3p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Debrecenben építi föl közép- és kelet-európai gyártóüzemét a svájci központú Sensirion - jelentette be a beruházás hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Magyar Levente közölte, hogy a műszergyártó Sensirion csúcstechnológiát fog előállítani a hajdúsági megyeszékhelyen. Üdvözölte a bejelentést azért is, mert Debrecennel mint a leggyorsabban fejlődő magyar várossal "komoly tervei vannak a kormánynak". A beruházás nem a versenyképességi támogatásra épít, hiszen a vállalat már a válság előtt döntött, miután a térség más országaiban is megvizsgálta a lehetőségeket - hangsúlyozta az államtitkár.

A kormány ettől függetlenül bővíti a fejlesztésre készülő cégek támogatását, hamarosan pályázat jelenik meg a 800 ezer eurónál nagyobb összegű befektetések ösztönzésére, és összesen legalább 50 milliárd forint jut a külföldön beruházó magyar vállalkozásoknak is - tette hozzá. Magyar Levente úgy fogalmazott, hogy a válság hatásait nem kivédeni kell, hanem kihasználni, hiszen ilyenkor érdemes nagyot, másoknál nagyobbat lépni. Ha sikerül a magyar cégeket támogatva jelentős külföldi működőtőkét is Magyarországra vonzani, akkor 2020 kiemelkedő beruházási aránnyal érhet véget, jövőre pedig folytatódhat az erőteljes gazdasági növekedés - mondta.

Jövőre kezdődhet a gyártás a debreceni Senserion üzemben
Jövőre kezdődhet a gyártás a debreceni Senserion üzemben

A Sensirion alelnöke a bejelentés alkalmából köszönetet mondott a Nemzeti Befektetési Ügynökségnek (Hungarian Investment Promotion Agency, HIPA), valamint az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központnak, hogy segítettek megtalálni a legmegfelelőbb beruházási helyszínt. Johannes Bleuel szerint az új telephely hozzájárulhat ahhoz, hogy a vállalat növekedése 20 év után is folytatódjon. A Sensirion ugyanakkor nem csupán a gyár termelési kapacitására, hanem a Debreceni Egyetemre, és a helyi szakképzésre számít - tette hozzá. Elmondta, hogy a Sensirion elsősorban környezetvédelmi szenzorokat készít. Ilyen berendezésekkel működik szinte minden készülék, amelyben a levegő minőségét kell mérni, de orvosi műszerekhez is készítenek szenzorokat, így például az elmúlt hónapokban Magyarországra érkezett lélegeztetők is Sensirion-érzékelőkkel működnek.

A Sensirion Kft. ügyvezető igazgatója szerint a beruházás jó helyre került, hiszen Debrecen kiváló helyszín a feltörekvő vállalatok számára. A fejlődésre a leendő munkatársaknak is készen kell állniuk, hiszen a vállalat bevételének csaknem a negyedét kutatási-fejlesztési célokra fordítja - tette hozzá Ábrahám László. Az 1998-ban alapított Sensirion csaknem 800 alkalmazottat foglalkoztat, éves árbevétele mintegy 200 millió euró. A vállalat Svájcon kívül Kínában és Dél-Koreában is működtet üzemet, Svájcon kívül ugyanakkor a debreceni lesz az egyetlen európai telephelye. A magyarországi leányvállalatot az idén jegyezték be, fő tevékenysége a nyilvántartás szerint mérőműszerek gyártása lesz. A Sensirion honlapján hétfőn megjelent közlemény szerint a gyártás 2021 második felében kezdődhet. Kezdetben a debreceni üzem csaknem 50 munkahelyet kínál majd, de 2025-ig ennek a többszörösével számolnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Az ukrán kukorica korlátlanul áraszthatja el Magyarországot?
Szirmai S. Péter | 2025. július 9. 14:44
Már csak a tanácsi jóváhagyásra vár az EU Ukrajnával kötött szabadkereskedelmi megállapodása, amely liberalizálja az élelmiszeripari cikkek kereskedelmét. Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán botrányosnak minősítette „a gazdák háta mögött Ukrajnával megkötött brüsszeli alkut”, amit nem fog hagyni, mert tovább könnyítené az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalát.
Agrár FAO: történelmi húsár és dráguló vaj mellett csökkent a cukor ára
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 08:19
Vegyesen alakultak az élelmiszerárak júniusban.
Agrár Döntött Brüsszel: szabad génmódosított szójababot importálni
Privátbankár.hu | 2025. július 4. 16:51
Az Európai Bizottság engedélyezte a géntechnológiával módosított szójabab uniós behozatalát, élelmiszerekben és takarmányokban való felhasználását – tájékoztatott az uniós végrehajtó testület pénteken.
Agrár ENSZ: az aszály lassan globális katasztrófához vezet
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 15:18
Szomáliától az európai kontinensig az elmúlt két évben a feljegyzett történelem legpusztítóbb aszályai sújtották, amelyeket az éghajlatváltozás súlyosbított – derül ki egy ENSZ által támogatott jelentésből.
Agrár Európa legforróbb nyara jöhet – ezt lépi a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2025. június 29. 11:25
A kormány ingyenesen biztosítja a gazdák számára az öntözővizet azzal, hogy mintegy 10 milliárd forintnyi összegben átvállalja a vízdíj árának megfizetését a gazdálkodóktól – mondta Nagy István agrárminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Agrár Eltűnt az infláció, ezért nullára csökkentették az alapkamatot a svájciak
Privátbankár.hu | 2025. június 19. 10:54
A svájci központi bank (SNB) az elemzői várakozásoknak megfelelően nulla szintre csökkentette az alapkamatot csütörtöki döntésével.
Agrár Rendkívül fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában
Privátbankár.hu | 2025. június 19. 06:06
Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) Romániában, a hatóságok meghozták a fertőzés elterjedésének megelőzését célzó intézkedéseket – közölte a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság (ANSVSA).
Agrár Senki sem tudja utánozni a Porschét?
Privátbankár.hu | 2025. június 13. 13:54
A luxusmárka tovább vezeti a listát.
Agrár Rossz hírek: drágul a tojás és a baromfihús is
Szirmai S. Péter | 2025. június 11. 19:05
A tavaszi madárinfluenza-járvány után tovább szárnyal a tojás és a baromfihús. A ketreces tartásból származó tojás (csomagolóhelyi ára) egy év alatt több mint a negyedével, a mélyalmos tojás a felével drágult. A csirkemell feldolgozói értékesítési ára is az infláció többszörösével, a pulykacomb egyharmadával, a mellfilé ennél is többel nőtt.
Agrár Mindenkit kirúgott az oltásellenes Robert F. Kennedy Jr.
Privátbankár.hu | 2025. június 10. 16:51
Kirúgta az az oltásokkal kapcsolatos kormányzati tájékoztatásért felelős bizottság minden tagját Robert F. Kennedy Jr. egészségügyi miniszter. A tárcavezető összeférhetetlenséget fedezett fel, szerinte ezek vezethettek a vakcinákkal kapcsolatos bizonytalanságokhoz. A lépést azzal támasztotta alá, hogy a testületből többen részesültek finanszírozásból a gyógyszeripari cégektől.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG