Gáti László, az OTP Alapkezelő marketing- és értékesítési igazgatója szerint az OTP Abszolút Hozam Alap a társaság első ilyen stratégiával létrehozott konstrukciója. Ezt olyan kockázatvállaló ügyfeleiknek ajánlják, akik legalább 3-5 évre szeretnék elhelyezni a pénzüket, és szeretnének a kockázatmentes hozamot jelentősen meghaladó teljesítményt elérni.
Számítógépes modellekkel döntenek
Az alap 2006-ban indult, mára több mint 7,5 milliárd forintot kezel. A befektetési politikája abszolút hozamra törekvő stratégia, amelynek lényege, hogy emelkedő és csökkenő tőkepiaci környezetben is igyekszik pozitív hozamot elérni, lehetőség szerint a kockázatmentes hozam felett minél magasabbat. A portfóliókezelő munkáját matematikai, illetve szoftveres döntéstámogató modell segíti.
Czachesz Gábor (képünkön) az alap portfólió-kezelője, aki elmondta, ennél az alapnál kvantitatív döntéstámogató modelleket használnak. Ez azt jelenti, hogy a befektetési univerzumot a fejlett piaci részvények alkotják, az egyes stratégiák ezekből válogatnak bizonyos szempontok alapján.
Annak függvényében, hogy az egyes stratégiák éppen mekkora részvénykitettséget vállalnak, alakul ki a teljes alap részvénykitettsége, amely így nullától száz százalékig változhat. A részvénykitettség természetesen jelentős árfolyamváltozást is okozhat, ennek kezelésére különböző módszereket dolgoztunk ki, részben az elmúlt évek tapasztalatai alapján.
Háromféleképpen csökkentik a kockázatot
A legfontosabb kockázatkezelési megoldás a diverzifikáció. A különböző stratégiák más-más időszakban fektetnek be, vannak olyan stratégiáink, amelyek a trendelő piacokat kedvelik, mások például oldalazó piacokon működnek jól. A kockázatkezelés másik szintje az egyes stratégiák szintjén valósul meg, ahol stop-loss szabályokkal próbáljuk meg mérsékelni a kockázatokat.
Harmadszor, vizsgáljuk a stratégiák teljesítményét is külön-külön, és összehasonlítjuk a múltbeli teljesítménnyel. Ha itt eltérést tapasztalunk, akkor csökkentjük az adott stratégiára jutó tőkerészt – mondja Czachesz Gábor.
| Az alap fontosabb adatai | |
| Az alap neve: | OTP Abszolút Hozam Alap |
| Alapkezelő társaság: | OTP Alapkezelő Zrt. |
| Alapkezelő honlapja: | www.otpalap.hu |
| Portfólió-menedzser: | Czachesz Gábor |
| Indulás időpontja: | 2006.07.11 |
| Devizanem: | HUF |
| Befektetési politika szerinti kategória: | abszolút hozam alap |
| Földrajzi/devizális kitettség: | globális |
| Fő forgalmazási hely: | OTP Bank Nyrt. |
| További forgalmazási helyek: | Concorde, ERSTE PB, SPB, Hungária Befektetési Zrt., Raiffeisen PB, Codex, Hozamplaza |
| Vételi jutalék a fő forgalmazási helyen: | max. 3000 HUF |
| Visszaváltási jutalék a fő forgalmazási helyen: | max. 3000 HUF |
| Kockázati szint: | számottevő |
| Ajánlott időtáv: | 3-5 év |
| Elszámolás napja (T+?): | T+3 |
| Jegyzési időszak (csak induló alapnál): | - |
| Az alapkezelő pár mondatos bemutatása: | A 2013. októberében 20-ik születésnapját ünneplő OTP Alapkezelő a legnagyobb hazai intézményi befektető, egyben a legtőkeerősebb, kizárólagosan vagyonkezeléssel foglalkozó szervezet a magyar piacon. Több mint 70 kezelt értékpapír alapjával, a hazai alapkezelési piac vezetője, 27%-ot meghaladó piaci részesedéssel. |
| Online értékesítés linkje: | https://www.otpbank.hu/portal/hu/OTPdirekt/Belepes |
| Alapkezelő honlapja: | www.otpalap.hu |
Szeptemberben 654 ezer lakossági mulasztást tartottak nyilván a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR), ami csaknem tizedével kevesebb a múlt év véginél.

