4p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Az utóbbi idők egyik legcifrább ügye az M4-es autópálya Szolnokot elkerülő, viszonylag rövid, de aranyárba kerülő szakaszának sorsa. Az építkezést félkészen leállították, ami általában igen rosszul hat, de mindenféle furcsaságok is kiderültek, miközben eleve érthetetlen, hogy miért ezt a szakaszt kezdték építeni.

A 4-es út Budapesttől Törökszentmiklósig

Az érintett szakasz legnagyobb baja a kormány indoklása szerint, hogy túl drága, és az EU nem finanszírozza. Hogy miért nem, az majdnem mindegy, a nagyobb baj az, hogy ezt már kezdettől sejteni lehetett, tavaly ősz óta pedig biztosan tudható, az építés mégis gőzerővel haladt, az aranyár kifizetése pedig zajlott a költségvetésből.

Puha költségvetés

Itt fel is vetődik egy általános gond az EU által támogatott beruházásokkal kapcsolatban. Miután viszonylag kis „alapletétet”, vagyis önrészt fizet hozzá a támogatott ország, nem fáj, ha értelmetlenül drágán valósul meg, hisz a nagy részét nem mi fizetjük. Sőt, pont az indokolatlanul magas ár miatt, a részvevők extra gazdagodása által talán még jobban meg is éri így, mégha az önrész több is az államnak.

Ez egy olyan probléma, amivel a kedvezményezett visszaél, ha nem tartja vissza a jóérzése. Márpedig a görögöknél is láttuk, hogy a jóérzésre nem lehet apellálni, így magának az EU-nak kéne sokkal szigorúbban elbírálni, hogy mire ad pénzt és mire nem, és a megvalósítást is sokkal jobban ellenőrizni. Ezt joggal várnák el a gazdagabb országok adófizetői, akik végül állják a számlát.

Miért pont ott?

Na de térjünk vissza arra a kérdésre, ami az adott szakasz aranyáron való megépítésénél is érthetetlenebb: miért pont ez a szakasz került sorra először? Ezen a szakaszon van már elkerülő út (az első, 1998-2002 közti Orbán-kormány adta át a hozzá tartozó Tisza-hidat), ami ráadásul helyenként 2-szer 2 sávos. Valószínűleg gond nélkül autópályává bővíthető lett volna, hasonlóan az M0 déli szakaszához, jóval kisebb költséggel. Ez ellen legfeljebb egy kisebb logikai érv szólt volna: az elkerülő utak nyomvonal vezetését elég meggondolatlanul, szlalompálya szerűen oldották meg. Abonyt északról kerüli az út, Szolnokot délről, így egy értelmetlenül hosszú, kanyargós útszakasz jött létre, amit a most meg (nem) épülő szakasz lerövidítene.

A lényeg viszont mégcsak nem is ez, hanem az a tény, hogy ez a szakasz egyik végén sem kapcsolódik autópályához, lóg a levegőben, miközben a már említett elkerülő út miatt nem is ezen a szakaszon a legégetőbb a helyzet. Van egy szakasz, ahol az sokkal kritikusabb, és ezért sokkal fontosabb lett volna a fejlesztés.

Máshol fontosabb lenne

Az autópálya ma Ferihegynél kezdődik, a repülőtéri út folytatásaként. Üllő mellett viszont véget ér a semmiben, egy kis út visszavezeti a régi 4-esre, ahol állandó torlódások alakulnak ki. Utána a régi út átvezet Monoron, Monorierdőn és Pilisen, így a teljes forgalmat rázúdítja erre a három településre. Aztán Albertirsánál indul a már korábban megépített elkerülő út, ami utána megkerüli Ceglédet, Abonyt és az érintett szakaszon Szolnokot, vagyis ez a szakasz sokkal inkább elbírja a forgalmat.

A logika tehát azt diktálta volna, hogy a jelenleg semmiben végződő autópálya Üllőtől vezessen tovább legalább az Albertirsánál induló elkerülő útig. Ez egy kb. 20-25 kilométeres szakasz, ahol komolyabb műtárgyat sem kell építeni, viszonylag olcsón megvalósítható lenne. És ha ez megvan, akkor lehetett volna azt mérlegelni, hogy melyik szakasz következzen, esetleg melyik az a meglévők közül, ami kis költséggel autópályává alakítható.

Fejezzük be

Ha viszont már így alakult, nagyon rosszul mutatna egy félbemaradt építkezés, amire az állam már elköltött egy hatalmas összeget. Legjobb lenne befejezni, ezúttal a szokványosnak számító kilométerenkénti 2 milliárdos költségvetéssel (sőt, miután félkész projektről van szó, ennek arányosan csökkentett részével). Kivitelező biztos így is bőven akadna rá.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Jól kezdte az évet a gazdaság egyik zászlóshajója
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 06:21
A Mol nagyobb nyereséggel zárta a 2025-ös év első negyedévét, mint a 2024-est.
Vállalat Nagyon megsínylette a kormány intézkedéseit a legnagyobb hazai bank
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 06:10
A közel 130 milliárd forintos különadó-terhek nélkül még szebb lett volna az OTP Bank első negyedéves eredménye, ami így viszont több mint 20 százalékkal lett kisebb az egy évvel korábbinál.
Vállalat A nehézségek ellenére jó évet remél a Bosch
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 16:59
A Bosch, a technológiák és szolgáltatások szállítója 2024-ben 90,3 milliárd eurós árbevételt ért el, ami 1,4 százalékkal – árfolyamhatások nélkül 0,5 százalékkal – marad el a 2023. évitől. A világkereskedelem kiszámíthatatlansága közepette a vállalat az idén 1 és 3 százalék közötti árbevétel-növekedést céloz meg, az árbevétel-arányos üzemi eredmény pedig várhatóan jelentősen javulni fog 2024-hez képest.
Vállalat Utoléri a vámháború az egyik legnagyobb amerikai céget
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 08:46
Vámokat vethet ki a Boeing repülőgépekre az Európai Unió.
Vállalat Több hitelt helyezett ki és több vagyont kezelt az Erste, a profit mégis csökkent
Privátbankár.hu | 2025. május 7. 12:58
Az Erste első negyedéve számokban.
Vállalat Cash flow válság a növekedési szakaszban – hogyan ne akadj el?
PR | 2025. május 7. 12:51
Sokan azt gondolják, hogy a pénzügyi nehézségek a stagnálással vagy visszaeséssel járnak együtt. Pedig a valóság az, hogy a vállalkozások jelentős része épp a növekedés szakaszában szembesül likviditási problémákkal. Amikor nő az értékesítés, bővül az ügyfélkör, és egyre több megrendelés érkezik. Az öröm mellett nő a nyomás is: nagyobb árukészlet, több munkatárs, fejlettebb logisztikai háttér – vagyis egyre nagyobb finanszírozási igény.
Vállalat Mindenkit meglepett az EA, a részvényesek pénztárcája is vastagodik
Privátbankár.hu | 2025. május 7. 11:41
Erős negyedévet zárt az Electronic Arts, jól fogadták a legújabb játékokat, nyáron pedig újabb nagy dobásra készül a cég.
Vállalat Komoly gyomrost kaphat a Google
Privátbankár.hu | 2025. május 7. 10:17
Meg kell válnia két fontos bevételi forrásától az óriáscégnek? A bíróság dönthet, de nem áll jól a Google szénája.
Vállalat A lakás-takarékpénztári konstrukciók biztonságosak, kiszámíthatóak, megbízhatóak
Natív tartalom | 2025. május 7. 09:48
Egy éve szerzett többségi tulajdonrészt az MBH Bank a Fundamenta-Lakáskassza Zrt.-ben. Jakabfalvy Dórával, a lakás-takarékpénztár üzleti divíziójának ügyvezetőjével beszélgettünk arról, milyen tapasztalatokkal gazdagodtak az azóta eltelt időszakban, milyen akcióval élhetnek az ügyfelek a közelmúltban piacra dobott Jövőépítő Lakásszámla nevű új termékük kapcsán, és kitértünk a társasházakat érintő, állagmegóvást célzó megtakarítás fontosságára is.
Vállalat 33-al több autó, 17 százalékkal több profit – a Ferrari hasított az első negyedévben
Privátbankár.hu | 2025. május 7. 07:26
Minden mutatóban jól teljesített az olasz márka, az európai és amerikai eladások növekedése ellensúlyozta az ázsiai piac visszaesését.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG