2p
Több ezer kárbejelentés érkezett péntekig a biztosítótársaságokhoz az utóbbi napokban országszerte tomboló viharok miatt, a becsült kár 400 millió forint fölött van - közölték a biztosítók.

Az Aegon biztosító péntek reggelig 800 meteorológiai eredetű kárbejelentésről számolt be, ezekből 512 köthető viharkárhoz. Főleg Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy és Baranya megyékből érkeztek bejelentések, a becsült kárösszeg 68 millió forint.

A Generali biztosító május első felében 2200 időjárással összefüggő kárbejelentést kapott, amelyek becsült értéke meghaladja a 150 millió forintot. 

A Groupama Garancia biztosító a május 5-e és 15-e közötti időszakra mintegy 8000 kárbejelentést regisztrált, amelyből pénteken 1117 futott be. A becsült teljes kárösszeg 285 millió forint, a legtöbben Budapestről és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből jeleztek káreseményt. A legnagyobb számban, összesen 3005 esetben villámcsapással, 996 alkalommal vezetékes kárral, míg 834 alkalommal üvegtöréssel és repedéssel kapcsolatban érkeztek bejelentések - olvasható a cég közleményében. 

A K&H biztosító a csütörtöki országos vihar és orkán erejű szél pusztítását követően, péntek délelőttig 200 kárbejelentést regisztrált, ezek értéke meghaladja a 10 millió forintot - ismertette a cég.

Az Allianz Hungária Zrt.-hez 1300 bejelentés érkezett, az ügyfelek által becsült kár értéke megközelíti a 80 millió forintot.

Mit tegyünk, ha megtörtént a baj

A tetőt ért kisebb károsodások esetén javasolt ideiglenes fóliázás készítése a sérült szakaszon, a további károk megelőzése érdekében. A kárszakértő megérkezéséig javasolt a káresetből visszamaradó törmelékek megőrzése, mely a pontos kárfelmérést segíti, így a kárfelmérés és a kifizetés menete is gyorsítható. Amennyiben lehetősége van rá, a keletkezett károsodások lefényképezésével szintén segítheti az egyszerűbb és gyorsabb kárfelmérést.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Biztosítás Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG