Eaves római sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az Egyesült Államokban 3-4 évig is elhúzódó csoportos jogi kereset helyett egyéni pereket indítanak, mivel ezek előnyösebb eredménnyel, 1-2 év alatt lezárulhatnak. A kártérítés összegét fejenként több mint kétmillió dollárban határozta meg, hangsúlyozva, hogy minden utas esete más. "Nem lehet egyenlőségjelet vonni a hajószerencsétlenségben rokonukat elveszítők és azok között, akik poggyászukat veszítették, de túlélték a tragédiát. A túlélők által elszenvedett megrázkódtatás súlya ugyanakkor felbecsülhetetlen, a sziklának való ütközés után órákon át küzdöttek az életben maradásért a hajó legénységének segítsége nélkül" - mondta Eaves.
Az amerikai ügyvéd képviselte az olasz Cermis hegycsúcsán 1998-ban történt tragédia áldozatait, amikor egy amerikai vadászgép elvágta a sífelvonó kötelét, húsz személy halálát okozva. Eaves az olasz túlélőknek azt tanácsolta, egyszerre indítsanak pert Itáliában és az Egyesült Államokban. A szintén nyilatkozó Enzo Fogliano olasz ügyvéd, hajózási jogszakértő elmondta, célnak számít a hajózási jogszabályok korszerűsítése is. Olaszországban jelenleg az 1942-es hajózási törvénykönyv van hatályban, de a modernebb 392/2009 európai jogszabály is "korlátozza a hajótársaságok felelősségét.
Azok a biztosítások, amelyeket az utasokkal jegyvásárláskor íratnak alá, sértik a fogyasztói jogokat és felmentik a felelősség alól a társaságokat" - hangoztatta Fogliano. A Costa Crociere január végén több olasz fogyasztóvédő egyesülettel megállapodást kötött a túlélők fejenkénti 14 ezer eurós kárpótlásáról. Az ehhez nem csatlakozó Codacons fogyasztóvédő egyesület szintén amerikai ügyvédeket fogadott, akik már hat utas nevében indítottak pert összesen 460 millió dollár kártérítésért.