1p
Ha jól körbenézünk a piacon, találhatunk olyan befektetési lehetőségeket, amelyek a válság kitörése után is megállták a helyüket (x)
Ha jól körbenézünk a piacon, találhatunk olyan befektetési lehetőségeket, amelyek a válság kitörése után is megállták a helyüket - varázslat és szemfényvesztés nélkül.

Három hullámra készülhetnek fel a kisbefektetők a következő egy-másfél évben. A Star Finance pénzügyi tanácsadó cég ügyvezetője, Kupecz Richárd szerint az elsőben már javában benne vagyunk: megmutatkoztak a felfelé tartó indexek a tőzsdék világában. A nyár végétől ugyanakkor korrekcióra számít a csoport szakembere: jön egy újabb mélypont. Aztán ismét emelkedésre, esetleg stagnálásra lehet készülni, végül a jövő év második felére várják a válság végét, amikorra teljesen megnyugszik minden és egy új időszak kezdődik.

Az emberek azonban nem várják ki ezt az időt: már most jól látszik, hogy a fejekben is átrendeződés ment végbe. Egyre kevesebben döntenek amellett, hogy hitelből finanszírozzák a jólétüket, nem terhelik meg hosszú időre a családi kasszát jókora kölcsönökkel, inkább marad a kisebb lakás vagy az alacsonyabb kategóriás autó. Közben mind többen vannak, akik a megtakarításokat választják. Akár kicsi, akár nagyobb összeget tesznek félre, látványosan erősödik a törekvés, hogy - elsősorban - biztonságos befektetéseket válasszanak.

Nyugodtan kell választani, józan döntést kell hozni: egy hozzáértő befektetési szakember csak ezt tanácsolhatja. Nem utazik arra, hogy az irreálisan magas hozam reménye a kisbefektetőt bajba sodorja. Sőt, felhívja a figyelmet, hogy a félretett pénzt okosan kell felosztani. Mindig hagyni kell tartalékot, mintha egy hitelt vennénk fel: számítani kell rá, hogy néha nehezebb idők is jöhetnek. Alkalmanként szükség lehet készpénzre, ami akár a folyószámlán is leköthető, hogy a stabil befektetést ne kelljen felszámolni. Jöhetnek váratlan helyzetek: megszűnhet a munkahely vagy lebetegedhet valaki a családban.

Egyszerűség és átláthatóság. A bonyolult szerződéseknek nincs jövőjük - mondja Kupecz Richárd, a Star Finance pénzügyi tanácsadó cég ügyvezetője. Nagyon fontos, hogy az emberek érezzék: bizalommal lehetnek a szakemberek iránt, akik éjjel-nappal helyettük is figyelik, mi történik a nagyvilág befektetési piacain, majd döntenek arról a folyamatok függvényében, mikor és mibe kell áthelyezni a befektetéseket, hogy azok hozzák a reális eredményeket. "Olyan pénzeket kezelünk, amiért az emberek nagyon keményen megdolgoztak, és abból szeretnék a jövőjüket felépíteni. Ezt csak felelősséggel lehet tenni." - fűzte hozzá. Bár Magyarországon és a világban is nehéz olyan céget találni, amelyik a válság alatt is 5-11 %-os hozamot produkált volna, de nem kell azt hinni, hogy nem létezik ilyen.

A pénzügyi szakember szerint a kialakult helyzetben a befektetéssel kombinált életbiztosítás, az úgynevezett unit-linked alap lehet a legjobb lehetőség. Ez az a forma, amely rendszeres megtakarításra ösztönöz, emellett a hozzá társuló adókedvezmény sem elhanyagolható.

Jelenleg hazánkban 650 ezer érvényes szerződés van, azonban ezek kezelőiben többeknek megingott a bizalma. Nem kevesen vannak, akik rossz helyre tették le a voksukat, ezért milliókat buktak. Jól teszik, ha olyan partnerhez fordulnak, amelyik a befektetést kizárólag személyes kapcsolat útján kezeli.

Megéri hosszútávon gondolkodni. A megtakarítóknak azért, mert ha tisztában van vele, hogy mit szeretne és kire bízhatja rá pénzét, akkor nem érheti meglepetés. A befektetési szakembereknek pedig az a jó ügyfél, aki hosszú évek alatt kialakult bizalmi kapcsolat után is őt választja.

Az öngondoskodás tehát nem csak hangzatos szólam. Mindenkinek a saját kezében van a döntés. Ha jól körbenézünk a piacon, találhatunk olyan befektetési lehetőségeket, amelyek a válság kitörése után is megállták a helyüket - varázslat és szemfényvesztés nélkül.

További információk: www.starfinance.hu

(x)

Címkék: Biztosítás

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Biztosítás Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG