1p
Május második felében változott a látvány-csapatsportok támogatásának szabályozásaezek szerint kisebb adókedvezmény jár a támogatások után. Azonban lehetnek olyan sportágak, amelyek még így is jobban járhatnak a többieknél.
Látványsportnak számít a labdarúgás, a kézilabda, a kosárlabda, a vízilabda és a jégkorong.

Évközi a változás a csapatsport támogatási rendszerben, de Fajcsák Gábor, az RSM DTM adómenedzsere szerint vannak pontatlanságok a szabályozásban, ami miatt néhány vállalkozás kevésbé jár rosszul a többinél. A 2013. május 19-én hatályba lépett módosítás kiegészítő sportfejlesztési támogatás befizetésének kötelezettségét írja elő azon vállalkozások számára, amelyek élni kívánnak a sporttámogatások TAO-kedvezményével (Tao: társasági adóról és osztalékadóról szóló törvény). Az új szabály hatására a TAO-kedvezmény mértéke a korábbi érték negyedére csökken, ami hatással lehet az eddig sporttámogatásban gondolkodó társaságok támogatási kedvére.

Fajcsák Gábor szerint figyelembe véve, hogy 2012-ben a sporttámogatások a társasági adóból származó bevételt mintegy 10 százalékkal csökkenthették, a jogszabály változtatásának a célja feltehetőleg a költségvetés egyenlegének a javítása.

Visszaeshetnek a támogatások?

Ahogy a Privátbankár korábban megírta, a kormány éppen azért dolgozta ki ezt az adókedvezményt, hogy segítse a sportágakat. Részletek >>

A adómenedzser szerint a módosítás hatásait pontosan nem lehet megbecsülni, de felmerül a kérdés, vajon nem éppen az ellenkező hatást, vagyis a sporttámogatások radikális csökkenését érik-e el ezzel a módosítással a jogalkotók. Fajcsák szerint elképzelhető, hogy egyszerűbb lett volna felmérni a költségvetés teherbíró képességét, és húzni egy vonalat az egy évben maximálisan kiadható adókedvezményre jogosító sporttámogatási igazolások tekintetében. A színháztámogatások esetén is sikerült ezt megtenni – utal az intézkedés lehetséges hatásaira Fajcsák Gábor.

A módosítás komoly hátrányt jelenthet az új programokat benyújtók számára, hiszen a támogatók valószínűleg a régi programokat fogják keresni. Tekintettel arra, hogy a még nem lezárult sportprogramok meghosszabbíthatóak, ez az átmeneti rendelkezés akár évekre is bebetonozhatja a támogatást szerezni képes szervezetek körét - véli Fajcsák Gábor. Más szemszögből ez a helyzet akár meg is könnyítheti a korábbi programokkal rendelkezők támogatásszerzését, hiszen az ő támogatásukért verseny indulhat az adókedvezményt megszerezni kívánó cégek között.

A módosítás hatásait ellensúlyozni hivatott ugyanakkor a szabály azon része, amely szerint a kiegészítő támogatást szponzori szerződés keretében lehet megfizetni. Eszerint a „sima” támogatással ellentétben a kiegészítő támogatás összegéért cserébe ellenszolgáltatásra jogosult a támogató – teszi hozzá Fajcsák Gábor.

Lesznek, akik jobban járnak?

Az adómenedzser szerint a szabály jelenlegi szövegezése néhány vállalkozás számára kevésbé hátrányos, szélsőséges esetben előfordulhat, hogy a 75 százalékos kiegészítő támogatás mindössze a korábbi kedvezmény 40 százalékának elvesztését jelenti. Azon vállalkozások, melyek adóalapja a támogatás figyelembe vétele nélkül 500 és 535 millió forint közé esik, amennyiben akkora összegű támogatást nyújtanak, amivel adóalapjuk 500 millió forint alá csökken, a kiegészítő támogatás kalkulációjakor a 10 százalékos adókulccsal számolhatnak.

Tekintettel arra, hogy a támogatás egy részével a 19 százalékos adóból spórolnak, miközben a kiegészítő támogatás összegének kalkulációjakor csak a 10 százalékos adókulccsal megállapított kedvezmény után kell a 75 százalékot számolni, előnyük keletkezik azon vállalkozásokkal szemben, amelyek árbevétele nem ebbe a sávba esik. Ennek hatásait néhány példán keresztül a táblázatban láthatóak.

A társaság adóalapja

500 000

510 000

520 000

535 000

535 000

Alapesetben fizetendő társasági adó

50 000

51 900

53 800

56 650

56 650

Maximális támogatás

32 710

33 364

34 018

35 000

35 000

Új adóalap

467 290

476 636

485 982

500 000

500 001

Új adó

14 019

14 300

14 580

15 000

15 000

Kiegészítő támogatás

2 453,25

2 502,3

2 551,35

2 625

4 987,5

Megtakarítás

817,75

1 733,7

2 650,65

4 025

1 662,5

Megtakarítás mértéke a támogatáshoz képest a kiegészítő támogatás nélkül

10,00%

12,70%

15,29%

19,00%

19,00%

Megtakarítás mértéke a támogatáshoz képest a kiegészítő támogatással

2,50%

5,20%

7,79%

11,50%

4,75%

Megtakarítás csökkenésének a mértéke

75,00%

59,07%

49,05%

39,47%

75,00%

Adatok ezer forintban. Forrás: RSM DTM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG