6p
Az OTP Alapkezelő abszolút hozamú alapjai közül több is a dollár erősödésére, a forint gyengüléséren számít. Van, aki szerint a részvénypiacok tovább emelkedhetnek, legfeljebb átmeneti korrekció várható, más viszont inkább kiszáll a gyorsjelentési szezon előtt. Volt, aki uránbányákat vett, más FHB-t.

Az OTP Alapkezelő hírlevele szerint júniusban folytatódott az abszolút hozamú alapok térnyerése (OTP Supra, OTP Prémium Származtatott, OTP Föld Kincsei, OTP Új Európa Alap), miközben a pénzpiaci- és rövid kötvény-alapokból tőkekiáramlás volt megfigyelhető. A hónap során enyhén emelkedni tudtak a feltörekvő piaci részvények, az MSCI Emerging Market Index dollárban egy százalékkal értékelődött fel.

Az amerikai jegybankárok utóbbi hetekben tett nyilatkozatai abba az irányba mutatnak, hogy a Fed kamatpolitikája sokkal szigorúbb lesz a piac által árazottnál. Bár Mario Draghi legutóbbi nyilatkozata is a normalizálódás irányába mutat, az alapkezelő véleménye szerint az Európai Központi Bankon belüli nagyobb tehetetlenség és széthúzás miatt az euró-övezetben a monetáris szigorítás sokkal lassabb lesz. Ez a két mondat több alap aktualitásai között visszaköszön.

Abszolút Hozam: csak kis korrekció a trendben

A monetáris politikákban beálló fordulat hatására a befektetők várakozó álláspontra helyezkedtek és a friss tőke elapadása a részvényárfolyamok csökkenéséhez, illetve a hosszú kötvényhozamok emelkedéséhez vezetett – írják az Abszolút Hozam Alap hírlevelében. „Ebben a környezetben több stratégiánk is hajlamos növelni a részvénykitettséget, mert a múltban a most kibontakozó lejtmenetekhez hasonló szituációk inkább csak korrekcióknak és nem fordulópontnak bizonyultak a tartós emelkedő trendben” – értékelik a piacot.

Ha a július második felében beinduló gyorsjelentési szezonban a vállalatok az árbevétel és a nettó profit bővüléséről adnak majd számot, akkor „a feszített értékeltség ellenére is számíthatunk a vételi érdeklődés erősödésére”. Az alapkezelő tehát alapvetően optimista a részvénypiacokkal kapcsolatban.

EMDA: dollár long, forint short.

A befektetési jegyek árfolyama a dollár gyengülésének köszönhetően tovább csökkent a hónapban – írják. A dollár long kitettséget tovább növelték forinttal és török lírával szemben, így a dollárkitettség a tőke mintegy 140 százaléka lett.

Úgy tűnik, hogy a török líra erősödése elakad a jelenlegi szinteken, ezért időszerű a nyereség egy részének realizálása. A forint árfolyamában továbbra is sávozásra számítunk, a kitettséget az árfolyam változásával párhuzamosan aktívan kezeljük” – írják még. Értékesítették ugyanis török eszközeik egy részét. Az ezüstkitettséget pedig 30 százalékra növelték. Az alap meghatározó pozíciói a dollár és ezüst long (vétel), illetve a forint és zloty short (eladás, esésre való spekulálás).

Föld Kincsei: nem jött be az olaj, az arany

Tovább csökkenő olaj- és nemesfém-árfolyamokat, illetve feltámadó mezőgazdasági terményeket láthattunk júniusban az árupiacokon – írták a bankcsoport árupiaci alapjával kapcsolatban. A hónap elején WTI olaj vételi pozíciókat kezdtek kiépíteni, arra számítva, hogy a fokozatosan csökkenő készletek és a növekvő kereslet ismét 50 dollár körüli szinteket eredményez. „Többször kistoppoltuk a pozíciókat, de a hónap végére ismét jelentős vételi kitettségünk volt” – írták.

A gyengülő dollár ellenére eső nemesfémek szintén lefelé húzták az Alap teljesítményét. Ám az alapkezelő szerint „a pesszimizmus kezd extrém negatív lenni, ezért a vételi pozíciók növelésében gondolkozunk. Ezekkel szemben hatalmas rali volt a búza piacán, idén ugyanis megszakadhat a korábbi évek rekord-termés sorozata. Rövidtávon kicsit túlvettnek érezzük a terményeket, de korrekció esetén keressük a vételi beszállókat”.

G10 Euró: beérett a búzalong

Az alap árfolyama emelkedett júniusban, ami a búza áremelkedésének és az olajban felvett short, majd long pozíciónak volt köszönhető. A dollár és az ezüst long veszteséget termelt, az Amerikában tapasztalt száraz időjárás viszont nagyot lökött a búza jegyzésén, ezáltal kimozdítva a bő egy éve tartó sávozásból.

Az alap dollár kitettségét tovább emeltük euróval, angol fonttal, illetve izraeli shekellel szemben” – írták, a szigorúbb Fedre és engedékenyebb EKB-ra számítva. Ennekaz alapnak a dollárkitettsége is közelíti a 130 százalékot. „Olaj shortunkat újból nyereséggel zártuk, majd átfordítottuk longba, amit aztán kis nyereséggel szintén zártunk. Uránt tartó ETF-et illetve uránkitermelő cég részvényét vettünk a portfólióba. Továbbra is a dollár, a mezőgazdasági termény és ezüst long, illetve az amerikai részvény short határozza meg az alap árfolyamának alakulását” – fejezték be.

Prémium Származtatott: hatot egycsapásra

Az OTP Prémium Származtatott Alapok Alapja öt vagyonkezelő között egyenlő arányban osztja meg a befektetéseket, előre meghatározott súlyozással tart hat OTP-s abszolút hozamú alapot. Ezek különböző stratégiával, különböző piacokon fektetnek be, így a tőke megosztása alacsonyabb kockázatot eredményezhet, mintha a befektető bármelyiket önmagában tartaná.

Sigma: zloty és dollár a favorit

A fiatalabbak közé tartozó alap jelentős méretű, az EUR/PLN gyengülésére (a złoty erősödésére) nyitott devizapozíciót tart. Ugyancsak jelentős USD/HUF long kitettséget szerzett (a dollár erősödésére számít a forinttal szemben). Az amerikai részvények S&P 500 indexének augusztus végi kifutású opcióit shortolja az alap. „A júliusban beinduló jelentési szezon megnövekedett volatilitást eredményezhet, ezért a jelentés előtti napon jellemzően zárjuk a részvényben felvett pozícióinkat” – teszik hozzá.

Supra: alulteljesítő lehet a forint

A portfóliója ezúttal alig változott, a részvénypiacok teljesítménye miatt az árfolyama júniusban kis mértékben csökkent. Vannak OTP-részvényei, valamint Mol, Unicredit-PEKAO, OMV-Petrom, Micron (amerikai chipgyártó). A devizás kitettsége változatlan, az euró, az amerikai dollár és a lengyel zloty felülteljesítésére számít a forinttal szemben. Júniusban olasz állampapírokat vásárolt.

Új Európa: Sok-sok FHB-arbitrázs

Dollár long pozícióink és oroszországi kitettségeink rontották az alap teljesítményét, bár a rubelkitettség visszafedezése mérsékelte ezt. A török piac továbbra is pozitívan járult hozzá a befektetési jegyek árfolyamának alakulásához. Az alapban mérsékelt (1-2% közötti) román kitettség található.

A júliust különösen magas, 27%-os nettó long részvényhányaddal kezdjük, az emelkedés oka azonban az FHB részvényekre megnyitott felvásárlási arbitrázs pozíciónak köszönhető, e nélkül a nettó long részvénykitettség 22% körül alakult volna. Júniusban zajlott a Wáberer cég elsődleges és másodlagos tőzsdei kibocsátása, alapos elemzést követően azonban nem tartottuk elég attraktívnak a kibocsátási árat, így nem vásároltunk a

papírokból” – írták. (Az alap vélhetően a felvásárlási ár alatt jutott FHB-részvényekhez, amelyeket azután felajánl valamivel drágábban a felvásárlóknak – a szerk.)

(Az OTP-alapok előző havi befektetéseiről itt írtunk.)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 21470 21350 21620 0,00% 0 0 12 033 911 120 HUF 2024-12-20 17:05:28
MOL 2684 2652 2692 +0,60% 0 0 6 028 057 966 HUF 2024-12-20 17:06:18
MTELEKOM 1264 1254 1282 +0,16% 0 0 1 111 346 684 HUF 2024-12-20 17:05:16
RICHTER 10480 10480 10610 -0,38% 0 0 2 550 488 090 HUF 2024-12-20 17:05:21
OPUS 509 500 509 +1,80% 0 0 217 941 861 HUF 2024-12-20 17:05:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Egy befektetési lehetőség, amivel részesedhetünk a világ egyik legfejlettebb piacából
Natív tartalom | 2024. december 16. 11:47
Klasszis Podcast Halas Zoltánnal, az OTP Alapkezelő portfóliómenedzserével.
Befektetési alapok Mi az a megatrend, és miért hagy ki egy jó lehetőséget az, aki nem tudja?
Litván Dániel | 2024. november 27. 09:48
Megatrend, hype-ciklus görbe, a mesterséges intelligencia izomereje, hibrid befektetési stratégia. Mindezekről is beszélgettünk Richter Péterrel, a VIG Alapkezelő portfóliómenedzserével, de az interjúból az is kiderül, hogyan lehet pénzt keresni ezek segítségével.
Befektetési alapok Fenntartható befektetést keres? Itt vannak a díjnyertes magyar lehetőségek
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 14:26
A Privátbankár.hu ünnepélyes keretek között, egy magas színvonalú szakmai rendezvényt követően átadta Az Év ESG Alapkezelője 2024 díjat. Idén először a befektetési alapok is elismerésben részesültek.
Befektetési alapok Kedvező befektetési lehetőség azoknak, akik hosszú távon szeretnének megtakarítani
Natív tartalom | 2024. szeptember 24. 19:51
Nem kell mást tennie, mint vásárolni az OTP USA Részvény Alapból, melynek befektetési jegyeit nem csak dollárban, hanem euróban és forintban is meg lehet venni. A július elején indult alap azoknak lehet kedvező befektetési lehetőség, akik hosszú távon szeretnének megtakarítani, és az amúgy is diverzifikált portfoliójuk részvénykitettségének egy részét az amerikai piacon szeretnék befektetni – mutatott rá Halas Zoltán, az OTP Alapkezelő Zrt. portfólió menedzsere.
Befektetési alapok Sok magyar vagyona gyarapodott augusztusban
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 16. 14:44
A befektetési alapokban kezelt vagyon augusztusban 0,6 százalékkal, 95 milliárd forinttal nőtt, így a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai 16 611 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban - közölte a szövetség hétfőn az MTI-vel.
Befektetési alapok Jobb az ESG-befektetések hozama, mint a többié?
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 11. 15:01
Általános vélemények szerint a környezetileg, társadalmilag felelős ESG-befektetések hozama magasabb azoknál, ahol ezek a szempontok nem játszanak szerepet. Magasabb osztalékot is képesek fizetni.
Befektetési alapok A befektetési alapkezelés olyan, mint a sakk – interjú a Gránit Alapkezelő vezérigazgató-helyettesével
Natív tartalom | 2024. augusztus 28. 16:15
Nem tudhatod biztosan, hogy mit fog lépni az ellenfeled, avagy mi fog történni a gazdaságban, de minden forgatókönyvre készülnöd kell válaszlépéssel – vallja a két év alatt dolgozói létszámban és kezelt vagyon tekintetében is duplájára növekő, Közép-Ázsia felé kacsintgató Gránit Alapkezelő második embere, Erdélyi Zombor.
Befektetési alapok Tartalmas befektetési étlapról válogathatunk, de mivel fűszerezzünk? Klasszis podcast - videóval
Bózsó Péter - Izsó Márton Artúr | 2024. augusztus 23. 16:09
Az MBH Alapkezelő megújította befektetésialap-kínálatát, aminek során a közép- és kelet-európai régióra fókuszáló alapjuk is új karaktert kapott. A Klasszis podcastban az alapkezelő üzletfejlesztési igazgatójával, Kovács Lászlóval és a befektetési üzletág vezetőjével, Herczog Péterrel beszélgettünk.
Befektetési alapok Több száz milliárddal híztak itthon a befektetési alapok
Privátbankár.hu | 2024. augusztus 16. 13:31
A befektetési alapokban kezelt vagyon júliusban 2,1 százalékkal, 342 milliárd forinttal növekedett, így a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai 16 516 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban - közölte a Bamosz pénteken.
Befektetési alapok Hogyan védhetjük befektetéseinket geopolitikai konfliktusok esetén? - interjú
Bózsó Péter | 2024. augusztus 14. 15:01
A fődíjat a Klasszis Média lapcsoport Legjobb Árupiaci Alap kategóriájában idén az MBH Alapkezelő Hagyományos Energia Alapja nyerte el. Az ilyen alapok egyik szembetűnő tulajdonsága, hogy inflációs környezetben is jól teljesíthetnek. Az alap kiváló eredménye mögötti befektetési politikáról Bene Zsombor portfolió menedzserével beszélgettünk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG