Nem csupán az egyetemek, de az állam szempontjából is megéri a külföldi fiatalok itt tartózkodása, hiszen a tandíjak, a szállás- és tankönyvköltségek jelentős összegeket tesznek ki, nem beszélve arról, hogy a külföldi diákok jelentős turisztikai bevételt is generálnak. A legnépszerűbb karokat az orvosi, fogorvosi és állatorvosi diplomát adó képzések között találjuk meg, például a Semmelweis Egyetem általános orvostudományi karán vagy a Szent István Egyetemen.
A diákok magyarországi tartózkodásának kötelező feltételei között a szerepel, hogy Magyarországon érvényes egészség- vagy balesetbiztosítással rendelkezzenek. Ez utóbbi az olcsóbb kategóriába tartozik, ám betegség esetén nem biztosít ellátást, így célszerűbb egészségbiztosítást kötni, ami igénybe vehető TB által nyújtott, vagy magán-egészségbiztosítás formájában - hívja fel a figyelmet Bóna Katalin, az Union Biztosító életbiztosítási ügyvezető igazgatója.
Az Európai Unióból érkező diákok használhatják az európai egészségbiztosítási kártyát, azonban más országokból érkező társaik számára a magyar társadalombiztosítás vagy privát biztosítás jelenthet csak megoldást. Abban az esetben, ha a külföldi hallgató állami ösztöndíjjal tartózkodik Magyarországon, alanyi jogon jár a társadalombiztosítás egészségügyi ellátás. Akik nem ösztöndíjasok, megállapodást kötnek az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral, és a mindenkori minimálbér 30%-ának – jelenleg 27.900 Ft-nak – megfelelő havi járulék fejében jogosultak egészségügyi szolgáltatásokra, azonban az első hat hónapban csak a sürgősségi ellátásokat vehetik igénybe, nem beszélve arról, hogy az egészségügyi rendszerben is magukra vannak utalva, segítség nélkül kell boldogulniuk.
A magán-egészségügyi szolgáltatás ennek alternatívájaként olyan lehetőséget kínál, amelyet éves szinten az állami szolgáltatás költségének negyedéért elérhetnek, és akár az egyetemen köthetik meg, a beiratkozás alkalmával. Az igénylést követő naptól érvényes a biztosítási védelem, így az sem okoz problémát, ha az első hónapban betegszenek meg, ahogyan az állam által biztosított megoldás esetében.
Az Union Biztosító ezeket a diákokat célozza meg új termékével, melynek havidíja nem haladja meg a 6000 forintot, és amelyhez angol nyelvű háziorvosi ellátást és nonstop call centert is biztosítanak.
A hazai felsőoktatásban egyre több külföldi diák találja meg a számításait, az ide érkező fiatalok száma évről évre nő. A magas minőségű felsőoktatás és képzési lehetőségek mellett egy nem várt betegség esetén azonban az egészségügy rendszerében adódó nehézségekkel is szembesülhetnek – hívja fel a figyelmet az Union Biztosító.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Már 600 ezer magyar érintett? Óriási kő esik le a kriptósok szívéről
11 perce
-
Áll a bál Londonban: lemondott a brit védelmi miniszter
41 perce
-
Orbán Anita: jó újra a 27-ek asztalánál ülni
körülbelül 1 órája
-
Tetemes összeggel távozott az MNB-től Matolcsy György
körülbelül 1 órája
-
Szeged utolérte Győrt, stagnálás Budapesten – mutatjuk a legfrissebb albérletárakat
2 órája
-
A Mol és az OTP is visszapattant a tőzsdén
3 órája
-
Kiderült, meddig tart a kamatstop a Diákhitelnél
3 órája
Mfor.hu Top24
- Durva veszteséget termelt a Mohu
- Nem volt egyetértés a Monetáris Tanácsban az alapkamatról
- Többmilliós pert nyert Újbuda polgármestere
- Döntött a kormány az uniós források felhasználásáról, órákon belül bejelenthetik a részleteket
- Ukrán külügyi szóvivő: Zelenszkij hamarosan találkozhat Magyar Péterrel
- „Muszáj megszüntetni a védett üzemanyagárakat” – az utca emberét kérdeztük
- Örülhetnek a dízelesek: folytatódik az árcsökkenés
Biztosítás
Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás
Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás
Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás
Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás
A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás
Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás
A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás
Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás
Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás
Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
Heti top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Csúnyán néz ki a forint péntek estére 2026. június 5. 18:14
- Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható 2026. június 8. 13:45
Havi top
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
Friss
Makro / Külgazdaság
Tetemes összeggel távozott az MNB-től Matolcsy György
A jegybank belső vizsgálatot indított.
körülbelül 1 órája
Részvény / Deviza / Áru
A Mol és az OTP is visszapattant a tőzsdén
Ismét támadja a 4000-es szintet a Mol.
3 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A leggazdagabb magyar miniszternek Maseratija is van2026. június 11. 11:55 -
Átadták a Klasszis privátbanki és vagyonkezelői díjakat2026. június 11. 11:17 -
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00 -
Örökölt milliárdok: Európa uralja a 30 alatti fiatal szupergazdagok listáját2026. május 21. 15:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Piac&Profit cikkei
-
Miközben a gazdaság lassul, a munkanélküliség nem emelkedik a fejlett világban
14:26
-
Milliós büntetés lóg 25 ezer család feje felett
14:04
-
Lázadnak a dolgozók az autóipari beszállítónál
13:58
-
Sokan fognak örülni: az Aldi ismét meglépte, amire mindenki várt
13:01
-
Megszólaltak a cégvezetők: nem a béremelések éve lesz az idei
12:01
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Rejtélyes vérontás: az anyós szerint baleset történt, a rendőrség szerint majdnem gyilkosság - videó
12:30
-
Júliustól drágulnak a Temu- és Shein-rendelések: új vámot vezet be az Európai Unió
12:15
-
Egerből Tokióba! Hatalmas elismerés érte az Markhot Ferenc Oktatókórház szakemberét
12:11
-
Égett az Érsekkert egy része is, de roller is kigyulladt szerda délután egy ingatlanban
11:35
-
Közel 90 millió forintból újul meg a II. Rákóczi Ferenc utca Felsőtárkányban
09:30
legolvasottabb
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
top 24
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
-
Több forintot kaphat az eurójáért csütörtök reggel
2026. június 11. 08:07
-
Nem csak a gyermektelenek, az egygyerekesek is rosszul jártak az eddigi családtámogatásokkal
2026. június 11. 07:23
-
Mennyit ér az ingatlanom? Rogán Antal ismerőse forgathatja fel a megyeszékhely lakáspiacát
2026. június 10. 18:59
-
Átadták Magyarország legnagyobb akkumulátoros villamosenergia-tároló berendezését
2026. június 10. 14:38
Szerinte a brit fegyveres erők nem kapják meg azt a finanszírozást, amelyre a jelenlegi világhelyzetben szükségük lenne. 





