A tőkepiacokon ismert stop-loss megoldás megjelent néhány biztosítási termékben, amelynek eredményeként a hektikusabb időszakokban a megtakarítás alakulásának nyomon követésével, az ügyfél kockázatviselő képességének megfelelően rendezhető át befektetése. A veszteségek minimalizálása mellett elvárás az elérhető nyereség követhetősége is, arra is van mód, hogy mindkét helyzetben automatikusan kerüljön átcsoportosításra a felhalmozott tőke.
Rugalmasabb unit-linked termékek a piacon
Bár a unit-linked biztosítás alapvetően hosszú távú megtakarítást jelent, mégis igényként jelentkezett, hogy egy hosszabb lefelé irányuló, vagy felfelé tartó befektetési periódusban a megtakarítóknak legyen lehetőségük a - mostanihoz hasonló átmeneti, de jelentős piaci elmozdulások nyomán jelentkező - veszteségek csökkentésére, illetve nyereség realizálására. A biztosítási piac szereplői az elvárásra garantált megtérülést biztosító konstrukciókkal, illetve a veszteséget, vagy nyereséget figyelő és a portfólió automatikus változtatását lehetővé tevő megoldásokkal jelentek meg.
A hosszú távon biztonságot nyújtó, hagyományos vegyes életbiztosítások, valamint a modern befektetési alapok előnyeit is hordozó, a befektetési lehetőséget biztosítási védelemmel kombináló rendszeres díjas unit-linked biztosítások (UL) kereslete a kecsegtető hozamadatok nyomán egészen 2008 második feléig dinamikusan nőtt.
Az ügyfél hosszú távú megtakarítás esetén is beavatkozhat
Átrendezheti a biztosítási piacot a TKM |
„Erős igény mutatkozik a pénzpiaci eszközalapokhoz képest magasabb hozamot ígérő befektetési lehetőségek iránt, amelyek ugyanakkor biztonságot nyújtanak a rendszeres díjat befizető ügyfelek számára.”- emelte ki Gaál Csaba, a CIG Pannónia Életbiztosító vezérigazgatója. "Az ügyfél beavatkozását lehetővé tevő megoldás egyrészt proaktív gondolkozásra ösztönzi az ügyfelet, hiszen már előre átgondolhatja, igényli-e szükséges esetben a portfólió későbbi automatikus átrendezését, másfelől komfortérzetét is növeli.”
A megtakarítók részéről lényeges elvárás, hogy a gazdasági környezet változásával a befektetéseik átcsoportosíthatók legyenek a meglévő befektetési alapok között, valamint – a maximális hozam elérése érdekében – hogy a jövőbeni befizetések elhelyezése is átrendezhetővé váljon.
De honnan tudja az ügyfél, hogy mit lépjen, ha a pénzpiacokon változás történik? „A CIG-nél például egy komplex árfolyam-figyelési és portfoliókezelési szolgáltatás segít ebben, tehát a rendszer nem igényli a megtakarító részéről a befektetési eszközök árfolyamának napi követését. Az árfolyam-figyelési, illetve automatikus eszközalap-váltási lehetőség az előzetesen beállított paraméterek alapján teszi lehetővé a biztosításban felhalmozott tőke eszközalapok közötti, automatikus átcsoportosítását.” – jellemzi az elvárásokat Gaál Csaba. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy amennyiben a kockázatosabb eszközalapok árfolyamának csökkenése egy meghatározott tűréshatár alá esik, a biztosító az eszközalapok egységeit biztonságosabb – tőkevédett - alapba váltja át.
Ellenkező esetben, amennyiben a kockázatosabb eszközalapoknál a tűréshatárt meghaladó árfolyam-növekedés figyelhető meg, a biztonságosabb alap egységeinek eladását követően, a biztosító a kockázatosabb eszközalapokból vásárol annak érdekében, hogy az ügyfél részesülhessen a befektetési eszközök várhatóan jó teljesítményéből.
Érdemes szem előtt tartani, hogy ez a lehetőség sem garancia a magasabb hozam elérésére, ugyanakkor a nagy veszteségek elkerülésére, illetve a nyereségekből való részesedére lehetőséget ad - hangsúlyozza közleményében a CIG Pannónia Életbiztosító.
Durva árverseny a biztosítóknál: jobb kimaradni?
A tőzsdére igyekszik a CIG Pannónia Életbiztosító
Csökkenő bevételek a biztosítási piacon
Nyugdíjpénztárak: növekvő részvényarány
Böngésszen a unit-linked konstrukciók között!
Privátbankár - Zsiborás Gergő