1p
A regionális együttműködés javítása, egymás valutáinak erősítése, s a térségbeli befektetések ösztönzése érdekében egymás kötvényeinek fokozott vásárlásáról egyezett meg csütörtökön Kína, Japán és Dél-Korea.
Koreai botanikus kert (Wikimedia Commons)

A három jegybank kormányzója és a pénzügyminiszterek manilai találkozóján a világgazdaság bizonytalan helyzetét kiegyensúlyozandó és a háromoldalú gazdasági kapcsolatokat erősítendő a partnerek államkötvényeinek fokozatos vásárlásáról állapodtak meg. A szorosabb gazdasági kapcsolatok a teljes ázsiai GDP 70 százalékát adó három ország valutáját erősítik, s a bizalom fokozásával a térségbeli befektetéseket is ösztönzik.

Kína rendelkezik jelenleg a világ legnagyobb devizatartalékával, amely március végén 3,3 ezer milliárd dollárt tett ki. Japán 1,3 ezer milliárd dollárjával az ezüstérmes, Dél-Korea tartalékai 316 milliárd dollárra rúgnak, az ország ezzel hetedik a világon. Japán dél-koreai államkötvények vásárlását ígérte, miután eddig már 10 milliárd dollár értékű kínai papírt vett az idén.

A három ország évek óta fontolgatja egy háromoldalú szabadkereskedelmi megállapodás lefektetését, a konkrét tárgyalások azonban mindezidáig nem kezdődtek el. Kína és Dél-Korea szerdán jelentette be, még ebben a hónapban megkezdi tárgyalásait egy kétoldalú megegyezésről, Japán reményei szerint a háromoldalú tárgyalások indítása sem várat már sokat magára.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40300 40300 40300 +0,37% 40250 40300 36 632 700 HUF 2026-06-11 09:00:05
MOL 3800 3800 3940 -2,36% 0 0 4 575 533 240 HUF 2026-06-10 17:11:48
MTELEKOM 2700 2700 2700 -0,30% 2690 2698 8 766 900 HUF 2026-06-11 09:00:28
RICHTER 11650 11650 11650 -1,44% 11690 11830 3 355 200 HUF 2026-06-11 09:00:10
OPUS 400 400 400 +0,50% 392 400 600 000 HUF 2026-06-11 09:00:28
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Nagy bejelentés érkezett az állampapírokról
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 16:15
Kamatcsökkentés közeleg a lakossági állampapír-piacon.
Állampapír / Kötvény Jobban fogják ezentúl keresni a forintot, mint a devizát? – interjú
Eidenpenz József | 2026. május 27. 10:33
Miért reagált a piac ennyire kedvezően a magyar politikai fordulatra, és meddig tarthat a forint, illetve a kötvénypiac felülteljesítése? A külföldi befektetők erősebben hittek a magyar sztoriban, mint a belföldiek, de a további erősödéshez már kézzelfogható reformok és hiteles gazdaságpolitika kellenek. Eközben a globális politika bármikor felülírhat mindent. Interjú Wéber Tamással, az Amundi Alapkezelő Zrt. kötvényportfólió-menedzserével.
Állampapír / Kötvény Szétkapkodták az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2026. május 27. 08:26
A május 24-ei kamatcsökkenésre reagálva elképesztő mennyiséget, 369 milliárd forintot vásároltak még a régi feltételekkel.
Állampapír / Kötvény Kell-e pánikolni a fél százalékpontos lakossági kamatcsökkentéstől?
Eidenpenz József | 2026. május 20. 10:01
Bár csökkentik a fix kamatozású lakossági állampapírok kamatait, így is viszonylag magasan maradnak, és biztosíthatnak pozitív reálhozamot a következő pár évben. A szabadpiacon ennél is többet esett egyes állampapírok hozama, ráadásul nincsenek igazán alternatívák sem a bankoknál, sem máshol. Plusz még maradt két nap a régi feltételekkel – és B-terv is van.
Állampapír / Kötvény Új állampapírokat dob piacra az ÁKK
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 17:54
A hazai kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK Zrt.) 2026. május 22-én új sorozatokat indít és lezárja a fix kamatozású lakossági állampapírok futó sorozatait. A módosítás kizárólag a kamatok 0,5 százalékpontos mérséklését jelenti, a fix kamatozású lakossági állampapírok egyéb jellemzőit változatlanul hagyja az adósságkezelő.
Állampapír / Kötvény Jó hír érkezett a magyar államadósságról
Privátbankár.hu | 2026. május 5. 12:56
Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama.
Állampapír / Kötvény Melyik állampapírunkat érdemes most lecserélni, és melyiket nem?
Eidenpenz József | 2026. április 24. 14:49
Sokat estek mostanában az állampapír-hozamok, már a választás előtt elkezdték és utána is folytatták, ráadásul sokan további hozameséssel számolnak. Ilyenkor több éves, fix kamatozású államkötvényeket érdemes vásárolni, de azért nem minden esetben. Némelyik régebbi, változó kamatozású kötvény is vonzó marad, nem biztos, hogy el kellene taszítani magunktól.
Állampapír / Kötvény Ilyet is rég láttunk: egymás kezéből tépik ki a magyar állampapírt a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 12:58
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Mi lesz veled, magyar állampapír?
Eidenpenz József | 2026. április 20. 05:55
A választások után kibontakozó eufória jókora hozamesést okozott a magyar állampapíroknál, ami előbb-utóbb a kisbefektetők megtakarításait is érinteni fogja. A további hozamesés is benne van a pakliban, több elemző számít erre, de hosszabb távon sok függ az ország, a költségvetés helyzetétől, az euróbevezetés felé tett lépésektől.
Állampapír / Kötvény Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
Privátbankár.hu | 2026. április 14. 12:17
A tőzsde kissé korrigált a hétfői eufória után, az állampapírokat viszont egymás kezéből tépték ki a befektetők, és jó sokat is fizettek értük. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG