2p
Gyakorlatilag minden megvan, ami egy hidegháborúhoz kell - kemény üzenetet küldött Amerikának a negyedik elnöki ciklusra készülő Putyin.
Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az orosz parlament két háza előtt tartott évértékelője a moszkvai Manyézs Központi Kiállítási Csarnokban 2018. március 1-jén. (EPA/Maxim Shipenkov)

Oroszország elfoghatatlan cirkálórakétát fejlesztett - jelentette be Vlagyimir Putyin. Az elnök csütörtöki beszédében a nagyjából 2 hét múlva esedékes elnökválasztás előtt vázolta fel terveit arra az esetre, ha negyedszer is nyerne - ezt egyébként borítékolhatjuk.

A világ bármely pontját elérhetik az új rakéták, és le sem lehet szedni őket

Putyin a beszédben bemutatott több új fejlesztésű fegyvert, ezek között volt egy rakéta, ami "a világ bármely pontját elérheti". Videós prezentációja bemutatásakor azt mondta: a rakétát az amerikaiak Európában és Ázsiában felállított rakétapajzsa sem tudja leszedni.

Putyin leírása szerint egy alacsony pályán repülő, nehezen észrevehető eszközről van szó, ami atomtöltettel van felszerelve, hatótávolsága gyakorlatilag végtelen, pályája pedig kiszámíthatatlan. Képes áthatolni bármilyen rakétavédelmi rendszeren - sőt, minden meglévő és a jövőben megépítendő védelmi rendszer számára legyőzhetetlen Putyin szavai szerint.

Kemény üzenet az Egyesült Államoknak

Az új fegyverarzenálban két olyan fegyver van, ami alkalmas nukleáris csapásmérésre: egy cirkálórakéta és egy olyan víz alatti drón, amit tengeralattjárókról tudnak elindítani. Kétórás televíziós beszédében arra biztatta az oroszokat, hogy javasoljanak neveket a két új fegyverrendszernek.

Azt is mondta: a fejlesztés Oroszország reakciója arra, hogy az Egyesült Államokat évek óta hiába kérik arra, hogy ne mondja fel az 1972-es rakétavédelmi egyezményt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A Wall Street szárnyal, mivel Jerome Powell szeptemberi kamatcsökkentésre utalt
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 19:01
A Wall Street főbb indexei pénteken emelkedtek, miután Jerome Powell, az amerikai Federal Reserve elnöke a Jackson Hole-i szimpóziumon tartott beszédében egy lehetséges kamatcsökkentésre utalt.
Makro / Külgazdaság Lórúgásként érte a kiskereskedőket az árrésstop meghosszabbítása
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 12:48
A kereskedelmi szövetség attól tart, felgyorsulhat a kisboltok bezárási hulláma, a felmérésük szerint pedig a vásárlók többsége az árrésstop mellett is érzi, hogy drágulnak az élelmiszerek.
Makro / Külgazdaság Trump meggondolta magát: elengedte a 250 százalékos vámterveit
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 11:23
A gyógyszerekre és a félvezetőkre is a többi szektornak megfelelő vámokat fog kivetni. A szeszes italokról azonban még nincs megállapodás.
Makro / Külgazdaság Drágult az olaj, emelkednek a magyar üzemanyagárak is
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 10:39
A Brent emelkedésével párhuzamosan a magyar nagykereskedelmi árak is nőnek, ismét közelít a 600 forintos átlagár.
Makro / Külgazdaság A kormány 1 százalékos növekedési céljának is annyi?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 08:30
Bár a beruházások második negyedéves visszaesése enyhébb lett az első negyedévinél, a -8,2 százalék így sem ad okot örömre.
Makro / Külgazdaság Már a szemünk se rebben: ebben az összevetésben az utolsó előttiek vagyunk az EU-ban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 08:11
A bruttó hazai termékek (GDP) éves szintű változásának összevetésében csak Ausztria került mögénk. Némi fényt jelenthet az alagút végén, hogy az előző negyedévhez viszonyított mutatókban a középmezőnyben állunk.
Makro / Külgazdaság Kínai típusú gazdasági rendszer felé halad az USA?
Sasvári Péter | 2025. augusztus 21. 14:38
Államkapitalizmus az Egyesült Államokban? Donald Trump a politika után a gazdaság területén is egyre inkább kezd úgy viselkedni, mint egy egyszemélyi vezető. Nemrégiben lemondásra szólította fel az Intel vezérigazgatóját, „utasította” a Walmartot és a detroiti autógyárakat, hogy ne emeljenek árat, valamint a Coca Colának még azt is meg akarta szabni, hogy milyen cukrot használjanak. Persze az Egyesült Államok alkotmánya és törvényei határt szabnak Trumpnak. Ám viselkedése és elképzelései a kínai modellel vagy a francia dirigizmussal rokoníthatóak. Mennyi esély van rá, hogy a kapitalizmus egyik modellországa az állami kontrol irányába lép? Van ennek előképe az Egyesült Államokban?
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy olcsóbb lesz-e benzin
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 12:07
Maradunk 600 forint alatt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péternek egy rossz szava sincs az oroszokra Munkács bombázása után
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 11:39
A külügyminiszter szerint béke kell.
Makro / Külgazdaság MNB-botrány: hihetetlen újabb részletek derültek ki
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 10:05
Nem ért véget az ingatlanos bizniszelés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG