1p
Csak Európában több mint kétezer ember életét mentené meg az Európai Bizottság. A baleset és a segítség megérkezése közötti időt szeretnék csökkenteni, úgy, hogy az összes új autóba és kisteherautóba beépítenék azt a rendszert, amely balesetkor értesíti a különböző szervezeteket.

Az Európai Bizottság közlekedésért felelős alelnöke, Siim Kallas szerint az új javaslatok mérföldkövet jelentenek az uniós közutak biztonsága szempontjából. Tavaly 28 ezren haltak meg, és 1,5 millióan sérültek meg az európai utakon. Kallas szerint balesetkor minden perc számít a sérültek mentése szempontjából, mert életek múlhatnak azon, hogy a sürgősségi segélyszolgálatok mennyi idő alatt érnek a helyszínre és tudják ellátni a sérülteket. Ezt az időt csökkentené az Európai Bizottság két új javaslata.

A testület a súlyos közúti balesetek következményeit enyhítené azzal, hogy 2015. októbertől a személygépkocsikban kötelező lenne az úgynevezett e-segélyhívó rendszer. A berendezés súlyos balesetkor automatikusan hívja a sürgősségi segélyszolgálatokat.

A hívások a 112-es közös európai segélyhívószámra futnak be. A rendszer közli a sürgősségi segélyszolgálattal a jármű helyzetét, még akkor is, ha a vezető eszméletlen, vagy nem tud telefonálni.

A legfontosabb adatokat közli

Az e-segélyhívó automatikusan aktiválódik, amint a járműbe épített érzékelők súlyos balesetet észlelnek. Aktiválódás után a rendszer tárcsázza a 112-es európai segélyhívó számot, telefonos kapcsolatot létesít a megfelelő segélyhívó központtal, és elküldi a baleset adatait a mentőszolgálatoknak, beleértve a baleset időpontját és a balesetet szenvedett jármű pontos helyét a menetiránnyal együtt (ez különösen autópályák és alagutak esetében fontos).

 

Az e-segélyhívó manuálisan is működésbe hozható például egy súlyos baleset szemtanúja is bekapcsolhatja egy, a járműben található gomb megnyomásával.

A jogszabálytervezet nemcsak azt biztosítaná, hogy felszereljék az autókat a berendezéssel, hanem rendelkezne arról is, hogy ki legyen építve a szükséges infrastruktúra. Így a segélyhívó központok megfelelően tudnák fogadni és kezelni az e-segélyhívásokat, ami biztosítja az EU egészére kiterjedő e-segélyhívó szolgáltatás kompatibilitását, átjárhatóságát és folyamatosságát.

Akár 2500 ember élete is múlhat a rendszeren

Becslések szerint az e-segélyhívó városi területeken 40%-kal, vidéki területeken pedig akár 50 %-kal is lerövidítheti a sürgősségi segélyszolgálatok válaszidejét, és évente mintegy 2500 ember életét mentheti meg.

A közúti közlekedés biztonsága szempontjából érvényesülő előnyök mellett az e-segélyhívó rendszer a közlekedési balesetek nyomán kialakuló torlódásokat is nagyban enyhíteni fogja, és a még nem biztosított baleseti helyszíneken bekövetkező másodlagos balesetek számát is csökkenti majd.

A gazdaságok is profitálhatnak

Az e-segélyhívó rendszer az ipar számára is előnyös, hiszen számos vállalat foglalkozik a rendszer különféle vonatkozásaival, többek között a fedélzeti rendszerekhez, a vezeték nélküli adatátvitelhez, illetve a közbiztonsági válaszpontok rendszereihez felhasznált technológiákkal, alkatrészekkel és szolgáltatásokkal.

Az Európai Bizottság szerint várható továbbá, hogy az e-segélyhívó rendszer fedélzeti berendezését további, többletértéket képviselő szolgáltatásokhoz (például a lopott autók nyomon követéséhez) is fel lehet majd használni.

A javaslatot még jóvá kell hagynia a Tanácsnak és a Parlamentnek is. A Bizottság célja, hogy 2015-re teljesen működőképes legyen az e-segélyhívó rendszer az egész Európai Unióban, valamint Izlandon, Norvégiában és Svájcban is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Biztosítás Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG