3p
Súlyos milliárdokra is rúghat az az összeg, amit a magyar vállalkozások az államnál hagynak, mert nem veszik igénybe a kutatás-fejlesztési (K+F) tevékenységük után járó adókedvezményeket. A nagyvállalatok igénybe veszik a kedvezményt, a kicsik viszont sokszor nem is tudják, hogy jogosultak lennének rá - vagy félnek az ellenőrzéstől.

Magyarországon éves szinten mintegy 30 milliárd forintnyi adókedvezményt vesznek igénybe a vállalkozások a kutatás-fejlesztési tevékenységük után. Ez az összeg jóval magasabb is lehetne, ha a cégek tudatosabban alkalmaznák a kedvezményeket.

A gyakorlatban főként a nagyvállalatok – azok között is elsősorban a gyógyszer- és autóipari cégek – használják ki ezt a lehetőséget. Kisebb cégeknél viszont sok esetben nehézséget okoz annak beazonosítása, hogy mely tevékenységek jogosíthatnak K+F kedvezményekre – mondta el Varga Erzsébet, a Ryan amerikai adótanácsadó cég szakértője.

Pedig a magyar jogszabályok kedvező környezetet teremtenek a K+F tevékenységnek, amit az Európai Bizottság közelmúltban közzétett, 33 ország K+F adókedvezményeit összehasonlító elemzése is alátámaszt. A gazdasági növekedésben is kulcsszerepet játszó kutatás-fejlesztési tevékenység után Németország és Észtország kivételével valamennyi tagállam, így hazánk is biztosít adóelőnyöket. Az összehasonlítás szerint a leghatékonyabb kedvezményeket Franciaország, Norvégia és Dánia kínálja, de a szellemi tulajdon támogatása terén – amelyet csupán a vizsgált államok egyharmada biztosít – hazánk is kedvező helyen szerepel.

Sokan nem tudják, hogy amit csinálnak, az kutatás-fejlesztés

Az adóellenőrzésre azért érdemes felkészülni

A 2014-es évre közzétett adóellenőrzési irányelvek alapján amennyiben egy adózó K+F adó- vagy adóalap-kedvezményt vett igénybe, nagy valószínűséggel számíthat a NAV ellenőrzésére. A Deloitte korábbi tapasztalatai alapján összegyűjtött néhány olyan fontos kérdést, amelyekre minden kutatás-fejlesztési (K+F) tevékenységet folytató, illetve ehhez kapcsolódóan adó- vagy adóalap kedvezményt, illetve pályázati támogatást igénybe vevő adózónak célszerű felkészülnie - az összeállítást itt találja >>

Bár Magyarországon számos KKV is végez olyan tevékenységet, ami a jogszabály alapján kutatás-fejlesztésnek minősülne, sokszor ezzel nincsenek tisztában. Gyakori példa, hogy szoftverfejlesztő cégek sem veszik igénybe a kedvezményt. Megfelelő dokumentációval alátámasztva pedig nem csak ezek a vállalkozások számolhatnák el a fejlesztő munkájukat, hanem azok is, amelyek egy új számítógépes rendszert adaptálnak saját környezetükben.

A vállalkozások bizonyos feladataikat teljesen hétköznapinak értékelnek, így fel sem merül, hogy azok után jelentős K+F kedvezményeket vehetnének igénybe. Az is előfordul azonban, hogy tartanak a K+F tevékenység alátámasztásához szükséges adminisztratív kötelezettségektől és félnek attól, hogy az esetleges hibák miatt komoly szankciókkal kell szembenézniük.

Pedig sokszor még akkor sem késő megtenni a szükséges adminisztrációs lépéseket - akár szakértő bevonásával -, ha az adott tevékenységük már lezárult, mivel bizonyos feltételek mellett visszamenőleg is érvényesíthetik az őket jogosan megillető kedvezményt - mondta el Varga Erzsébet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG