A mezőgazdaság és az erdők láthatják kárát annak, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint Magyarország délnyugati és északkeleti sarkait kivéve 50-90 milliméter nedvesség hiányzik a felső egy méteres talajrétegből.
Ez azt jelenti, hogy az ország jelentős részében „60-70 százalékos a talajnedvesség a 0-100 centiméteres rétegben, noha ilyenkorra a talajfagyok és az átlagosnál csapadékosabbnak számító január hónap miatt gyakran eléri a 100 százalék közeli szintet is”, adta hírül az Agroinform a héten. Ennek oka, hogy december vége óta kevés csapadék hullott, a szél tovább szárította a talaj felső rétegét,
„a főváros környékén, illetve az Alföld északi és nyugati részén a felső húsz centiméteres rétegben a talajnedvesség a kritikus 40 százalék közelébe, egyes helyeken az alá süllyedt.”
A cikk felhívja a figyelmet, hogy már egy rövidebb aszály is érzékeny veszteséget okozhat a kalászosoknak és a repcének ilyen körülmények között.
Ebből az is következik, hogy az öntözés egyre inkább a termelés feltételévé válik. Egyelőre tavaly a rendelkezésre álló 5 millió 49 ezer hektár mezőgazdasági területen 111 hektáron öntöztek, ez nagyjából a teljes terület 2 százaléka. Ennél nyilván többre lesz szükség.
Nem mindegy, hogyan öntözünk!
Az agrárportál kiemelte, hogy az öntözési beruházások alapos tervezést igényelnek, illetve, hogy a legfontosabb kérdés annak eldöntése, hogy felszín alatti vagy felszín feletti vízből történjen az utánpótlás. Bár a legtöbb gazdálkodó egyből a kútfúrásra gondol, érdemesebb először számba venni a felszín feletti vízutánpótlás lehetőségét.
Csiszár Endre hidrogeológus a jelenlegi adatok kapcsán lapunknak kiemelte, hogy ezek az adatok nem statikusak, újabb csapadékesemény esetén változhatnak, ám ha eső lesz, mindenképpen azt kell a területhasználatok kapcsán elősegíteni, hogy a víz a lehetőségekhez mérten mindinkább helyben maradjon és ott hasznosuljon. Sajnos minél szélsőségesebb a csapadékesemény, annál kevésbé hasznosul, vagyis egy jelentős mennyiségű, de hirtelen "lezúduló" esőből a talaj vízháztartása szempontjából sokkal kevesebbet, vagy szinte alig profitál.
„Az áztató eső a jó”, emelte ki a szakember, de ennek kialakulására közvetlenül csekély mértékű ráhatásunk van.
Öntözési célra a felszíni vizeket kellene elsődlegesen igénybe venni, kevésbé a talajvizet, mondta a hidrogeológus, de persze ez csak akkor lehetséges, ha felszíni vizek a szükséges mennyiségben és minőségben rendelkezésre állnak. Ehhez az időszakos vízfolyások, öntözőcsatornák medrét megfelelő műszaki állapotban kell tartani, a medreken keresztül kiépített bejárók alá átereszeket beépíteni, hogy mederhálózat rendszer volta ne sérüljön és a folyamatos vízutánpótlás biztosítható legyen.
„Magyarország időszakos vízfolyás és öntözőcsatorna-hálózatának kiépítettsége megfelelő, ezt persze lehet még optimalizálni, de elég sok olyan projektről hallani mostanában, ami pont ezt a célt szolgálja”, jegyezte meg Csiszár Endre.
A felszín alatti vizek túlzott használatát lehetőségekhez és adottságokhoz mérten mellőzni kell. A hidrogeológus elmondta, hogy a klímaváltozás jelei láthatók a mezőgazdaságban is, melyek között vízkészlet-gazdálkodási szempontból elsősorban a fent említett, a növényzet számára kevéssé hasznosítható, intenzív, térben és időben hektikus eloszlású, jelentős volumenű esőzések és az intenzívebb párolgás említhető meg.
És egyébként mi lesz az erdőkkel?
A talajvíz persze nem csak a mezőgazdasági termelést, hanem az erdők állapotát is érinti.
Professzor Bidló András, a Soproni Egyetem Környezet- és Természetvédelmi Intézetének egyetemi tanára elmondta, hogy a talaj víztartalmának 40 százalékkal való csökkenése az éves átlaghoz képest egy hosszú folyamat eredménye, hiszen egy-egy talaj adott esetben akár fél éves mennyiségű csapadékot is tárolhat, és sajnos évek óta csökken a talajokban a tavasszal tárolt víz mennyisége.
A talaj víztartalmának februári alacsony szintje a növények számára kevésbé problémás, hiszen ilyenkor a fák, más növényekhez hasonlóan kevés vizet használnak fel, de ha a csapadékmennyiség ilyen alacsony marad, akkor nyáron jelentős aszálykárokkal kell számolni, és ez az erdőt is érinti. A fő kérdés, hogy mennyi csapadék lesz tavasszal, ami a talaj vízkészletét feltöltheti.
Nyilvánvaló, hogy – a mezőgazdasággal ellentétben – az erdők esetében az öntözés nem opció. Pedig a magyarországi, nagyjából 2 millió hektáros erdőterületet komolyan érinti a klímaváltozás.
A tudósok a jövőben jelentős erdőkárokkal számolnak, és jelenleg arra számítanak, hogy bizonyos fajok vissza fognak szorulni.
Bidló András elmondta, hogy például a lucfenyvesek – amelyek egyébként nem voltak őshonosok Magyarországon – az elmúlt évtizedekben erősen visszaszorultak. Emellett a bükkösök területe is csökkenni fog a következő 50-100 évben, helyette jó esetben kocsánytalan tölgy és gyertyán nőhet.
Az előrejelzések alapján viszont esélyes, hogy lesznek olyan területek, ahonnan az eddigi fajok teljesen eltűnnek, vagy esetleg egyáltalán nem lesznek erdősíthetők.
Erdőt minden áron? Az nem fog menni
„Ha például a Duna-Tisza-közének egy-egy része kiszárad, akkor oda nem lehet majd erdőt ültetni. Erdőt nem lehet akármilyen klimatikus viszonyok között telepíteni”,
emelte ki az egyetemi tanár. Professzor Bidló azt is hozzátette, hogy voltak már a történelemben olyan korszakok, amelyek nagy környezeti változással jártak, és az erdő megoldotta végül a helyzetet, csakhogy nekünk most nincs többezer évünk ezt kivárni. Amit az erdészek tehetnek, az az, hogy olyan fafajokat és származásokat hoznak és telepítenek, amelyek az új klímához jobban alkalmazkodnak. Ezeket a természetes újulat mellet kell alkalmazni. A nehézség, hogy lesznek olyan területek az országban, ahol nem tudjuk még, hogy milyen fajokat és származásokat lehet telepíteni. „Igen fontos, hogy erdeink elegyesek – azaz több fajúak - és vegyes korúak legyenek.”
Professzor Bidló kiemelte, hogy az erdők szempontjából igazán nagy probléma a nagy aszály és a 35 fok feletti forró napok növekvő száma .
„Amit a klímaváltozás az erdőgazdálkodás szempontjából jelent, az háromfaktorú”, magyarázza Bidló András. „Egyrészt megnőnek az aszálykárok, másrészt csökken a fák vitalitása és növedéke, harmadrészt pedig átalakulnak az erdeink. Ezt elképzelni egyszerű, megvalósítani kevésbé: egy több száz éves bükkös helyébe nem nő hirtelen egy szép tölgyes még rásegítéssel sem.”
Másrészt pedig nem tudjuk, mi lesz száz év múlva. Jelenleg 20-30 évet látunk előre, és ami utána jön, nagyban függ attól, hogy mennyire tudjuk csökkenteni a szén-dioxid kibocsátást, mennyire tartjuk magunkat a klímavédelmi intézkedésekhez.
Borús a hangulat. 
