Hirdetés
Hirdetés

Hiába kapálódzik a világ, Észak-Korea sosem áll le?

2017. szeptember 13., 14:14

Nem igazán zavartatják magukat a szankciók miatt.

A KCNA észak-koreai hírügynökség által 2017. szeptember 4-én közreadott képen Kim Dzsong Un első számú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára megbeszélést folytat a párt elnökségi tanácsának tagjaival szeptember 3-án, miután Észak-Korea kísérleti atomrobbantást hajtott végre. (Fotó forrása: MTI/AP/KCNA/KNS)
A KCNA észak-koreai hírügynökség által 2017. szeptember 4-én közreadott képen Kim Dzsong Un első számú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára megbeszélést folytat a párt elnökségi tanácsának tagjaival szeptember 3-án, miután Észak-Korea kísérleti atomrobbantást hajtott végre. (Fotó forrása: MTI/AP/KCNA/KNS)

Ahogy arról már korábban írtunk, újabb szankciókat fogalmazott meg az ENSZ Biztonságügyi Tanácsa Észak-Koreával szemben, az Európai Unió és Donald Trump pedig még ennél is keményebb lépéseket követel. A Reuters cikke szerint azonban nem a kilences a világ száma – ennyiszer fogalmaztak meg ugyanis szankciókat a rakétákkal kísérletező diktatúrával szemben, és mindannyiszor lerázták magukról. Ahogy most is.

Az észak-koreai rezsim szerint a szankciók és Amerika durvább beavatkozási követelményei ugyanis egyértelmű hadüzenetek, így az ország arra készül, hogy megvédje magát egy „esetleges amerikai megszállástól”. Úgy vélik ugyanis, hogy a rakétakísérletekkel valójában az önvédelemhez való jogukkal élnek. A konfliktus azután kapott újra lángra, hogy Észak-Korea hidrogénbombát robbantott, erről és a konfliktus korábbi részleteiről itt írtunk korábban a Privátbankár.hu-n. >>>

Hirdetés
Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Oroszország és Irán visszaszólt Trumpnak

Oroszország és Irán visszaszólt Trumpnak

Az amerikai elnök keddi, az ENSZ-ben tartott beszédére reagált Irán, miután indokolatlanul kikapott az elnöki beszédben, valamint Oroszország is, egyrészt Iránt védendő, másrészt a koreai helyzethez is volt hozzáfűznivalója, végül az orosz-amerikai fegyverzetkorlátozási szerződések megszegése is napirendre került.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés

Napi kommentár - videó

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank

Heti várható események, adatok

  • szeptember 18
    Fogyasztói árindex (végleges) - augusztus
    szeptember 19
    Monetáris Tanács kamatdöntő ülése;
    ÁKK: 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció, 15 mrdFt
    ZEW index - szeptember
    ZEW index - szeptember
    Adobe - 2017 Q3
    FedEx - 2018 Q1
    szeptember 20
    KSH: Keresetek - január–július
    MNB: Negyedéves fizetési mérleg és külfölddel szembeni állományok - első közlés 2017. II. negyedév + revízió 2014.I.n.év - 2017.I.n.év
    ÁKK: 2022/A államkötvény csereaukció, 2019/C - 20 mrdFt; 2026/D államkötvény csereaukció, 2020/B - 20 mrdFt
    Fed kamatdöntő ülése
    Kiskereskedelmi forgalom (év/év) - augusztus
    Import (év/év) - augusztus
    Export (év/év) - augusztus
    szeptember 21
    Fogyasztói bizalom (előzetes) - szeptember
    Friss és tartós munkanélküli-segély kérelmek
    Philadelphiai Fed index - szeptember

    szeptember 22
    KSH: Kiskereskedelem - július
    Feldolgozóipari BMI (előzetes) - szeptember
    Szolgáltatóipari BMI (előzetes) - szeptember
    Feldolgozóipari BMI (előzetes) - szeptember
    Szolgáltatóipari BMI (előzetes) - szeptember

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Ön szerint létezik globális felmelegedés?