1p
A kisvállalati adó a hatályba lépés előtt számos helyen változott. A módosítások alapvetően a kiva-t kívánják vonzóbbá tenni, hiszen az eddigi szakmai visszajelzések alapján ez az adónem nem annyira népszerű a vállalkozások körében, mint ahogy azzal előzetesen számoltak - írja Kalocsai Zsolt, az RSM DTM elnök-vezérigazgatója elemzésében.

Az év végéhez közeledve az új kisvállalati adónemek vonatkozásában folyik a mérlegelés, számolás, hogy kinek éri meg az új adók közül választani. A számítások közben számos kérdés merült fel, amelyek miatt a kiva választása bizonyos esetekben hátrányt okozhatott azoknak, akik a jövő évtől ezt az adónemet kívánták választani - írta Kalocsai Zsolt.

Többek között kérdésként merült fel a korábbi évek elhatárolt veszteségének a felhasználhatósága, a munkahelyvédelmi akcióterv bizonyos kedvezményeiből történő kimaradás, a gyorsított értékcsökkenési leírásból fakadó hátrányok kezelése.

Öt fontos változásra hívja fel a figyelmet az adószakértő

Meghosszabbították a kiva-ra történő áttérés határidejét, így erre 2013. január 15-ig lesz lehetőség, ennek megfelelően 25 nappal több idő áll rendelkezésre a végleges döntés meghozatalára.

A korábbi években felhalmozott elhatárolt veszteség felhasználását kedvezőtlenül érintette a kiva szabályozás, amely szerint az adóalanyiság minden évében az elhatárolt veszteségnek 20 százalékát, illetőleg az arányos részt elszámoltnak kellett tekinteni. A módosítás szerint az elhatárolt veszteség elszámolható lesz a kiva adóalap terhére az adóalanyiság alatt - áll az RSM DTM blog bejegyzésében.

Abban az esetben, amennyiben a kiva alanya társasági formát vált az adóalanyisága alatt, az adóalanyiságát továbbra is fenntarthatja. Ez a korábbi szabályozás esetében nem volt lehetséges.

A módosítás értelmében a kiva-alanyoknak nem kell az eszközeik tekintetében gyorsított értékcsökkenési leírással számolni, továbbá a kiva adóalanyiság előtt beszerzett immateriális javak és tárgyi eszközök számított nyilvántartási értékét 10 év alatt egyenlő részletben le lehet írni a kiva adóalapból.

A 25 év alatti pályakezdők, a tartós munkanélküliség után munkába állók, a GYED, GYES, valamint a gyermeknevelési támogatás folyósítását követően foglalkoztatott munkavállalók után a kiva adóalapja a foglakoztatás első két évében a kedvezményezett munkabérek havi összegével, de legfeljebb 100 000 forinttal csökkenthető legyen - írja Kalocsai Zsolt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG