4p

Millióknak okoz szenvedést az orosz blokád, brit katonai és biztonsági erők is szemmel fogják tartani a történéseket.

Botrányosnak nevezte pénteken az Európai Tanács elnöke az ukrán tengeri kikötők orosz blokádját, valamint az orosz erők ellenük intézett támadásait és a zárlat azonnali megszüntetésére szólította fel Moszkvát. Az Egyesült Királyság pedig bejelentette, hogy brit erők fogják monitorozni a Fekete-tengeren zajló hajóforgalmat, hogy ezzel is eltántorítsák az oroszokat a kereskedelmi hajók elleni akcióktól.

"Több mint 250 millió embert fenyeget súlyos élelmiszerbizonytalanság világszerte. Azáltal pedig, hogy az orosz erők szándékosan támadnak ukrán tengeri kikötőket, a Kreml megtagadja tőlük az élelmiszert"

- fogalmazott újságíróknak Charles Michel Újdelhiben, ahova a húsz legfejlettebb és legnagyobb feltörekvő gazdaságot tömörítő G20-csoport hétvégi csúcstalálkozójára érkezett.

Michel emellett leszögezte: teljes mértékben cinikus Moszkva ama ajánlata, mely egymillió tonna gabonát ígért az afrikai országoknak.

"A gabonát szállító hajóknak biztonságban kell kijutniuk a Fekete-tengerre"

- szögezte le Michel, kiemelve, hogy az ENSZ égisze alatt megkötött gabonaegyezmény eredetileg 32 millió tonnányi gabona szállítását tette lehetővé, elsősorban fejlődő országok számára.

A Fekete-tengeren áthaladó ukrán gabonaexport orosz blokádja várhatóan a csúcs egyik legfontosabb témája lesz - fűzte hozzá.

 Orosz rakétatalálatot kapott gabonatároló ég az Odesszai területen 2023. július 21-én. Fotó: MTI/EPA/Déli hadműveleti parancsnokság
Orosz rakétatalálatot kapott gabonatároló ég az Odesszai területen 2023. július 21-én. Fotó: MTI/EPA/Déli hadműveleti parancsnokság

Az orosz kormány júliusban nem hosszabbította meg a korábban kétszer megújított megállapodást, azzal vádolva a Nyugatot, hogy akadályozza Oroszország saját gabona- és műtrágyaexportját, amely szintén az egyezség része. Ezt követően fokozta támadásait a dél-ukrajnai Odessza és Mikolajiv megyékben, ahol az ukrán gabonaexport szempontjából kulcsfontosságú kikötők és platformok találhatók.

A Kreml álláspontja szerint a megállapodás nem érte el célját, az egyezmény segítségével nem sikerült megszüntetni az éhínséget Afrikában. Vlagyimir Putyin orosz elnök a hónap elején leszögezte, hogy mindaddig nem lesz visszatérés az ukrán gabona, valamint az orosz élelmiszer és műtrágya kiviteléről megkötött kezdeményezéshez, amíg a Nyugat nem teljesíti az ezzel kapcsolatban Moszkvának tett ígéreteit.

Mind Oroszország, mind Ukrajna a világ vezető gabonaexportőrei közé tartozik. Pénteki interjúja során Michel elmondta továbbá azt is, hogy a küszöbön áll az Afrikai Unió csatlakozása G20-csoporthoz, az ügyben elért konszenzust pedig jó jelnek nevezte. Jelenleg az Európai Unió a G20 egyetlen régiós szervezete.

Diplomáciai források mindazonáltal azt mondták a sajtó képviselőinek, egyelőre nem tudni, az Afrikai Unió csatlakozására mikor kerülhet sor, ám elképzelhető, hogy a G20-ak brazíliai vagy 2025-ös, dél-afrikai csúcstalálkozóján már teljes jogú tagként lehet jelen.

A szervezet 55 tagállamból áll, köztük van a vitatott hovatartozású Nyugat-Szahara is, melynek ügyében Algéria és Marokkó között diplomáciai viszály robbant ki.

Brit szemek a Fekete-tengeren

A fentiekhez kapcsolódó hír, hogy a brit kormányzat bejelentette, brit katonai és biztonsági erők fogják figyelni a Fekete-tengeren zajló történéseket. A bejelentés célja, hogy elvegyék az oroszok kedvét a Fekete-tengeren gabonát és más árukat ukrán kikötőkből szállító kereskedelmi hajók elleni akcióktól.

Rishi Sunak brit miniszterelnök a G20-as csúcsra érkezve arról beszélt, hogy a gabonaegyezmény femondása "óriási szenvedéseket okoz emberek milliói számára".

"Csak a múlt hónapban az oroszok annyi gabonát semmisítettek meg, ami elég lenne, azt hiszem, egymillió embernek egy évig. Ilyen következményekkel jár, amit Oroszország tesz"

- fogalmazott Sunak.

(MTI, The Guardian)

 
 

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Magyar segédlettel napolták el a vitatott agrármegállapodást
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 14:25
Több mint száz magyar gazdálkodó is részt vett a mintegy tízezer fős összeurópai gazdatüntetésen csütörtökön Brüsszelben – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-vel.
Agrár Fű alatt még egy pofonba beleszaladt az Európai Bizottság péntek hajnalban
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 10:28
Nem írták alá a kulcsfontosságú megállapodást. Brazília bekeményít, sokáig már nem lehet halasztgatni.
Agrár Kiakadtak a gazdák – jövőre a műtrágya után is szén-dioxid-adót kell fizetni
Szirmai S. Péter | 2025. december 10. 18:47
Január 1-től az Európai Unióba importált műtrágyák után is fizetni kell az EU szén-dioxid-kibocsátás kiigazítási mechanizmusa (CBAM) alapján a kezdetben 10-20 százalékos, de 2030-ig meredeken emelkedő szén-dioxid-adót. Az uniós gazdaszervezetek közösen tiltakoztak a termelőket ellehetetlenítő intézkedés ellen, és kárenyhítést követelnek. Petőházi Tamást, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) elnökét az új adó várható következményeiről kérdeztük.
Agrár Készítse fel autóját a téli hidegre és indító akkumulátor teszteléssel kerülje el a kellemetlen meglepetéseket
Márkázott tartalom | 2025. december 7. 17:17
Ahogy az ősz beköszönt, a reggelek egyre hűvösebbé válnak, és nemcsak a melegebb öltözet kerül előtérbe, hanem ideje odafigyelni az autók akkumulátoraira is. Amikor a hőmérséklet csökken, könnyen kiderülhet, hogy az autó akkumulátora hogyan viseli a téli időjárást.
Agrár Megvannak az idei év legjobb magyar mézei
Privátbankár.hu | 2025. december 7. 09:31
A XVI. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon szombaton hirdették ki a fajtamézek versenyének eredményét és az idei év legjobb magyar mézét.
Agrár Ezért változhat a tej ára Magyarországon?
Privátbankár.hu | 2025. december 6. 16:36
Az elmúlt hónapokban árcsökkenés vette kezdetét a globális vajpiacon, de mi történik a tejjel?
Agrár Zuhant a magyar növénytermesztés, mégis nőtt a kibocsátás
Privátbankár.hu | 2025. december 5. 08:56
Kevesebbet termelt a magyar mezőgazdaság, de azt drágábban tette. A növénytermesztés 8,7 százalékkal esett vissza.
Agrár Itt az új luxus: zöldség, gyümölcs, lekvár, kolbász, magyar farmokról
Elek Lenke | 2025. november 23. 14:13
Kereskedelmi „primőrök” jelentek meg a zöldség- és gyümölcspiacon, a bio és kiskertben termelt, valamint kistermelők által házhoz szállított élelmiszerkosarak népszerűsége nőtt. Kérdés, hogy ki tudja mindezt megfizetni, amikor a szupermarketekben is ezer forint – vagy több – egy kiló, ki tudja honnan származó körte, az alma minimum hétszáz, a jégsaláta hatszáz, némely cukkini és padlizsán húsárban van. Az újfajta kínálat és árképzés titkaiban böngésztünk.
Agrár Több mint 200 milliárdot kaszált össze az egyik vezető hazai agrárcsoport
Privátbankár.hu | 2025. október 31. 16:52
Több mint ötödével nőtt az árbevétel.  
Agrár Karácsonyi kínálat: kevesebb madár, de jobb áron
Szirmai S. Péter | 2025. október 24. 11:31
Sokéves krízis után úgy tűnik, stabilizálódik a hazai pulykaszektor. A karácsonyi készülődéssel, a mély bázisról, kicsit már növekszik a fogyasztás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG