A biztosítók kárfelmérői folyamatosan, a helyszínen mérik fel a károkat. Mivel van olyan biztosító társaság, amely ügyfelei érdekében két hétre kitolta a kárbejelentési kötelezettség határidejét, még ezután is érkezhetnek bejelentések.
A biztosítókhoz érkezett bejelentések döntően kisebb falrepedésekkel, illetve a vakolat lehullásával járó károkról szólnak. Nagyobb, az épületek szerkezetének sérülésével járó, statikai problémákat felvető káresetek továbbra sem jellemzőek. A leginkább érintett terület Komárom-Esztergom megye, de Győr-Moson-Sopron, valamint Fejér megyéből és Budapestről is érkeztek bejelentések.
Az előzetesen becsült 180-200 millió forintnál 35 százalékkal több, mintegy 270 millió forint értékű kárt jelentettek be eddig az ügyfelek az Aegon Magyarországnál. A lakásbiztosítónál regisztrált káresetek száma már meghaldja az 2900-at. A legtöbb bejelentés Komárom-Esztergom megyéből érkezett, de a fővárosban és Fejér megyében is több mint 600 lakásban okozott kárt a földmozgás az ügyfelek jelzései alapján. A múlt heti földrengés miatt a Generali biztosítónál eddig 2122 kárigényt jelentettek be, a becsült kárérték 487 millió forint. A legtöbb bejelentés Budapestről, Oroszlányból és Tatabányáról érkezett. A kárfelmérések folyamatosak, a kifizetések megkezdődtek. |
A földrengéskár az úgynevezett „katasztrófakárok” közé tartozik, így szinte az összes lakásbiztosítási szerződés tartalmazza. A 14 lakásbiztosítási üzletágat művelő hazai biztosító társaság összesen 3 millió 60 ezer darab lakásbiztosítást kezel. A társaságok jelzései alapján a teljes szerződésállományból csupán néhány ezer darab olyan lakásbiztosítási szerződés van a piacon, amelyben opcionális – az ügyfél választásán múlt -, hogy a biztosító kockázatvállalása kiterjedjen-e a földrengés okozta kárra is, vagy sem. Ezekben az esetekben a biztosítók saját hatáskörben, egyedi döntés alapján vizsgálják meg a kártérítés lehetőségét.
A 2011. január 29-én szombaton 18:41-kor Oroszlánytól néhány kilométerre északra bekövetkezett közepes méretű földrengés erőssége a rengés epicentrumában a Richter-skála szerint 4,7-es erősségű volt. A biztosítótársaságok a földrengés erősségére más rendszereket használnak, a rengés mértékét az úgynevezett MSK 64-es skála alapján határozzák meg, amely egy római számmal jelzett XII-fokozatú rendszer, és a rengés mértékét az érezhetőség, a hatás és az okozott kárkép alapján állapítja meg - derül ki a közleményből.
Privátbankár