5p

Tavaly is veszteséges lett Magyarországon a Csíki Sör, ami egy újabb érv lehetett amellett, hogy a kormánypártoknak miért kellett villámgyorsan átírniuk a sörpiaci szabályokat. 

Budapesten nyáron nyílt meg a Tiltott Csíki Söröző és Étterem a Mechwart ligetnél és gyakran alig van üres asztal a teraszán, de ez nem azt jelenti, hogy a csíkszentsimoni kézműves sör piaci helyzetével minden rendben lenne Magyarországon. A Csíki Sör Magyarország Kft. tavalyi beszámolója szerint pénzügyi gondokat jelez. Ez pedig magyarázatul szolgálhat arra, hogy Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő kezdeményezésére miért kellett a nyáron mindenféle előjel nélkül, rapid módon átírni a hazai sör- és üdítő italpiac szabályait.

A gazdálkodás rövid távú finanszírozása nem megfelelően biztosított. A hosszú távú likviditás gyengült

- olvasható a Csíki Sör Magyarország Kft. 2019-es beszámolójában.

Ezek a mondatok nem csengenek túl jól és a számok is arról tanúskodnak, hogy a cégnek nem jött kimondottan rosszul, hogy a kormánypárti kétharmad úgy írta át a kereskedelmi szabályokat, hogy az éppen az erdélyi székhelyű társaság számára lett kedvező.

A Csíki Sör Magyarország Kft. 2016-ban alakult és a legjobb évét 2017-ben produkálta, pont abban az évben, amikor a Csíki Sör és a Heineken Románia közötti névhasználati vita kicsúcsosodott. A holland sör fogyasztása ellen például fideszes politikusok is bojkottot hirdettek: ebben az évben 1,1 milliárd forint árbevétel jött össze, de ez is csak 89 millió forintos veszteséghez lett elég.

Azóta viszont ez a teljesítmény is csak álom maradt: 2018-ban egymilliárd forintos forgalom mellett még masszívan veszteségesek voltak: 278 milliós mínuszt kellett elkönyvelniük. Tavaly pedig már az egymilliárd forintos forgalom sem lett meg: 947 millió forint árbevétel mellett ezúttal 161 millió forint lett a vesztesége a Csíki Sör Magyarország Kft.-nek.

Idén pedig a koronavírus-járvány aligha kedvezett a cég fejlődésének.

Tíz százalékkal, 1,8 millió hektoliterre csökkent az öt legnagyobb magyar sörgyártó idei második negyedéves forgalma 2019 azonos időszakához képest a vendéglátó és a rendezvény szektor leállása és a vártnál lassabb helyreállása miatt

- közölte Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) vezetője július közepén. Igaz, a Nielsen piackutató szerint a kijárási korlátozás idején, vagyis március-áprilisban, 25 milliárd forint feletti forgalmat bonyolított a sör hazai kiskereskedelme, amely 18 százalékos értékbeli és 13 százalékos mennyiségi növekedést jelent. A jelek szerint azonban ezt követően nem alakult fényesen az értékesítés. Normál évben pedig nagyot szakíthattak volna a piaci szereplők, hiszen idén labdarúgó Eb és olimpia is színesítette volna a nyári programokat, ezek az események pedig fel szokták lendíteni a sörfogyasztást.

Összességében tehát néhány éve Magyarországon is próbálja megvetni a lábát a Csíki Sör, de ez az elmúlt időszakban akadályokba ütközött és csak a veszteséget termélték. A tulajdonos a Lixid Project Srl. nevű romániai cég, amely mögött főtulajdonosként Lénárd András neve áll. S aki a 24.hu-nak adott interjúban panaszkodott is a multikra, akik szerinte kiszorítják őt a szupermarketekből és az éttermekből.

Kevésbé ismert, de az Átlátszó még 2017-ben megírta, hogy a pozsonyi illetőségű AZC.as nevű cégen keresztül Spisák Róbert a csendestárs Lénárd András mellett. A hvg.hu pedig interjút is készített az üzletemberrel, aki elmondta, hogy Magyarországon például a Várda Drink teljes egészében az AZC tulajdonában van. 

A Várda-Drink csoport a magyar szeszesital piac egyik legnagyobb szereplője, széles termékskálájával a magyar pálinka piac egyik meghatározó gyártó cége.

- olvasható a Várda-Drink bemutatkozásában. A Várda-Drink Zrt.-ben igazgatósági tag Spisák Róbert, a cég maga pedig remek számokkal rendelkezik: 2018-ban 8,2 milliárd forintos forgalom mellett 421 millió forintos profit jött össze. Osztalék formájában pedig 630 millió forintot vettek ki a cégből Tavalyi beszámolójuk még nem ismert.

Ha pedig Kisvárda, akkor Seszták Miklós. A Várda-Drink weboldalán első hírként szerepel, hogy 2018. októberében átadták a cég új italkereskedését Kisvárdán. A nemzeti színű szalagokat Seszták Miklós kormánybiztos, a térség fideszes országgyűlési képviselője (volt miniszter), Leleszi Tibor, Kisvárda fideszes polgármestere, valamint Pavol Hamzik, Szlovákia magyarországi nagykövete vágta át.

A pálinka tehát jól fogy, de a Csíki Sörrel még akadtak gondok. Ezen segíthet, hogy a Kósa Lajos-féle törvénymódosítás úgy írta át a szabályokat, hogy megszüntették a termékkizárólagosságot biztosító szerződések rendszerét. Az ilyen szerződések a politikus szerint korlátozták a versenyt és hátrányosak voltak a hazai kézműves-, kisméretű gyártók és forgalmazók számára. Így a jövőben már a csapolt sörök húsz százalékának kisüzeminek kell lenniük azokon a vendéglátóhelyeken, amelyek szerződésben állnak a nagy gyárakkal.

Nyilvánosan egyik nagy multi sem véleményezte a történteket. Pedig nagy pénzről van szó (a holland tulajdonban lévő Heineken magyarországi cége például tavaly 63,9 milliárd forintos árbevétel mellett 4 milliárd forintos profitot ért el, amit osztalék formájában ki is fizettek a tulajdonosnak), és a végén akár Brüsszel döntheti el a jogi vitát évek múlva. Erről itt írtunk.

Címkék: Agrár

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Magyar segédlettel napolták el a vitatott agrármegállapodást
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 14:25
Több mint száz magyar gazdálkodó is részt vett a mintegy tízezer fős összeurópai gazdatüntetésen csütörtökön Brüsszelben – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-vel.
Agrár Fű alatt még egy pofonba beleszaladt az Európai Bizottság péntek hajnalban
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 10:28
Nem írták alá a kulcsfontosságú megállapodást. Brazília bekeményít, sokáig már nem lehet halasztgatni.
Agrár Kiakadtak a gazdák – jövőre a műtrágya után is szén-dioxid-adót kell fizetni
Szirmai S. Péter | 2025. december 10. 18:47
Január 1-től az Európai Unióba importált műtrágyák után is fizetni kell az EU szén-dioxid-kibocsátás kiigazítási mechanizmusa (CBAM) alapján a kezdetben 10-20 százalékos, de 2030-ig meredeken emelkedő szén-dioxid-adót. Az uniós gazdaszervezetek közösen tiltakoztak a termelőket ellehetetlenítő intézkedés ellen, és kárenyhítést követelnek. Petőházi Tamást, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) elnökét az új adó várható következményeiről kérdeztük.
Agrár Készítse fel autóját a téli hidegre és indító akkumulátor teszteléssel kerülje el a kellemetlen meglepetéseket
Márkázott tartalom | 2025. december 7. 17:17
Ahogy az ősz beköszönt, a reggelek egyre hűvösebbé válnak, és nemcsak a melegebb öltözet kerül előtérbe, hanem ideje odafigyelni az autók akkumulátoraira is. Amikor a hőmérséklet csökken, könnyen kiderülhet, hogy az autó akkumulátora hogyan viseli a téli időjárást.
Agrár Megvannak az idei év legjobb magyar mézei
Privátbankár.hu | 2025. december 7. 09:31
A XVI. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon szombaton hirdették ki a fajtamézek versenyének eredményét és az idei év legjobb magyar mézét.
Agrár Ezért változhat a tej ára Magyarországon?
Privátbankár.hu | 2025. december 6. 16:36
Az elmúlt hónapokban árcsökkenés vette kezdetét a globális vajpiacon, de mi történik a tejjel?
Agrár Zuhant a magyar növénytermesztés, mégis nőtt a kibocsátás
Privátbankár.hu | 2025. december 5. 08:56
Kevesebbet termelt a magyar mezőgazdaság, de azt drágábban tette. A növénytermesztés 8,7 százalékkal esett vissza.
Agrár Itt az új luxus: zöldség, gyümölcs, lekvár, kolbász, magyar farmokról
Elek Lenke | 2025. november 23. 14:13
Kereskedelmi „primőrök” jelentek meg a zöldség- és gyümölcspiacon, a bio és kiskertben termelt, valamint kistermelők által házhoz szállított élelmiszerkosarak népszerűsége nőtt. Kérdés, hogy ki tudja mindezt megfizetni, amikor a szupermarketekben is ezer forint – vagy több – egy kiló, ki tudja honnan származó körte, az alma minimum hétszáz, a jégsaláta hatszáz, némely cukkini és padlizsán húsárban van. Az újfajta kínálat és árképzés titkaiban böngésztünk.
Agrár Több mint 200 milliárdot kaszált össze az egyik vezető hazai agrárcsoport
Privátbankár.hu | 2025. október 31. 16:52
Több mint ötödével nőtt az árbevétel.  
Agrár Karácsonyi kínálat: kevesebb madár, de jobb áron
Szirmai S. Péter | 2025. október 24. 11:31
Sokéves krízis után úgy tűnik, stabilizálódik a hazai pulykaszektor. A karácsonyi készülődéssel, a mély bázisról, kicsit már növekszik a fogyasztás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG