1p
Az Eurostat közzétette a tavalyi évre vonatkozó hivatalos államháztartási adatokat. A felülvizsgált adatok értelmében komoly meglepetések születtek negatív értelemben
Az Európai Unió statisztikai hivatalaként működő Eurostat ma délelőtt tette közzé a tavalyi évre vonatkozó hivatalos államháztartási adatokat. A felülvizsgált adatok értelmében komoly meglepetések születtek negatív értelemben, miután például Görögország esetében nagyobb lett a GDP arányos hiány, mint azt korábban a görög kormányzat előrejelezte - írja az Equilor elemzése.

Az Eurostat mai közleménye rávilágít az eurózóna adósságválságának súlyosságára, miután kiderült több tagállam esetében radikálisan felfelé kellett módosítani a tavalyi költségvetési hiány adatokat. Ráadásul a görögök esetében a bizonytalan adatszolgáltatás miatt további felfelé történő módosítás lehetőségét is kilátásba helyezte a statisztikai hivatal.

Az Eurostat mostani közleménye kiemeli, hogy a költségvetés bevételi oldalán több bizonytalan adat szerepel, így nem tudni, hogy alakulhattak az állami alapok megtakarításai illetve piacon kívüli csereügyletek pontos részletei sem ismertek, emiatt a valós hiányszám 14.3% -ra is emelkedhet Görögország esetében.

A bejelentésre évtizedes rekord szintre emelkedett az öt éves görög államkötvényekre (dollárban) köthető CDS biztosítás ára. Elemzők szerint a megugrott kockázat miatt egyre valószínűbbé válik az adósság-átstrukturálás lehetősége a görögök számára, akik most is tárgyalásban vannak a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a készenléti hitelkeret első lehívásának ütemezéséről - olvasható az elemzésben,

Más eurózóna tagállamok esetében is megugrottak ma a finanszírozási költségek, miután kiderült, hogy jelentős, a vártnál is nagyobb lett a tavalyi hiány. Portugáliában a GDP 9.4%-a volt a deficit, Spanyolországban 11.2%-a, míg az eurózónán belül a csúcsot Írország tartja 14.3%-os GDP-arányos hiánnyal. Nem alakult jól a brit költségvetési adat sem, a szigetország bruttó össztermékének megfelelő 11.5%-os deficitet hozott össze a költségvetés. Míg az indikatív német adat 3.3% lett, mindennek hatására nőtt duplájára a görög és a német öt éves papírok hozama közötti különbség, a görög hozamszint 8.5% körül mozog.

Az adósságválság nem csak az eurózóna tagállamait érinti, elemzők szerint adósságválság kialakulásának lehetősége fenyegeti Japánt is, amely a fejlett világ legnagyobb GDP arányos államadósságát halmozta fel az utóbbi évtizedekben - hívják fel a figyelmet az Equilor elemzői. A Fitch Ratings kilátásba helyzete, hogy a megugró japán államadósság miatt veszélyben van az ország hitelminősítésének „AA-„ besorolása; a Fitch bejelentésére a japán jen gyengülni kezdett az amerikai dollárral szemben.

Hogyan reagálhat a piac?

Az európai uniós adatok közlését követően egyértelműen negatív piaci reakciók bontakoztak ki. A német részvénypiaci benchmark indexe, a DAX index a bejelentést megelőző 0.8%-os pluszból hullott alá és 45 perccel az adatközlést követően már 0.8% körüli mínuszban van.

Érdekesség ugyanakkor, hogy a magyar részvénypiac egyelőre immunisnak tűnik a negatív fejleményekkel szemben. A 13 tagú BUX index bár a 11:00 óra előtti szintekről szintén lefelé mozdult el, összességében azonban még délután 1 órakor is tartotta a fél százalék körüli emelkedést.

Az Equilor véleménye szerint a mai bejelentések is ráerősítenek arra a piaci várakozásra, hogy napok, sőt akár már csak órák választhatnak el bennünket attól, hogy Görögországban hivatalosan is bejelentsék: az athéni kabinet igénybe veszi az IMF gyorssegélyét, hogy így tudja finanszírozni a május végéig lejáró államadósságukat.

A mai bejelentés várhatóan a nap egészében kijelöli a piac irányát az európai börzéken, sőt egyelőre úgy tűnik, hogy az amerikai nyitás is a negatív tartományban alakul majd. Az amerikai kereskedés hangulatára az európai adósságválság mellett az is rányomhatja a bélyegét, hogy a hírek szerint Barack Obama elnök a mai nap folyamán beszédet tart a pénzügyi szektor megreformálásának szükségességéről, amelyet a Goldman Sachs botrány tett ismét időszerűvé - olvasható az Equilor elemzésében.

Csillagászati áron a görög adósságkockázat 
Athén és az IMF már a részleteket egyezteti 
Uniós hitel a görögöknek - kacsa az egész?
Saját ügyfelei ellen spekulált a Goldman Sachs? 

Privátbankár

Címkék: Befektetés
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetés Gyémántbiznisz földi halandóknak?
Privátbankár.hu | 2020. február 19. 13:39
Már a standokon a Piac & Profit legfrissebb száma! Gyémánt, mint alternatív befektetési forma? Erről és számos más érdekes témáról olvashat a februári lapban. Körbejártuk a magánegészségügy kérdéseit, beszélgettünk az Erste Bank vezérigazgatójával, írtunk a kiberbiztonságról, de olvashat a Nemzetközi Beruházási Bankról is a magazinban.
Befektetés Az MNB 5 millióra bírságolta a 4iG-t a lefújt T-Systems-ügylet kapcsán
Privátbankár.hu | 2020. január 23. 08:37
A bennfentesek jegyzékének jogsértő módon történő összeállítása miatt, emellett a T-Systems anyacégével, a Magyar Telekom Nyrt.-vel szemben is hozott intézkedést az MNB.
Befektetés Megtudtuk, mennyi vagyona van a Pallas Athéné alapítványoknak
Privátbankár.hu | 2020. január 22. 13:33
A legfrissebb kimutatás szerint 274,8 milliárd forintra nőtt a vagyon, ebből 8,8 milliárd még mindig bankbetétben van.
Befektetés IMF: 3 százalékos kamattal is ugyanennyire vinnék a MÁP Pluszt
Csabai Károly | 2019. december 6. 13:04
Ami a költségvetés kiadásait akár több száz milliárd forinttal mérsékelné – állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországról kiadott legfrissebb jelentése. Az nem tartja jó ötletnek, hogy a büdzsé kizárólag belföldről finanszírozza magát, mivel a mélyponton lévő kockázati felárunk miatt a külföldi forrásbevonás most jóval olcsóbb.
Befektetés Holnap reggel sokan maradhatnak hoppon a bankjegykiadó automatáknál
Baka F. Zoltán | 2019. október 31. 14:18
Holnap lejár a banki azonosítás határideje, bajba kerülhet, aki ezt elmulasztja. Sok nyugdíjas és a külföldön élők is a veszélyeztetettek körébe tartoznak. Az első határidő idén június 26 volt, de mivel az érintettek egy nagyon jelentős hányada - több százezer magánszemély, illetve vállalkozás - késlekedett a procedúrával, a kormány úgy döntött, hogy október 31-ig meghosszabbítja az eredeti határidőt.
Befektetés Sikeres volt az Opus Global Nyrt. kötvényaukciója
Privátbankár.hu | 2019. október 25. 17:10
A teljes tervezett mennyiségben lejegyezték a befektetési holding értékpapírjait.
Befektetés Áramhálózattal bővít az Opus, megveszi a Titászt
Privátbankár.hu | 2019. október 4. 14:05
Áramhálózattal bővítheti stratégiai portfólióját az Opus befektetési holding, miután megveszi a Titász 100 százalékos részvénycsomagját.
Befektetés Nyár végére csúszhat a nyugdíjkötvény kibocsátása
Csabai Károly | 2019. április 2. 06:00
Javában folyik a munka a kormányzati színfalak mögött annak érdekében, hogy megvalósuljon a Varga Mihály által 2018 végén megjelölt cél: a január végén közel 5900 milliárd forintos lakossági állampapír-tulajdon öt év alatt megduplázódjon. A jelet a pénzügyminiszter tavaly novemberben adta meg, bejelentve egy újfajta, nyugdíj-előtakarékossági magyar állampapír kibocsátását.
Befektetés Tőkét vontak ki a Skálából a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2019. január 21. 17:01
Az egykori patinás üzletlánc jogutódjának számító ingatlanbefektető cég 180 millió forinttal, 540 millióra szállította le az alaptőkéjét.
Befektetés Már közel ötezer milliárdot kezelnek a hazai privátbankárok
Privátbankár.hu | 2019. január 15. 11:55
Több mint 43 ezer magánszemély összességében immár csaknem 5 ezermilliárd forintos vagyonát fialtatta 2018 végén a 16 hazai privátbankári szolgáltatónál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG