Elsősorban a saját megérzéseinkre vagy családtagjaink tanácsaira hallgatunk a szakértők útmutatása helyett, amikor meghozzuk pénzügyekkel kapcsolatos döntéseinket. Legalábbis ezt tükrözik az OTP Alapkezelő megbízásából készített kutatás eredményei. Az 500 fő személyes megkérdezésével készült kutatás a hazai megtakarítással rendelkező lakosság pénzügyi kultúráját vizsgálta.
"Figyelemre méltó, hogy a megkérdezettek közel fele hozza meg önállóan pénzügyi döntéseit, és egészen elenyésző azok aránya, akik más, külső személyre vagy intézetre bízzák az ilyen jellegű elhatározásokat. Azok körében, akik másokkal közösen próbálják megtalálni a legjobb pénzügyi megoldást, szinte kizárólag a családtagok véleménye számít. A bankokat mindössze 1 százalék kérdezi meg, mielőtt döntene" – tudtuk meg Dr. Törőcsik Máriától, a kutatás vezetőjétől, a Pécsi Tudományegyetem professzorától. Az egyedül döntők feltűnően nagy aránya különösen akkor érdekes, ha azt nézzük, hogy a megtakarítással rendelkező lakosság nagy része bizonytalannak, konzervatívnak érzi magát pénzügyek terén.
A kutatás eredményei rámutatnak, hogy az önálló döntés elsősorban a férfiakra jellemző: a megkérdezett egyedül álló férfi válaszadók 82 százaléka állította, hogy maga hozza meg döntéseit, míg ugyanez az arány a női válaszadók között mindössze 48 százalék. Hasonló különbségeket találunk, ha a házas megkérdezetteket vizsgáljuk: A házasságban élő férfiak 40 százaléka dönt egyedül, szemben a férjezett nők 22 százalékával. Kijelenthető tehát, hogy a családokon belül inkább a férfiak hozzák meg a jelentős pénzügyi döntéseket.
A bankok szakértelmének szerepe mindössze a pénzügyi tájékozódás során jelentős a válaszadók szerint. Azonban a pénzintézetek információforrásként sem állnak első helyen, csak a második helyre szorultak az internet mögött. A megkérdezettek több mint egyharmada (35 százalék) válaszolta ugyanis, hogy elsősorban az interneten tájékozódik pénzügyi kérdésekben. A bankok, mint információforrás, a második helyen szerepeltek, a megkérdezettek 30 százaléka válaszolta, hogy elsősorban innen szerzi be az információkat. Érdekesség hogy a családot csak 5 százalék gondolta megfelelő információforrásnak, míg az ismerősöket 10,6 százalék. A tömegmédiumok közül a televízió számít a legfontosabb információforrásnak, a megkérdezettek közel 15 százaléka állította, hogy elsősorban a televízióból tájékozódik pénzügyi döntések terén.
Sajnálatos módon a válság után nem okoz meglepetést az a tendencia, hogy a lakosság már nem bízik annyira a bankokban illetve a pénzügyi tanácsadókban, mint rokonaiban, barátaiban. "Az OTP Alapkezelő a továbbiakban is mindent elkövet, hogy a banki és Private Banking ügyintézőket a lehető legalaposabban felkészítse az aktuális befektetési lehetőségekről, hogy ügyfeleink a tanácsaiknak köszönhetően végül a lehető legjobb pénzügyi döntéseket hozhassák meg" – vélekedik az eredményekről Gáti László az OTP Alapkezelő értékesítési és marketingigazgatója.
Privátbankár