Eurókötvényekkel léphet már a jövő év elején a piacra Magyarország, meglovagolva a most tapasztalható hozaméhséget. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) mai sajtótájékoztatóján az is elhangzott, hogy az ÁKK reménykedik benne, létrejön az IMF és Magyarország között a megállapodás, ugyanakkor pénzt nem hívnának le a Valutaalap készenléti keretéből. Ez tehát azt jelenti, hogy az ÁKK szerint jövőre az IMF pénze nélkül is finanszírozható a magyar állam.
Beelőzhetjük az IMF-et
A lejáró devizaadósságnak megfelelő mennyiségben készül devizakötvényt kibocsátani az ÁKK, az adósságszerkezet így nem változik. Az időzítés nagy kérdés, hiszen kétségtelen, most van itt az idő kilépni a nemzetközi porondra egy ilyen ajánlattal, csakhogy a magyar kormány álláspontja eddig az volt, hogy a devizakötvény-kibocsátással megvárja az IMF-megállapodást. Csakhogy a Washingtonban székelő Valutalapnál most csak egy megállapodás tűnik távolabbinak a két fél között. A lejáratok miatt nagyon valószínű, hogy az ÁKK a kibocsátást végre hajtja az IMF-megállapodás előtt, még az év elején. A Privátbankárnak nyilatkozó elemző nem számít rá, hogy 2013 első felében létrejönne az egyezség az IMF-fel. Pleschinger Gyula, az NGM államtitkára - aki kinevezése előtt az államadósság-kezelőt vezette - épp nemrég beszélt arról, hogy a befektetők szemében Magyarország az IMF védőhálója nélkül is vonzó célpont lehet. A befektetők hozaméhsége pedig most nagy kísértést jelent.
A Valutaalap és a magyar kormány között most hűvösebb a viszony, csak jövőre jönnek Budapestre, akkor is csak a rendes tagi felülvizsgálat, és nem a hitelkeret miatt.
Hétéves mélyponton a 10 éves papírok hozama
A bejelentést követően ugyanakkor csökkentek az állampapírpiaci referenciahozamok, a hosszú távú lejáratokon jelentősebb mértékben. A 6% alatt az 5 éves papírok másodpiaci hozama, miután 16 bázispontot csökkent, a 10 éves papírok hozama viszont 7 éves mélypontot jelentő 6,16%-ra süllyedt, míg a 15 éves papírok szintén 17 bázispontos csökkenés után 6,17%-on állnak.
Mi lesz a privát vagyonokkal?
Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!
Részvényárfolyamok
| részvény | ár | min | max | változás | vétel | eladás | forgalom | deviza | dátum | idő |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| OTP | 40370 | 40270 | 40830 | -0,98% | 0 | 0 | 11 250 580 950 | HUF | 2026-06-08 | 17:05:05 |
| MOL | 3936 | 3918 | 4024 | +0,72% | 0 | 0 | 1 747 937 360 | HUF | 2026-06-08 | 17:05:28 |
| MTELEKOM | 2650 | 2602 | 2660 | +0,61% | 0 | 0 | 1 301 825 704 | HUF | 2026-06-08 | 17:05:53 |
| RICHTER | 12140 | 11810 | 12140 | +1,85% | 0 | 0 | 2 471 500 290 | HUF | 2026-06-08 | 17:05:47 |
| OPUS | 401 | 395 | 410 | -0,50% | 0 | 0 | 144 237 248 | HUF | 2026-06-08 | 17:05:23 |
| A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra. | ||||||||||
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
2 perce
-
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
40 perce
-
Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
10 órája
-
Most az Egyesült Államoknak szúrt oda Oroszország
11 órája
-
Külföldre készül Orbán Viktor, hivatalos látogatást tesz
11 órája
-
Nézze csak: itt az aranytojás, amiből milliókat szórnak ki a fociláz idején
11 órája
-
Megnyugodhatunk: így adják most az eurót
12 órája
- Még egy érdekes, 10 milliárdos szerződés került elő Hankó Balázs fiókjából
- Hivatalos útra készül külföldre Orbán Viktor
- Ennyiért válthat most eurót
- Putyin ezt nem fogja jól viselni: egy újabb ország választhatja „az európai utat”
- Reagált a volt igazságügyi miniszter a súlyos vádakra
- Folytatódhat Magyar Péter felkérdezése a parlamentben hétfő délután?
- Lázár János egyik legfájóbb intézkedését törölte el Vitézy Dávid
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Csúnyán néz ki a forint péntek estére 2026. június 5. 18:14
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, amit Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Eddig tartott a jó világ a benzinkutakon? 2026. június 2. 11:51
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Napelemben egyre inkább nagyhatalom vagyunk.
Most az Egyesült Államoknak szúrt oda Oroszország
Szergej Lavrov Marco Rubiot bírálta.
-
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00 -
Örökölt milliárdok: Európa uralja a 30 alatti fiatal szupergazdagok listáját2026. május 21. 15:00 -
-
Nem hozta a rekordévet WhisperTon: közel 10 millióval csökkent a bevétele2026. május 20. 15:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
-
Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon
05:29
-
A nemfizetés lett a magyar kkv-k egyik legnagyobb üzleti kockázata
16:54
-
Devizába menekíti a pénzét a lakosság
15:48
-
Milliárdokat szerez vissza a magyaroknak a GVH
15:01
-
Azonnal lépett a Wizz Air az iráni rakétatámadások után
14:24
-
A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait
15:41
-
Alig jelent meg a rendelet – máris tiltakozik a szakma
15:23
-
Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten
11:56
-
Tűz egy zalakarosi szálloda alagsorában
11:30
-
Event Touch: a rendezvényszakma munkaerőmegtartási kihívásai
09:14
-
Aszfaltozás, terelések és reggeli lezárások: újabb szakaszához érkezett a 25-ös főút egri felújítása
15:41
-
Mecser Tamás lett az új országos rendőrfőkapitány
13:58
-
Miniszteri biztost nevez ki a kormány a gyermekbántalmazási ügyek kivizsgálására
13:33
-
Névtelen levélben fakadtak ki az egri strand bérlői: romló állapotokról, kivételezésről és félelemről írnak
09:21
-
97. Ünnepi Könyvhét, bábelőadás, kiállítás a Bródy heti kínálatában
08:14
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó
2026. május 12. 13:37
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
-
Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
2026. június 8. 13:45
-
Mit művelt a forint hétfő reggel? Mutatjuk
2026. június 8. 06:39
-
Kiderült, ki vezetheti a Magyar Nemzeti Bank ügyeit vizsgáló bizottságot
2026. június 8. 15:10
-
Így lehet még olcsóbban eurót váltani
2026. június 8. 08:36
-
Ez várja a benzinkúton kedden
2026. június 8. 10:58




