Így nem járhat plusz kedvezmény a balesetmentes közlekedésért
Mint arról már tegnap beszámoltunk a MABISZ honlapján megjelent információk alapján, a PSZÁF határozataiban 6 biztosítónak – Allianz Hungária Biztosító Zrt., Generali-Providencia Biztosító Zrt., K&H Biztosító Zrt., KÖBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület, Magyar Posta Biztosító Zrt., Wáberer Hungária Biztosító Zrt. – megtiltotta, hogy kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjhirdetéseikben a jogszabályok által előírt bónusz-malusz (B/M) osztályokhoz rendelt, az adott biztosító által meghatározott szorzókon túl további, a kártörténeti adatokon alapuló kiegészítő kedvezményeket illetve pótdíjakat tartalmazó tarifákat hirdessenek meg.
A biztosítók az elmúlt években tömegével haladták meg a korábbi B/M-rendszert, miután a kármentes autósok a B10-es kategória után további kedvezményeket nem kaphattak: megszülettek a B10+, majd a B10++ kategóriák - ezeket a felügyelet eddig egyszer sem bírálta. A mostani határozatokkal a biztosítóknak 2013. január 31-ig a B/M-rendszerrel összhangban lévő díjtarifákat kell ismételten közzétenniük, január 18-tól a határozattal sújtott díjhirdetmények alapján nem szerződhetnek.
Itt a másik négy érintett is
Emlékezetes, a PSZÁF még 2012. november 10-i határozataival arra kötelezett – különböző jogszabálysértések miatt – összesen 9 biztosítót, hogy idén január 2-án jelentessenek meg új kgfb-díjtarifákat. A PSZÁF most ez utóbbi díjhirdetések vizsgálatát követően állapította meg, hogy azok sértik a hatályos törvényt és a vonatkozó nemzetgazdasági minisztériumi rendeletet is.
Az egységes, versenyegyenlőséget biztosító elbírálás érdekében a PSZÁF megvizsgálta a tavaly novemberben felügyeleti határozattal új díjhirdetésre nem kötelezett biztosítók hatályos díjhirdetéseit is. A hatóság megállapította, hogy a Genertel Biztosító Zrt., az MKB Általános Biztosító Zrt., a SIGNAL Biztosító Zrt. és az UNIQA Biztosító Zrt. tarifái is sértik a jogszabályokat: a kártörténeti adatokkal összefüggő kiegészítő kedvezményeket és pótdíjakat tartalmaznak.
A PSZÁF e biztosítók díjhirdetményeit nem vonatta vissza, ugyanakkor e társaságokat is kötelezte 2013. január 31-ig a jogszabályoknak megfelelő tarifák közzétételére.
A megkötött szerződéseket nem érinti
A mostani felügyeleti intézkedés a hazai gépjármű üzembentartók döntő többségét (így a naptári évfordulós szerződőket) nem érinti, az ő megkötött szerződéseik változatlanok. A határozatok egy része ugyanis a biztosítók által 2013. január 2-án meghirdetett díjhirdetésekre vonatkoznak, amelyek az érintett évközi szerződőkre vonatkozóan 2013. március 4-től léptek volna hatályba. Ugyanígy nem érintik a meglévő szerződéseket a PSZÁF azon intézkedései, amelyek a 2013. január 2. napjával újrahirdetésre nem kötelezett biztosítókra vonatkoznak.
A mostani felügyeleti intézkedésekkel kapcsolatos jogi álláspontját a PSZÁF már korábban ismertette a piaci szereplőkkel - még december elején egy vezetői körlevélben, így az nem érhette meglepetésként a piaci szereplőket. A felügyelet által kifogásolt extra kedvezmények meghirdetési mégis általános gyakorlattá vált.
PSZÁF: a drágulás nem szükségszerű
A felügyeleti határozatok nyomán meghirdetendő új biztosítói díjtarifák még az évközi szerződőknél sem eredményeznek szükségszerűen magasabb díjat az eddigieknél: a PSZÁF intézkedései a „drágaság, olcsóság” témájában összpiaci hatásukat tekintve semlegesek - állítja a felügyelet. A biztosítók ugyanis a rendelkezésükre álló kártörténeti statisztikai adatok alapján saját döntésükkel, szabadon határozzák meg a bónusz-malusz rendszerre vonatkozó alapdíjat, rendelnek ahhoz fokozatonként eltérő díjszorzókat, s szabják meg a díjszorzók közti különbségeket („lépcsőfokokat”).
Torz a bónusz-malusz rendszer
Schmidt Ákos, a Riskonline ügyvezető igazgatója szerint a plusz bónuszkategóriákból eredő kedvezmények legtöbbször nem érték el azt az ingerküszöböt, ami miatt egy biztosított váltani akar, a bónusz-malusz rendszert ennél sokkal inkább torzítják a piacon jelen lévő egyéb kedvezmények, melyek egy része még csak véletlenül sem kapcsolódik a kártörténeti statisztikákhoz. "Jelenleg a piacon elérhető kedvezménykínálat olyan széles és sokrétű, hogy már-már felülírja a kártörténet lényegét" - mondja a szakember. A plusz kategóriákat a biztosítók amolyan "mézesmadzag" gyanánt dobták be leginkább, a tapasztalat azonban az, hogy az ügyfeleket nem ez mozgatta meg leginkább. Az alkusz szerint egyébként maga a B/M-rendszer is meglehetősen torz képet fest: a B4-es és a B7-es kategória között díjban például csak pár százaléknyi az eltérés, míg ez alatt, illetve felett már akár 10-20%-os kedvezményt is érvényesíthet a balesetmentesen közlekedő autós. A lépcsőfokok tehát "összecsúsztak", magyarázza Schmidt. A pluszkategóriák bevezetését az indokolta leginkább, hogy a piacon egyre élesebb a verseny és egyre kevesebb az év közi váltó.
A szakember szerint a biztosítók az alapdíjukban tudják majd korrigálni ezen kategóriák kiesését - ha drágábbak is lesznek a kötelezők, nem emiatt. A verseny, mint említettük nagyon éles, az kampányban az átlag díj 11 ezer forint körülire süllyedt, ami már-már kritikus, Schmidt Ákos szerint szűk keretek között ugyan, de a biztosítók emelésre kényszerülhetnek.
Schmidt arra is felhívta a figyelmet, hogy az évközi váltók még mindig nagyon passzívak, a kampányban közzétett és a kampányon kívül megállapított díjak árazásában minimum 50% az eltérés, bár az ügyfelek egyre inkább kezdenek mocorogni az év végi hajrán kívül is.
A magazin-előfizetésért mehet a kedvezmény?
Vagyis, a plusz díjosztályok, melyek tulajdonképpen a káresemény nélkül vezető sofőröket díjazták, nem felelnek meg a hatályos jogi szabályozásnak. A PSZÁF szerint a díjszámításnál a további kedvezmények megállapítására egyéb tényezőket is figyelembe lehet venni, így az üzemben tartó lakhelye, vagy autójának teljesítménye is lehetne plusz szempont, és lehetőség van arra is, hogy a biztosítók "üzletpolitikai megfontolásokat (így a közszférában dolgozók kedvezménye) is figyelembe vegyenek" - tudtuk meg a PSZÁF-tól.
Ezek szerint nincsen baj azzal, hogy adott biztosítók magazin-előfizetés mellé is hajlandóak kedvezményeket adni? Dehogynem, de ezekre eddig nem csapott le a felügyelet. 2011 novemberében azonban a PSZÁF már egy közleményben jelezte, hogy kedvezőtlen jelenségnek tartja a kockázatelbíráláshoz aligha kapcsolható díjtarifálási tényezők alkalmazását. Büntetés vagy keményebb felügyeleti nem várható azonban ezeknél az ajánlatoknál, de a PSZÁF elvárja, hogy az ilyen kedvezmények esetében a biztosítók kizárólag saját eredménytartalékuk (vagyis tőkéjüknek és nyereségüknek) terhére képezzék meg a szükséges díjtartalékot.