A 2013. április 23-i földrengés után 4557 kárbejelentés érkezett a hazai biztosítókhoz - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). A károk becsült összege eléri a 600 millió forintot.
A legtöbb káreset Heves megyében történt, Tenken, Átányban, Heves városban, Erdőtelken és Kömlőn.
Zömmel kisebb károk voltak
Az összesítések szerint a legtöbb esetben falak repedtek meg, vagy vakolat hullott le a házakról. Emellett sok esetben a festés sérült meg, általában megrepedezett. Voltak azonban komolyabb károk is. Több épület teteje is megsérült, cserepek csúsztak össze, illetve több helyen kémények is ledőltek.
A károk többségét már felmérték a biztosítók, a kifizetések folyamatosak. A 4557 bejelentett kár és a 600 millió forintos becsült kárösszeg alapján az egy káreseményre jutó összeg meghaladja a 131 ezer forintot.
Ahogy arról a Privátbankár is beszámolt, a becsült kárösszeg csaknem negyedét két társaság fizeti ki. Részletek >>
Ritka a nagy földrengés
Magyarország a földrengések bekövetkeztének valószínűségét tekintve jó kockázati helyzetben van. Ritka az olyan erős földrengés, amelyet már nemcsak a műszerek, hanem a lakosság is érzékel. Évente átlagosan 100-120 kisebb erősségű földrengést érzékelnek a műszerek. Ezek nagy része a lakosság számára nem érzékelhető, s mindössze átlagosan évi 4-5 olyan – 2.5-3.0 magnitúdójú - rengést regisztrálnak a műszerek, amely az epicentrum környékén már érezhető, de károkat nem okoz.
Magyarországon legutóbb 2011. január 29-én történt jelentősebb károkat okozó, a Richter-skálán mért 4,7-es erősségű földrengés. Akkor több mint 15 ezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz, és a kifizetett károk összege megközelítette az 1 milliárd forintot.