- Valóban borús képet adnak a munkanélküliségi adatok, és ezt támasztja alá a miniszterelnök minapi nyilatkozata is, hogy amíg a munkanélküliségi adatok nem javulnak, addig a válságnak nincs vége. Mi is azt gondoljuk, hogy sajnos sok állás szűnhet meg, mire lassan elindulhat a munkahelyteremtés. A mi dolgunk, hogy megtaláljuk azokat a lehetőségeket, amelyekkel ebben az élethelyzetben tudunk valós és megoldást jelentő válaszokat adni ügyfeleinknek. A biztosítás, az öngondoskodás még sohasem volt olyan aktuális, mint éppen most, a válságban. Korábban is sokat hangoztattuk az öngondoskodás jelentőségét, de ma egészen másképp, más tapasztalatokkal értelmezzük mi is, ügyfeleink is.
- Gondolja, hogy éppen az fordul az öngondoskodás felé, akinek az állása veszélyben van? Ilyenkor az emberek inkább megszorítják a háztartási kiadásokat és megpróbálják valahogy kivárni a nehéz idők végét.
- Lehet, hogy elsőre furcsán hangzik, de ha belegondol, komoly leckéket kapunk abból, hogy végső soron magunkra, a saját előrelátásunkra számíthatunk. Erőteljes és fájdalmas felnőtté válási folyamat ez, amelyben megtanuljuk, hogy alapvetően saját eszközeinkkel kell építenünk saját jövőnket. A szociális háló csak tompítja a földet érést. A munkanélküli segélyből nagyon nehéz megélni, a korábbihoz valamelyest közelítő életszínvonalat fenntartani, az újrakezdéshez lendületet venni. Szerencsére azért van segítség, de elsősorban azoknak, akik a nehéz időkben is hosszú távú szemléletet képviselnek, stratégiai döntéseket hoznak, magyarán öngondoskodnak.
- Ahhoz, hogy ezt átlássák, a munkavállalóknak tudniuk kell, mire számíthatnak az állami munkanélküli ellátás keretei között. De vajon mennyire jellemző ez a fajta tájékozottság?
- Egyetértek, ez tényleg komoly probléma. Sokan nincsenek tisztában sem a munkanélküli ellátás időtartamával, sem az összegével. Pedig, ha utánanéznének, hogy állásvesztés esetén mire számíthatnak, nagyobb eséllyel hoznának megelőző intézkedéseket. Az álláskeresési járadék összege legfeljebb 3 hónapig jár, és az a korábbi átlagkereset 60 százaléka, de maximum 83.500 forint. Ezután pedig 179 napig már csak a minimálbér 60 százaléka (42.900,-Ft / hó) jár a munka nélkül maradt egyénnek, de ebből is le kell vonni 34 százalék adót és járulékot. Marad körülbelül napi ezer forint. Ebből kell fizetni a legtöbb családban a mindennapi megélhetés költségeit, a közüzemi számlákat, gyermekek iskoláztatását, utazást, gyógyszert, adott esetben hiteltörlesztést...
- Mit tehet, aki minden eshetőségre felkészülve be akarja biztosítani magát erre a helyzetre is?
Változott a táppénzszabályozás Végiggondolta, mi történne családjával, ha egy hosszadalmas baleseti vagy műtéti lábadozás miatt akár hónapokra kiesne a munkából? Keresőképtelenségi kiegészítő biztosítás a Generalitól: részletek >> |
- Hol és hogyan lehet érdeklődni a Generali munkanélküliségre szóló biztosítása iránt?
- A Generali Telecenter hétköznaponként reggel 8 és este 20 óra között hívható 06 (40) 200 250-es telefonszámán, az interneten, ügyfélszolgálati irodáinkban, illetve bármely tanácsadónknál, akik elérhetősége szintén a honlapunkon, a www.generali.hu oldalon megtalálható.
(x)