A tájékoztatás szerint alaptalanok azok a híresztelések, hogy a kormány - feladva korábbi vállalását - emelné a rezsiköltségeket; leszögezték, hogy erről nincs szó. Mint ismertették, az Országgyűlés által korábban elfogadott kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló törvény értelmében a kormány felhatalmazást kapott arra, hogy rendeletben határozza meg - egyéb kérdések mellett - a közszolgáltatási díj megállapításának elvi alapjait, a díj legalacsonyabb és legmagasabb mértékét. Hozzátették, hogy a szerdai kormányülésen a parlament által meghatározott kereteken belül hoztak döntést, úgy, hogy az nem jelent díjemelkedést a magyar családok, háztartások számára.
A szabályozás pedig nem azonnal, hanem átmeneti időszakot követően változik, és a díj mértékét az elvégzett munka arányában kell megállapítani. A jövőben a díjakat meghatározott sávokon belül állapítják meg. A szolgáltatás legmagasabb díját már 2013. január 1-jétől rögzíti az új szabályozás, így azokon a településeken, ahol jelenleg ennél magasabb árat érvényesítenek a közszolgáltatók, az önkormányzatok kötelezettsége lesz a csökkentés. Az egyes szolgáltatások legkisebb díját csak 2015. január 1-jétől kell érvényesíteniük az ellátásért felelős önkormányzatoknak, 2014. december 31-éig a kormány áremelkedést nem ír elő - írta a Kormányszóvivői Iroda, hozzátéve, hogy az önkormányzatok szabadon dönthetnek arról, hogy a meghatározott legalacsonyabb díjat milyen ütemezéssel érik majd el.
Az elnök kijelentése messzire vezethet.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




