé állította a szabályozás, hiszen amennyiben a munkáltató kompenzálni kívánja a távolléti díj kalkuláció miatt kiesett jövedelmet, ez a gyakorlatban dupla számfejtést és extra költséget jelent. Ezen felül, a távollétek tervezésénél, egy újabb tényezőt is figyelembe kell venni, mégpedig azt, hogy melyik hónapban kedvezőbb a szabadságolásokat végrehajtani. A munkáltatói és a munkavállalói oldalról is beérkezett észrevételek figyelembevételével a Nemzetgazdasági Minisztérium elkészítette a távolléti díjjal kapcsolatos módosításokat tartalmazó törvénytervezetet, amely jelenleg a kormány döntésére vár.
Sándor Roland, a Deloitte CRS Kft. bérszámfejtési szakértője a közlemény szerint elmondta: szintén a fizetett szabadságokkal kapcsolatban komoly tervezési kényszert ró a cégekre az új szabályozás, mely már nem teszi lehetővé a szabadság-túlfizetések visszakövetelését a jogviszonyok évközi megszűnése esetén. Eszerint ha a munkáltató nem követi nyomon év közben az arányosan igénybe vehető szabadságok számát és a távozó munkavállaló az arányosan járónál több szabadságot vesz igénybe, az tőle már nem visszakövetelhető a munkaviszony megszűnésekor.
A fizetett ünnepre járó díjazás kalkulációja is kérdéseket vet fel, ez ügyben is többféle gyakorlati megoldás létezik.
A Deloitte szerint szintén hiányosság, hogy bár egy éven belül 15 munkanap betegszabadságra jogosult a munkavállaló, és évközi belépés esetén arányosítani kell a napokat, és az új szabályozás lehetővé teszi, hogy sorozatos munkahelyváltás esetén a munkavállalók halmozzák a betegszabadság napokat. Ez a megoldás a költségvetés számára kedvezőnek tűnik, mivel nem terheli az E-alapot, ellenben munkáltatói részről kedvezőtlen hatásai vannak - olvasható a közleményben.
A Deloitte könyvvizsgáló és tanácsadó cég összegyűjtötte törvénykönyv eddigi, mindennapos alkalmazásakor leggyakrabban kritizált rendelkezéseket, pozitív újításokat és a továbbra is bizonytalanságot okozó értelmezési kérdéseket.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Ne dobd ki a nagypapa pufajkáját! A szovjet idők holmijai luxuscikké váltak 2026-ra
10 perce
-
Már meg is jött Orbán Viktor válasza Magyar Péter migránstáboros vádjára
25 perce
-
Futball-vb: stoplis cipőket loptak a torna egyik esélyesétől
2 órája
-
Kinevezték a hazai titkosszolgálatok új vezetőit
2 órája
-
Itt a lista: ők lettek az új kormánybiztosok
3 órája
-
Lépett Magyar Péter: fejcserék a magyar titkosszolgálatoknál (frissítve)
4 órája
-
Nem az az igazán izgalmas, hogyan lőtték le az amerikai Apache-ot, hanem az, mivel mentették ki a pilótákat
4 órája
Mfor.hu Top24
- Fű alatt oldódik meg az olajpiaci dráma?
- Jövő héten indulhat a Mediaworks létszámleépítése
- Madarat lehet fogatni Mészáros Lőrinccel
- „Engem terhel a felelősség” – Orbán Viktor megnevezte a választási bukás okait
- Magyar Péter: hivatalossá vált a történelmi megállapodás Magyarország és Ukrajna között
- Hoppon maradtak a Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja program informatikai beszállítói
- A plazmaközpont 155 milliós lakását árverezi el a NAV
Karrier
A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier
Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier
Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja.
Karrier
Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier
Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint.
Karrier
Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak.
Karrier
Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier
Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier
Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier
Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Heti top
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést 2026. június 11. 05:44
- Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható 2026. június 8. 13:45
- Ez már a Tisza-hatás? Váratlanul nagyot estek az árak a boltokban 2026. június 8. 05:44
Havi top
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
- Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából 2026. május 26. 05:44
Friss
Nemzetközi
Futball-vb: stoplis cipőket loptak a torna egyik esélyesétől
Az amerikai rendőrség két gyanúsítottat őrizetbe vett.
2 órája
Nemzetközi
Lecsapott az amerikai hadsereg a Hormuzi-szorosnál
Az Egyesült Államok megsemmisített több iráni drónt.
5 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Foci-vb: a hétköznapi drukkereknek luxus lett a helyszíni meccsnézés2026. június 12. 09:40 -
A leggazdagabb magyar miniszternek Maseratija is van2026. június 11. 11:55 -
Átadták a Klasszis privátbanki és vagyonkezelői díjakat2026. június 11. 11:17 -
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Piac&Profit cikkei
-
Mennyire ugorhat meg a lakáshitelesek törlesztőrészlete?
14:08
-
Itt is kongatják a vészharangot: mihez kezd a szektor a vendégmunkások nélkül?
13:02
-
Cserben hagyják a dolgozókat a magyar cégek az AI-korszakban
12:03
-
Döntés születetett: eddig maradnak a rögzített üzemanyagárak Magyarország szomszédjában
11:04
-
Baj van a Velencei-tónál: de mi lesz az ingatlanokkal?
10:06
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Orbán Viktor: „Ma az ország a Varga Judit” – ellenállást és nemzeti mozgalmat hirdetett a Fidesz kongresszusán
12:38
-
Magyar Péter: Az Orbán-kormány a migráció ügyében is félrevezette az embereket
10:20
-
Orbán Viktor röpiratban magyarázta a Fidesz választási vereségét
09:18
-
Aki mindig siet, nem biztos, hogy tovább él
08:04
-
Magyar Péter leváltotta a négy nemzetbiztonsági szolgálat vezetőjét
07:14
legolvasottabb
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
-
Megszületett az ítélet, amitől félhetett a Tisza-kormány
2026. május 23. 08:38
top 24
-
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
2026. június 13. 07:41
-
Csúcsot döntött a forint az euróval szemben
2026. június 12. 18:46
-
Lecsapott az amerikai hadsereg a Hormuzi-szorosnál
2026. június 13. 09:51
-
Nem az az igazán izgalmas, hogyan lőtték le az amerikai Apache-ot, hanem az, mivel mentették ki a pilótákat
2026. június 13. 10:16
-
Órákon belül bevetheti Putyin az Oresnyiket?
2026. június 12. 18:05
Beindult az újabb szócsata. 





