A háromnegyed éves bruttó hazai termék 416,268 milliárd lej volt, ami reálértéken 0,2 százalékkal több mint 2011 első kilenc hónapjában volt.
A harmadik negyedévi GDP 0,5 százalékkal volt magasabb Romániában, mint a második negyedévi és 0,6 százalékkal haladta meg 2011 harmadik negyedévének hazai termékét.
Irigykedhetünk?
Romániában a szolgáltatások (13,8 százalék) és az ingatlanpiac (10,4 százalék) területén regisztrálták a legnagyobb növekedést a harmadik negyedévben, míg a legnagyobb visszaesést (29,8 százalék) a mezőgazdaságban könyvelték el 2011 azonos időszakához képest (összehasonlításképp: a mezőgazdaság rossz teljesítménye Magyarországon alaposan visszarántotta a GDP-t)
Az első kilenc hónap stagnáláshoz közeli eredménye kétségessé teszi, hogy növekedéssel zárhatja-e a 2012-es évet a román gazdaság. Októberben, amikor harmadszor módosította lefele a GDP eredetileg 2,3 százalékra várt idei növekedési előrejelzését, a bukaresti kormány még 1 százalékos növekedéssel számolt.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) már augusztusban bejelentette, hogy 1,5 százalék helyett erre az évre 0,9 százalékos GDP-növekedéssel számol Romániában.
A mezőgazdaság drasztikus, több mint 20 százalékos visszaesése közepette is enyhén növekedett a román GDP az év első kilenc hónapjában 2011 azonos időszakához képest - közölte csütörtökön a román országos statisztikai intézet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Szép számokat közölt az Államadósság Kezelő Központ
körülbelül 1 órája
-
Az egész Egyesült Államok megbénult: beütött a kormányzat rémálma
2 órája
-
Erőre kapott estére a forint
2 órája
-
Jókedvűen zárta napot a pesti parkett szerdán
3 órája
-
Visszaszámolás: tíz nap maradt a teljes áramszünetig a zaporizzsjai atomerőműben
3 órája
-
48 óra után ismét van internet Afganisztánban
3 órája
-
Vészjósló figyelmeztetést adott ki az izraeli védelmi miniszter
3 órája
Mfor.hu Top24
- Elutasította a Kúria a polgári engedetlenség miatt kirúgott kölcseys tanárok kérelmét
- Tényleg megtörtént, amitől egész Amerika félt: megbénult a Trump-kormány
- Váratlanul életjelet mutat a Malév-leány felszámolása
- Fityiszt mutattak a benzinkutak a Molnak
- Ha nyer a Tisza, mikor nyílhatnak meg az EU-s pénzcsapok? Csaba Lászlót kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
- A tavaly vásárolt Covid-vakcinák zöme az állam nyakán maradt
- Dániába utazik Orbán Viktor
Makro / Külgazdaság
Bendarzsevszkij Anton szerint a következő évtizedünk is kemény lesz
Litván Dániel | 2025. október 1. 14:59
Átrendeződés alatt van a világrend, a trendek pedig nem mutatnak túl jól európai szemszögből. Mire játszanak a különböző szereplők, és milyen események boríthatják a trendeket? Bendarzsevszkij Anton lapcsoportunk konferenciáján beszélt a világ és a világgazdaság kilátásairól.
Makro / Külgazdaság
Újabb EU-s pénz áll a házhoz Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 14:45
Az Európai Bizottság folyósította Ukrajnának a világ hét legfejlettebb ipari országával (G7) közösen jóváhagyott mintegy 45 milliárd eurós pénzügyi hiteltámogatás kilencedik, négymilliárd eurós részletét – tájékoztatott a brüsszeli testület szerdán.
Makro / Külgazdaság
Felmérés: még az orvosok megítélése is függ a pártszimpátiától
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 13:25
Háromszor annyian tartják jobbnak az magánegészségügyben dolgozó orvosokat, mint az állami intézmények gyógyítóit.
Makro / Külgazdaság
Megint a cél fölött: gyorsult az infláció az euróövezetben
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 12:52
Szeptemberben az elemzők által várt mértékben gyorsult az éves infláció az euróövezetben – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Makro / Külgazdaság
Befellegezhet az elektromos autóknak Trump miatt
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 10:45
Vészjóslóan látja a jövőt az elektromos autó piacon a Ford vezetője.
Makro / Külgazdaság
Jelentősebben drágultak a kutakon az üzemanyagok, pedig a Mol nem emelt árat
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 10:30
A kiskereskedők ugyanis nem kötelesek lekövetni a nagykereskedelmi árakat.
Makro / Külgazdaság
Páriából éltanuló: a görög gazdasági csoda nyomában
Imre Lőrinc | 2025. október 1. 10:13
Az euró esetleges magyarországi bevezetéséről szóló diskurzusokban az elemzők, közgazdászok körében éveken keresztül Görögország volt az ellenpélda: lám, ide vezet, hogyha egy ország feladja a monetáris politikai függetlenségét. Az érvek persze nem voltak alaptalanok: a görög gazdaság dőlt be a leglátványosabban a 2008-2009-es globális gazdasági, majd euróválság következtében. Azóta viszont 180 fokos fordulat történt, és Görögország az Európai Unió egyik éltanulójává vált.
Makro / Külgazdaság
Rengeteg Covid-vakcinát kellett megsemmisíteni a tavalyi szállítmányból?
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 09:14
Közbeszerzést írt ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ Covid-vakcinákra, mert Magyarország nem kér az Európai Unió közös oltóanyag-beszerzéséből. A tavalyi nagy mennyiség jó részét azonban a kicsi érdeklődés miatt minden bizonnyal megsemmisítették.
Makro / Külgazdaság
Újabb reménysugár: feltámadást jelezhet a BMI?
Imre Lőrinc | 2025. október 1. 09:00
A BMI visszakúszott a pozitív tartományba.
Makro / Külgazdaság
Bárki is nyer, 2026 sem lesz fáklyásmenet a gazdaságban? Csaba László lesz a Klasszis Klub Live vendége
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 08:41
A közgazdász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja október 8-án, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Heti top
- Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával 2025. szeptember 28. 10:42
- Újabb országot engedne be Von der Leyen az EU ajtaján 2025. szeptember 29. 14:01
- Ismét milliárdokat kapott az Orbán-kormány ismeretlenektől 2025. szeptember 25. 12:20
- Somogyi Zoltán: Valószínűleg lesz Orbán-Magyar miniszterelnök-jelölti vita a választások előtt 2025. szeptember 25. 10:11
Havi top
- Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret 2025. szeptember 11. 08:17
- Hivatalosan is lemondott Orbán Viktor egyik fontos szövetségese 2025. szeptember 19. 20:01
- A miniszterelnök bukása csak a kezdet, újabb csapást kapott Európa egyik kulcsországa 2025. szeptember 13. 08:55
- Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot 2025. szeptember 9. 08:29
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Erőre kapott estére a forint
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz napja.
2 órája
MBH Bank elemzés
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Robbanás rázta meg a müncheni Oktoberfestet – egy időre lezárták a területet
16:58
-
Terítéken a nyúl
16:06
-
A Wizz Air rögvest rárepült a Ryanair által hagyott közel-keleti piaci résre
14:15
-
Különleges megállapodás az Aldi és a Red Bull között
09:38
-
Isztambulban találkozik novemberben a légügyi ágazat színe-java
09:20
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret
2025. szeptember 11. 08:17
-
Hivatalosan is lemondott Orbán Viktor egyik fontos szövetségese
2025. szeptember 19. 20:01
-
A miniszterelnök bukása csak a kezdet, újabb csapást kapott Európa egyik kulcsországa
2025. szeptember 13. 08:55
-
Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot
2025. szeptember 9. 08:29
-
Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával
2025. szeptember 28. 10:42
top 24
-
Leállt az Egyesült Államok, megbénult a kormány
2025. október 1. 06:04
-
Robbanás miatt lezárták az Oktoberfestet
2025. október 1. 12:40
-
Jelentősebben drágultak a kutakon az üzemanyagok, pedig a Mol nem emelt árat
2025. október 1. 10:30
-
Brit miniszterelnök: válaszúthoz érkeztünk
2025. október 1. 07:50
-
Most mindent felfed Angela Merkel? Ezért utazott Budapestre a volt német kancellár
2025. október 1. 11:40
