2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A kormányfő szűken vett hivatala az államfő mellé költözik a budai várba, míg 2 minisztérium és egy államtitkárság esetében megvizsgálja a kabinet a vidékre helyezést.

A budai Várba, a Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik a miniszterelnök és hivatala legkésőbb 2016. március 15-ig, több tárca székhelye pedig vidéki városokba kerülhet - közölte az új kormány első ülése után Kurucz Éva, a most debütáló új kormányszóvivő.

Tájékoztatása szerint Orbán Viktor miniszterelnök felkérte Hende Csaba honvédelmi minisztert, tekintse át annak lehetőségét, hogy a Honvédelmi Minisztérium Székesfehérvárra költözzön. Fazekas Sándor földművelésügyi tárcavezetőnek a Debrecenbe költözés lehetőségeiről kell vizsgálatokat végeznie. A két minisztérium átköltöztetési határideje szintén 2016. március 15. Ennél gyorsabban, akár már az év végéig Kecskemétre költözhet a Lázár János által irányított Miniszterelnökség vidékfejlesztési államtitkársága.

A döntéssel kapcsolatban további információ nincs, így vélhetően a következő hetekben látnak majd napvilágot azok a számítások, amelyek arról szólnak, hogy mennyibe kerül és miként oldható meg az apparátusok átköltöztetése, mi lesz a Budapesten dolgozókkal. Ami bizonyos, hogy a vidéki városokban berendezkedő kormányzati hivatalok költsége alacsonyabb lesz, ám a személyi állomány problémáinak megoldása – akár az átköltöztetésről, akár új munkatársak felvételével és a régiek elbocsátásával oldják meg a felmerülő helyzetet – sokban befolyásolja majd a végső szaldót.

Ismeretes, hogy a Gyurcsány-kormány a mostaninál gyökeresen ellentétes megoldásban látta a hatékonyabb kormányzati munka megvalósulását: a széttagolt intézményrendszer helyett a Nyugati pályaudvar mellé elképzelt kormányzati negyedben vonták volna össze a minisztériumokat, de ott a válság közbeszólt.

Természetesen, az informatika korszakában a kapcsolattartásnak már nem akadálya a földrajzi távolság, ám az a tény, hogy a közigazgatás a mostani kormánydöntések ellenére is Budapest-központú marad, komoly számításokat igényel az elképzelés hatékonyságával kapcsolatosan.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 7. 19:07
A TrendFM-nek nyilatkozó, kútfúrással foglalkozó cég vezetője azt is elmondta, milyen mélységtől engedélykötelesek a házi kutak, és mennyire ellenállók az aszálynak.
Agrár Mikor csökkenhet a zöldségek és gyümölcsök áfája, lesz-e ukrán kukorica Magyarországon? Raskó Györgyöt kérdeztük
Vámosi Ágoston | 2026. augusztus 5. 14:31
A Tisza-kormány eddig nem árulta el, hogy mikor csökkentik a zöldségek és a gyümölcsök áfáját, Raskó György viszont erről is beszélt a Klasszis Podcast legújabb adásában. Az agrárközgazdász minden idők leggyengébb magyar gabonatermésére számít 2026-ban, a pusztító szárazság ugyanis megsemmisítette a kukoricaföldek jelentős részét. A borágazat állandó válságban van, de a magyar kivinek, pisztáciának és fügének szerinte van jövője. 
Agrár Ránk szakadhat a török gyümölcsáradat, veszélyben sokak magyar kedvence
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 4. 12:53
Moszkva piros jelzést küldött a törököknek, ez lehet a vége.
Agrár Extrém aszály pusztít, minden idők legalacsonyabb magyar gabonatermése várható
Vámosi Ágoston | 2026. július 31. 05:59
Hosszan tartó aszály tarolta le a magyar földeket, az országot eközben újabb hőhullám érte el. A terméskiesés okozta veszteséget 470-500 milliárd forintra becsüli Raskó György agrárközgazdász, aki lapunknak azt is elmondta, hogy miről kellene szólnia az új nemzeti vízstratégiának, és mennyivel eshetnek vissza az uniós agrártámogatások. A búzaexport a felére csökkenhet, a kukoricát pedig Lengyelországból kell majd behozni, mert a magyar termés várhatóan csak a töredékét fogja fedezni a fogyasztásnak.
Agrár Óriási a baj: rendkívüli készültséget rendelt el Gajdos László – videó
Privátbankár.hu | 2026. július 29. 08:51
Ezt követően gyorsabban, hatékonyabban reagálhat az egyik szerv a pusztító magyarországi helyzetre.
Agrár A miniszter sem hagyhatta szó nélkül, hogy tengernyi víz folyik el a semmibe Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 13:11
Ijesztő helyzetre hívta fel a figyelmet Bóna Szabolcs.
Agrár Egyre nagyobb a baj Horvátországban – egy egész ágazat van végveszélyben
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 11:08
89-re nőtt a járványgócok száma.
Agrár Megnyitják a pénzcsapot az aszálykárt szenvedett gazdák előtt
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 19:34
Erről döntött a kormány.
Agrár Bajban a csemegekukorica: arat a hőség és az aszály
Szirmai S. Péter | 2026. június 30. 11:01
Nemsokára megkezdődik a csemegekukorica betakarítása, de a növényt stresszeli a negyven fokos hőség, a légköri aszály, amelyen az öntözés is alig segít. Félő, hogy tovább csökken a már amúgy is csaknem megfeleződött vetésterület.
Agrár Radikális diéta nélkül is ehetünk egészségesebben – fontos kutatás zárult le
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 13:25
Négy év kutatómunka, több ezer résztvevő és számos szakmai szervezet együttműködése után jelentős tanulságokkal zárult a PLAN’EAT projekt, amely azt vizsgálta, hogyan lehet egészségesebbé, fenntarthatóbbá és társadalmilag igazságosabbá tenni az európai élelmiszerrendszereket.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG